2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Évről évre gyarapodnak az európai erdők, így nagyobb mennyiségű szén-dioxidot nyelnek el, ami jó hír az éghajlatváltozás ellen küzdőknek.


Évről évre gyarapodnak az európai erdők, így nagyobb mennyiségű szén-dioxidot nyelnek el, ami jó hír az éghajlatváltozás ellen küzdőknek – áll egy Oslóban kiadott jelentésben.

A hatodik miniszteri szintű európai erdővédelmi konferencia jelentése szerint Európában – az oroszországi területeket is ideértve – 1,02 milliárd hektárnyi erdő található, azaz a világ erdőfelületének egynegyede. Az utóbbi húsz évben a földrész valamennyi régiójában bővült az erdővel borított felület: évente mintegy 0,8 millió hektárral lett nagyobb. Az európai erdők állapota 2011-ben című jelentés tartalmazza azt is, hogy a lábon álló fa mennyisége ugyanebben az időszakban 8,6 milliárd köbméterrel nőtt, főként a francia, német és lengyel erdőkben, azaz jóval gyorsabb volt a faállomány gazdagodása, mint az erdővel borított felületé.

A fák fejlődésük közben szén-dioxidot nyelnek el: az európai erdők 2005 és 2010 között évente mintegy 870 millió köbméter szén-dioxidtól kímélték meg a légkört. Ez a térség országai által 2008-ban kibocsátott üvegházhatású gázoknak körülbelül a 10 százaléka.

A jelentés egyben felhívja a figyelmet a problémákra is, például a talajt károsító légszennyezésre, a rovarok okozta károkra, az erdők egy százalékát megrongáló betegségekre, a katasztrófák – köztük a viharok és az erdőtüzek – okozta pusztításra.

Az 1990-ben létrehozott miniszteri konferencia az erdők védelmét és a fenntartható erdőgazdálkodást hivatott támogatni.

A norvég fővárosban a múlt héten tartott tanácskozáson, amelyen 46 ország képviselői vettek részt, sikerült egyezségre jutni egy jogi érvényű nemzetközi megállapodás kidolgozásában.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató