2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A gyerekkori zenetanulás jótékony hatással van a felnőttkori hallásra

  • 2012-09-26 14:13:59

A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány szerint akik gyermekként – ha csak rövid ideig is – hangszeren tanultak, felnőttkorban jobban reagáltak a komplexebb hangokra, és a zenei oktatásban soha nem részesültekhez képest jobban teljesítettek a különböző frekvenciák észlelésében is.

A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány szerint akik gyermekként – ha csak rövid ideig is – hangszeren tanultak, felnőttkorban jobban reagáltak a komplexebb hangokra, és a zenei oktatásban soha nem részesültekhez képest jobban teljesítettek a különböző frekvenciák észlelésében is.

Ezen fejlett hallási képesség révén az érintettek könnyen figyelemmel tudják követni a zajos környezetben, például nyüzsgő étteremben folytatott párbeszédeket. „A zene agyformáló hatásaira vonatkozó ismereteinkre alapozva, a tanulmány azt sugallja, hogy már a rövid távú zenetanulás is fejlesztheti az élethosszig tartó hallást és tanulást” – húzta alá Nina Kraus, a tanulmány szerzője.

Az eredmények szerint néhány évnyi zenetanulással az is befolyásolható, hogy felnőttként miként észleli, illetve fordít figyelmet az ember a mindennapi kommunikációs szituációkat jellemző hangokra. Egy korábbi vizsgálat már kimutatta, hogy a zene jótékonyan hat az agyra, ám a mostani tanulmány az első, amely azt sugallja, hogy ez a hatás hosszan tartó – adta hírül a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató honlapja.

Az eredmények szerint már azok a résztvevők is jobban szerepeltek a különböző teszthangsorok agyi feldolgozásában, akik gyermekként csupán néhány évig tanultak zenélni. Ezen felnőttek különösen jól szerepeltek a zajos környezetben való beszéd, illetve a zene meghallásához szükséges „fundamentális frekvencia” kiszűrésében. A szakember szerint a kutatással sikerült választ adni a szülőket foglalkoztató legfőbb kérdések egyikére, vagyis, hogy megéri-e a gyermeknek, ha csupán rövid ideig is, de zenélni tanul.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató