2026. július 26., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: a Kisvárda Master Good honlapja


A magyar labdarúgó-élvonalba három év után visszatérő Kispest-Honvéd a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott az előző idényben nyolcadik Kisvárda otthonában a magyar labdarúgó NB I első fordulójának szombati mérkőzésén.

Mindkét csapat új vezetőedzővel vágott neki a szezonnak, a kisvárdaiakat Supka Attila, míg a fővárosiakat a svájci-olasz Maurizio Jacobacci irányítja.

Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat. A Kisvárda már a saját térfelén letámadta ellenfelét, de aztán a Honvéd fokozatosan átvette az irányítást, és sokkal többet birtokolta a labdát. Ez a fölény azonban helyzetekben nem mutatkozott meg, sőt, a hazaiak játszottak veszélyesebben.

Többször is eljutottak Tujvel kapujáig, a rutinos hálóőr – aki 42 évével az NB I legidősebb játékosa – Soltész lövésénél már fektében lábbal nagyot védett. A játékrész hajrájában a vendégek is szépen szövögették a támadásaikat, volt is kaput eltaláló lövésük, de Popovics a helyén volt. Az első félidőt Mbock mintegy 25 méteres próbálkozása zárta, amely után a labda a keresztlécről pattant vissza.

A szünet után agresszívebben letámadta a fővárosiakat a Várda, s ennek hamarosan meg is lett az eredménye, a csereként beállt Matanovic passzát ugyanis az új igazolás, szlovák Herc gólra váltotta. A vezetés megszerzése után is lendületben maradtak a házigazdák, többször betörtek a 16-oson belülre, de újabb gólt nem sikerült szerezniük. A kispestiek is kísérleteztek, változatos volt a játék. A hajrában sorra vezette a támadásokat a vendégcsapat, beszorította riválisát, de igazi nagy helyzetet sokáig nem sikerült kialakítania.

Az utolsó percekben aztán góllá érett a nyomás, a Honvéd egy szögletet követően megérdemelten egyenlített. A végén még mindkét együttes megpróbálta megszerezni a három pontot érő gólt, de maradt a döntetlen.


Jegyzőkönyv

NB I, 1. forduló: Kisvárda Master Good – Kispest-Honvéd FC 1-1 (0-0).

Kisvárda, Várkerti Stadion, vezette: Káprály.

Kisvárda: Popovics – Osztrovka (69. Szőr), Radmanovac, Oláh, Soltész – Mbock – Bíró (76. Mesanovic), Melnyik, Herc (86. Nagy K.), Balogun (46. Novothny) – Jordanov (46. Matanovic).

Kispest-Honvéd: Tujvel – Kállai, Baki, Boldor (79. Pekár), Hangya – Somogyi Á., Csontos – Zuigéber, Szamosi (90+2. Pinte), Somogyi T. (46. Medgyes) – Alic (79. Gyurcsó).

Gólszerzők: Herc (53.), illetve Baki (88.).

Sárga lap: Csontos (48.), Boldor (75.).


Szappanos hibái miatt győzött a Nyíregyháza az NB I nyitómérkőzésén

A Nyíregyháza Spartacus hazai pályán 2-1-re fordított az Újpest ellen a magyar labdarúgó NB I 2026/2027-es idényének nyitómérkőzésén. A vendégek Bodnár góljával vezetést szereztek, de a második félidőben Medved egyenlített, majd Kvasina a hajrában megszerezte a győztes gólt. Az Újpest nyáron szerződtetett kapusa, Szappanos Péter a döntő találat előtt hibás kirúgással hozta nehéz helyzetbe csapatát, majd a lövést sem tudta hárítani. A nyírségiek így három ponttal kezdték a bajnoki szezont.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató