2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megdöbbentett, egyszerűen nem akartam elhinni, amikor a szerdai tévéhíradókban bejelentették, hogy az arcmaszkok között, amelyek népszerűsítésére milliárdokat költ az állam, és viselésüket a romániai települések többségében kötelezővé tették, sok a kétes, rossz minőségű kínai gyártmány. Nemhogy megvédenének, amit az államfő olyan hanghordozással ajánl, mintha valamennyien szellemileg visszamaradottak lennénk, hanem pénzért betegséget vásárolunk. Egy részükről ugyanis kiderült, hogy kockázatosak az egészségre, és ellenőrzésük nyomán a romániai fogyasztóvédők három tételnek a forgalomból való kivonását kérték, amiről az európai szakhatóságot is értesítették. 

A jeleit annak, hogy Románia részben rossz minőségű arcmaszkot szerzett be, már korábban is észlelhettük, hiszen többen is szóvá tették, hogy gyógyszertárból olyan tízes kiszerelésű csomagot vettek, amelyben a maszkok egy részéből hiányzott az a drót, ami lehetővé teszi, hogy az orra rögzítsük a maszk felső részét. Holott ez a művelet, ahogy naponta mutogatják nekünk a reklámokban, nagyon fontos, hiszen ha nem tapad az arcra a maszk, akkor a vírusok ki-be járnak a résen. Amikor jelezték a hiányosságot gyógyszertárban, a válasz az volt, hogy ők nem tehetnek róla, mert csomagban kapják. Az ellenőrzések során állítólag az is kiderült, hogy egyes tételeknek az anyaga sem megfelelő, és a három lej ötven bani – amennyit egyes gyógyszertárakban a maszkért kérnek – nem kevés annak, aki alacsony nyugdíjból tengeti az életét, vagy a járvány idején vált munkanélkülivé. Eddig azt hihettük, hogy azok a polgártársaink veszélyesek, akik agyonnyűtt, bekoszolódott arcvédőt tologatnak le és fel az álluktól az orrukig, vagy akik nem tartják be az előírást, hogy úgy tegyék fel a maszkot, hogy rásimuljon az arcukra. Nos, kiderült, hogy a vadonatúj maszk is csak annyit érhet, ha rossz minőségű, az anyaga nem megfelelő, átengedi a vírust, és aki viseli, könnyen fertőz és megfertőződhet. Ezek után nem kell csodálkozni a járvány romániai terjedésén. Miközben kutatások bizonyítják: ahol rendszeresen és az előírásoknak megfelelően viselik a maszkot, enyhébbek a fertőzések, és az elhalálozási arány a negyede annak, mint ahol nem hordanak védőfelszerelést. 

Kérdésre válaszolva Ludovic Orbán megoldotta a gordiuszi csomót, tessék román gyártmányút vásárolni, elhárítva a kormány és az egészségügyi szakhatóságok felelősségét. Ha nálunk nagyon későn, európai viszonylatban az ellenőrző szervek teszik a dolguk, és 31.000.000 maszkot vontak ki forgalomból, mielőtt a fogyasztókhoz kerültek volna.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató