2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hazai közönség előtt szereplő hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, így több mint két és fél év után diadalmaskodott újra vb-futamon. Mögötte a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg az ugyancsak brit Lando Norris, a McLaren pilótája a harmadik.

A rajtnál George Russell (Mercedes) és Hamilton egymást is segítve jött el az első két helyen komolyabb gond nélkül, mögéjük Norris sorolt be harmadiknak, de Verstappen már az első körben megelőzte a McLaren brit versenyzőjét.

Tizenkét kör után Russell valamivel több mint egy másodperccel vezetett Hamilton előtt, akit több mint három másodperces lemaradással követett Verstappen, de a holland címvédőt a 16. körben Norris lehagyta. Percekkel később Oscar Piastri (McLaren) is meg tudta előzni Verstappent, majd eleredt az eső, így a pálya egyes részein nedvessé vált az aszfalt, máshol azonban még teljesen száraz volt a felület.

Innentől komolyabb izgalmak következtek, előbb ugyanis Hamilton vette át a vezetést Russelltől, egy körrel később viszont Norris mindkét Mercedest lehagyta. Kisvártatva Piastri is utolérte a Mercedes két brit versenyzőjét, s mindkettőt meg tudta előzni, így a 20. körben Norris, Piastri, Hamilton, Russell volt a sorrend az első négy helyen.

A 27. körben felerősödött az eső, jelentősebb mennyiségű csapadék esett az aszfaltra, így az élmezőnyt is beleértve szinte mindenkinek a bokszba kellett hajtania kerékcserére. Verstappen elsőként, az ötödik helyről állt ki friss abroncsokért, így sokat hozott az eredetileg előtte száguldókon. Norris és a két Mercedes-versenyző egyszerre állt ki a megfelelő abroncsokért, míg Piastrit egy körrel később hívta ki a McLaren a bokszba. A kerékcserék után Norris, Hamilton, Verstappen volt a sorrend az első három helyen, majd Russell, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) és Piastri következett.

Az időjárási körülmények a hajrában jelentős mértékben javultak, így előbb Hamilton és Verstappen, majd Norris hajtott a bokszba száraz aszfaltra alkalmas gumikért. Hamiltonnak bejött, hogy egy körrel hamarabb állt ki kerékcserére, mint Norris, így 13 körrel a leintés előtt átvette a vezetést. Mögötte Norris, Verstappen, Piastri volt a sorrend, ez a hajrában annyit változott, hogy Verstappennek sikerült elmennie Norris mellett, ami a vb-pontverseny szempontjából fontos volt az élen álló hollandnak.

Hamilton a leintés után könnyeivel küszködve köszönte meg rádión a csapattagok munkáját, a sírást pedig csak akkor hagyta abba, amikor már kiszállt az autójából, és levette a bukósisakot. Ezután brit zászlóval a kezében köszönte meg a közönség támogatását a célegyenesnél lévő lelátónál.

A vb két hét múlva folytatódik a 39. Magyar Nagydíjjal a mogyoródi Hungaroringen.

Fotó: az F1 közösségi oldala


Eredményjelző

Forma–1-es Brit Nagydíj, Silverstone (52 kör, 306,198 km):

* pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22:27.059 óra, 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.465 másodperc hátrány, 3. Lando Norris (brit, McLaren) 7.547 mp h., 4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 12.429 mp h., 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 47.318 mp h., 6. Nico Hülkenberg (német, Haas) 55.722 mp h., 7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 56.569 mp h., 8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:03.577 perc h., 9. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:08.387 p h., 10. Cunoda Juki (japán, RB) 1:19.303 p h.

* leggyorsabb kör: 1:28.293 perc (Sainz, 52. kör)

* pole pozíció: George Russell (brit, Mercedes)

A vb-pontversenyek állása

* versenyzők: 1. Verstappen 255 pont, 2. Norris 171, 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 150, 4. Sainz 146, 5. Piastri 124, 6. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 118, 7. Russell 111, 8. Hamilton 110, 9. Alonso 45, 10. Stroll 23, 11. Hülkenberg 22, 12. Cunoda 20, 13. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 11, 14. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6, 15. Pierre Gasly (francia, Alpine) 6, 16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 5, 17. Albon 4, 18. Esteban Ocon (francia, Alpine) 3

* csapatok: 1. Red Bull 373 pont, 2. Ferrari 302, 3. McLaren 295, 4. Mercedes 221, 5. Aston Martin 68, 6. RB 31, 7. Haas 27, 8. Alpine 9, 9. Williams 4

Hamilton számai

A Brit Nagydíjon győztes 39 éves brit pilótának idén ez az első, pályafutása során pedig már a 104. győzelme. Összességében kilencedik alkalommal győzött a silverstone-i pályán, ami rekord az F1-ben. Hamilton így 16 különböző idényben nyert legalább egy futamot a Forma–1-ben, ami szintén csúcs. A rutinos brit sztárnak ez a 150. dobogója a Mercedes színeiben.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató