A kaotikus tanévkezdés mellett a nyugdíjak kérdése az idei kampányszezon másik forró pontja. A politikusok számára ez az érdekesebb, mert ezzel a kérdéskörrel több szavazatot lehet szerezni vagy éppen veszíteni. Nekik az az érdekes, nem a mai és a holnapi nyugdíjasok tisztes megélhetése.
A képlet látszólag egyszerű, a liberális kormány szerint nem lehet többet emelni, mint amennyit meg is tettek, a szoci ellenzék viszont ragaszkodik a két évvel ezelőtt elfogadott törvényben rögzített 40 százalékos emeléshez. Még úgy is, hogy legalább a felső pártvezetés szintjén már tavaly októberben, amikor még kormányon voltak, tudták, hogy képtelenek megvalósítani.
Nemrég került nyilvánosságra egy bizalmas levél, amiben a szocik volt pénzügyminisztere javasolta az akkori kormánynak az említett nyugdíjtörvény és más, nagyobb kiadásokkal járó lépések elhalasztását, hogy az ország a 2020-23-as időszakban is tartani tudja magát a nemzetközi egyezményekben felvállalt költségvetésideficit-célhoz. Tavaly októberben a pénzügyminisztérium és a jegybank küldöttsége részt vett a világbank és a nemzetközi valutaalap tagországainak éves találkozóján, ahol a regáti csapatot elég nyíltan figyelmeztették, ha túlköltekeznek, annak komoly következményei lesznek, és hasonló figyelmeztetéseket kaptak az európai uniós szakértőktől is e találkozót megelőzően. Ezekről az akkori kormány pénzügyminisztere korrektül be is számolt a párt vezetésének, és javasolta, hogy halasszák el a nyugdíjtörvény alkalmazását, illetve kerüljék a felelőtlen költekezést. Az más lapra tartozik, hogy ha tényleg értett volna a pénzügyekhez, akkor nem halasztást javasolt volna, hanem olyan költségvetéspolitikát dolgozott volna ki, amiből lehetett volna állni a megemelt nyugdíjakat, de ez a kihívás messze meghaladta a képességeit. Így maradt a bizalmas levélírásnál, és a szoci kormány olyannyira bizalmasan kezelte ezeket a figyelmeztetéseket, hogy nyilvánosan semmit nem szóltak a dologról. Az ügy úgy derült ki, hogy az expénzügyminiszter is szívesen lett volna pártelnök a minapi szoci tisztújításkor, de ahhoz sem volt elég nagyfiú. Így a pártbeli választási vereség után a levele biztos „véletlenül” a mostani pénzügyminiszternél kötött ki, aki nyilvánossá is tette a dokumentumot.
Az a politikusi gátlástalanság lexikonba illő példája, hogy az ellenzékben levő volt kormánypárt most is foggal-körömmel ragaszkodik a negyvenszázalékos emeléshez, miután a költségvetést az ő hároméves gazdaságpolitikája tette padlóra, a járvánnyal érkező gazdasági krízis pedig beásta a pince alá kétemeletnyivel. Ők most emelnének negyven százalékot, aztán a választások után levágnák, és a kudarcot ráfognák Sorosra vagy a multikra. Értelmes politikusok viszont úgy gazdálkodnának, hogy tudjanak tisztességesen és fenntarthatóan nyugdíjakat emelni, de a politikusok eme változatából itt kormány- és ellenzéki oldalon is masszív hiány van.
