Halotti beszéd Siklódi Zsolt koporsójánál

Tisztelt gyászoló egybegyűltek!

Itt állván e valóságos koporsó mellett, úgy érzem, hogy egy rossz álom szenvedői vagyunk. 

 „Nincs a világon vesztes csak én” – mondja Bánk bán Katona József híres művében. És ím, most vele együtt mondja a hajdan fiatalon megözvegyült édesanya, aki egyetlen fiát kénytelen eltemetni. És mondja az idejekorán magára maradott hitves, aki majdani öregkort álmodott megélni szeretett párjával együtt. És mondja egyetlen perc alatt felnőtté kényszerült gyermeke és ide sorolhatnám barátait és ismerőseit, akik testvérként szerettük őt, és vége-hossza nem lenne a sornak. 

Csak a jók mennek el, mondja a közhely. Ez azonban nem így van. Ugyanúgy elmennek a rosszak is, csak őket az idő múlásával kihullatja az emlékezet. 

Nehéz ilyenkor leküzdeni a közhelyeket a véget nem érő jók felsorolása közben. Egymásra tolulnak az emlékek, amelyek felejthetetlen szépségükben, értékükben vetélkednek egymással. S melyeknél csak a tehetetlen keserűség erősebb, hogy megerősítsen a felismerésben, miszerint élni szép és élni jó, mindenféle nyűggel együtt, ami halandónak kimérettetett. 

Úgy ment el, hogy adósok maradtunk a szeretettel, amiből nem tudtunk neki eleget viszonozni. Úgy látszik, akinek a gondviselés a földi pályáját rövidre szabja, annak megsokszorozza a munkaerejét. Zsolt akkora életművet hagyott hátra befejezetlenül, aminek a holdudvara országhatárokon túlra terjed. Olyan adottsággal rendelkezett, amilyent kevés alkotó mondhat magáénak. Azonos szinten ötvöződött benne az alkotási készség a szakértelemmel, a kifinomult jó ízlés, a szervezőképesség, valamint a nemes emberi lélek. Nem tudta elfogadni a középszerűséget. 

Megvalósításokban nem ismert határt. Már egyetemistakorában óraadó tanár volt a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, ahol Ő ismertette a grafika alapelemeit. Oroszlánrészt vállalt a Szárhegyi Nemzetközi Művésztelep esztétikai és szervezői irányításában. Sepsiszentgyörgyön meghonosította és magas szinten szervezte a Nemzetközi Grafikai Biennálét. Könyveket mutatott be. Valahányszor közeli vagy távoli földre utazott, az ott szerzett tapasztalatait az itthoni képzőművészet oltárán gyümölcsöztette. És mindez csupán töredéke annak az egésznek, ami az Ő tevékenységét jelenti. Önzetlenül szét tudta osztani magát. Mindenhová jutott belőle egy-egy darab, ahol szükség volt rá. És mégis megmaradt egészben. 

Nem volt Ő darabszámra sokat termelő művész. Azonban minden alkotása lényegretörő, velejéig tömörítő, magas esztétikai szinten létrehozott gyöngyszem. A halál nem esztétikai kategória. Annál inkább összegző. Lezár egy életművet. Zsolt életműve sokrétűségében, szerteágazó mivoltában is kerek egész. Sem hozzáadni, sem elvenni nem lehet belőle. 

Milyen groteszk ez a paradoxon: a jószívű embert rossz szíve taszította az örökkévalóságba. 

Mindazonáltal minden kézzelfogható matéria véges a maga pillanatnyi megjelenési formájában. Csupán a szeretet és az emlékezés marad meg, ami halotti porában is körülveszi Őt. Íme az örök élet titka. Látjátok feleim. 

Bocskay Vince

*Elhangzott Siklódi Zsolt temetésén, Szovátán, április 10-én.