A rendszerváltás óta nem látott, kínos és nevetséges szenzációt hoztak az idei városnapok azzal, hogy sikerült díszpolgári címmel kitüntetni egy, az elismerésben már 27 éve is részesített személyiséget. Ez a baki bele volt kódolva az eljárásba, csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be.
Gyanútlan kívülálló azt gondolná, hogy a város legfontosabb kitüntetésének számító díszpolgári címek odaítélése körültekintő eljárással történik, melynek során a döntéshozók komolyan mérlegelik a címre előterjesztett személyiségek érdemeit, majd döntenek a kitüntetettekről. Ez elméletileg így is történik, elvégre az önkormányzati testületnek vannak erre vonatkozó szabályai. No de a gyakorlat az teljesen más. Ezek a kitüntetések is, mint annyi más, politikai alkuk tárgyát képezik a testületben, tehát ha valamelyik frakció részéről felmerül egy javaslat, a másik oldal is javasolni fog valakit a kölcsönösség jegyében. Ez elvileg még rendben is volna, csakhogy az ilyen politikai alkuk gyakran a testület plénumában zajlanak le, a viták alatt pedig aligha van idő a javaslatok érdemleges ellenőrzésére. Még olyan szinten sem, hogy valakinek eszébe jutott volna megnézni az eddigi díszpolgárok jegyzékét. A döntést a vasárnap kiadott címekről három nappal korábban hozták meg, a fizikailag szinte lehetséges utolsó pillanatban. Alapigazság, hogy minél inkább kapkodsz, annál nagyobb eséllyel fogsz hibázni, és tekintve, hogy az utóbbi szűk három évtizedben számos díszpolgári címről hozott döntést a testület, csak idő kérdése volt, hogy mikor történik meg az első ilyen eset. Majd biztosan találnak egy felelőst, akin elverjék a port a bakiért, csakhogy azzal nem lehet visszamenni az időben, hogy ezt, az illető kitüntetettre, a többi díszpolgárra, és magára a döntéshozó testületre meg azon keresztül a városra is szégyenteljes hibát helyrehozzák. De hogy legalább ne ismétlődjék meg, arról könnyen lehetne tenni. Csak körültekintő és pontos munka kell hozzá. Időben javaslatokat tenni, a kitüntetettek jegyzéke mellett átnézve az illetők érdemeit is, sőt, főleg azokat, mert ennek a címnek elsősorban az érdemekről, a városért tett munka elismeréséről kellene szólnia a politikai alkuk helyett. Még az sem lenne ördögtől való ötlet, ha a nyilvánosságot is megkérdeznék a javaslatokról. Elvégre utcalezárások ügyében már volt példa a nagy pofáskönyvben végzett „közvélemény-kutatásra”, tehát nem lehetetlen kihívás.
Olyan munkával és hozzáállással, amit négyesztendőnként a kampányokban szoktak beígérni, simán elkerülhető lett volna ez a felsülés, akár vétlen mulasztásból történt, akár volt mögötte szándék is. Ha ilyen „alapossággal” fogják a továbbiakban is eldönteni, hogy ki részesülhet ebben a kitüntetésben, akkor gyaníthatóan nem ez lesz az utolsó kínos ügy, és ha a kitüntetés presztízsét sikerül lerombolni, akár azt is megérhetjük, hogy lesz, aki visszaadja a városnak a kapkodásból hozzávágott elismerést.
