2026. július 21., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: Az FC Rapid 1923 közösségi oldala


Emberhátrányban elszenvedett szoros vereséggel rajtolt a labdarúgó-Szuperligában a Sepsi OSK: a szentgyörgyi együttes 1-0-ra kapott ki az FC Rapid 1923 Bukarest vendégeként. Ovidiu Burcă csapata a kiállításig jól tartotta magát, ám a hazaiak a hajrában kihasználták emberelőnyüket és megszerezték a győztes gólt.

A székelyföldi együttes nehéz mérkőzéssel kezdte újbóli szereplését az élvonalbeli bajnokságban, hiszen annak a Rapidnak az otthonában játszott az 1. fordulóban, ahol a kispadra visszatérő Daniel Pancutól teljesen új fejezetet remélnek a klubtörténelemben, annak lendületével és lelkesedésével. Ráadásul maguk a szentgyörgyiek vallották be, hogy hiába a sok új igazolás, csak egyiküket nevezte Ovidiu Burcă a kezdőbe, mert még nem állnak készen, hogy segítsék a csapatot (más kérdés, hogy utóbb még hárman, részben kényszerből, pályára léptek – a szerző megjegyzése).

Így a várakozásnak megfelelően a Rapid mezőnyfölényével zajlott a mérkőzés, azonban az első félidőben ez csak kevés helyzetet hozott, Cascardo, Păun és Vianna, valamint a belső védők is a helyükön voltak, Silaghi rengeteget vállalt, nem is bírta aztán végig, Dobrosavlevici és Burmaz pedig kölcsönösen egy-egy orron rúgással gazsulált egymásnak. Mindennek dacára az első lehetőséget Heras hagyta ki a 8. percben, aki 11 méteren üresen kapta Mateitől, de fölé rúgta. A félidő vége felé Burmaz hagyott ki két lehetőséget: a 38. percben a perdített fejesét a rövid kapufa tövében csípte el Lazar, a 41. percben fordulásból a hatosról mellé lőtt. A félidő Vianna jobb oldalvonal mellől elvégzett szabadrúgásával zárult: a hosszú felsőből Aioani tolta ki.

A második félidő első néhány percében úgy tűnt, hogy az OSK-nak sikerül kiegyenlíteni a játékot, volt néhány kísérlet támadások kidolgozott felépítésére, azonban az 54. percben minden megváltozott: Dobrosavlevici késlekedett a felszabadítással, Burmaz hátulról félretaszította, a játékvezető nem látta szabálytalannak, ő pedig a földről hátulról megfogta a csatár lábát. Villant a piros lap, mert Burmaz egyedül maradt volna a kapussal.

Lehet vitatkozni, hogy jól döntött-e, hiszen egy lehetséges 0-1-nél is, teljes létszámú csapattal még lett volna esély, így azonban 36 percen át emberhátrányban maradt az alakulat, ami – a kötelező taktikai cserék ellenére – Lazar kapujának ostromává változott. A 62. percben Kamara két csel után 8 méterről próbálkozott lövéssel, de a labda Cascardóról szögletre pattant. A 67. percben Pașcanu szögből lőtte rá, de Lazar védett, a 70. percben Moruțan 20 méteres lövése kevéssel suhant el a hosszú sarok mellett. A 82. percben Lazar tolta szögletre Kodor veszélyes labdáját, a 86. percben pedig még kétszer mentette meg a szentgörgyi kaput, előbb Pașcanu távoli nagy erejű lövését szelídítette meg két ütemben, majd Moruțan 11 méteres kapáslövését hárította nagy reflexszel. A 88. percben azonban már tehetetlen volt egy kapu elé ívelt baloldali szögletnél: a védők nem tudták kivágni a tömegből, a labda Pașcanu elé pattant, aki 8 méterről védhetetlenül küldte a kapuba (1-0).

A hátramaradt (hosszabbítással együtt) hét percben az OSK megpróbált reagálni emberhátrányban is, de már nem tudott veszélyessé válni. A vereség ellenére néhány pozitív elemet lehetett észlelni a Sepsi OSK játékában, és várjuk már az új fiúkat is, hogy valódi formába lendüljenek. Abban szinte biztosak lehetünk (az előző idények tapasztalata alapján), hogy néhány hónap múlva egészen másként néz ki összeállításában és kifejezésében is a csapat, amely a második fordulóban vasánap fél hattól fogadja a Kolozsvári FCU-t.


Jegyzőkönyv

Labdarúgó-Szuperliga, 1. forduló: Bukaresti FC Rapid 1923 – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1-0 (0-0).

Bukarest, Rapid-stadion, vezette: Adrian Cojocaru (Galac) – Cristi Ilinca (Dolj), Florin Iftode (Galac). Tartalék: Ioan Negară (Vaslui). VAR: Horia Mladinovici (Bukarest). VAR-segéd: Mihai Artene (Vaslui). Ellenőr: Sebastian Colțescu (Bukarest).

Rapid: Aioani – Onea, Pașcanu, Kramer, Borza (87. Jambor), Grameni (87. Vulturar), Hromada (58. Moruțan), Bubanja, Dobre, Burmaz (69. Kodor), Kamara (69. El-Sawy).

Sepsi OSK: Lazar –  Cascardo (79. Oteliță), Vîrtej, Dobrosavlevici, Vianna, Păun, Silaghi (79. Daguin), Matei (58. Funsho), Heras (58. Karamoko), Batzula, Oberlin (58. Mawa).

Gólszerző: Pașcanu (88.).

Sárga lap: Burmaz (4.), Grameni (84.), Borza (88. – kispadról), illetve Dobrosavlevici (20.), Funsho (73.).

Piros lap: Dobrosavlevici (54.).


Eredményjelző

Szuperliga, 1. forduló: FC Voluntari – FC Botosán 2-2, Bukaresti FCSB – Campionii FC Argeș Pitești 2-0, Galaci Suporter Club Oțelul – Kolozsvári CFR 1907 2-1, CSU Craiova – Aradi UTA 4-0, Kolozsvári FCU – Konstancai FCV Farul 2-1, Petrolul 52 Ploiești – Bukaresti Dinamo 1948 1-0, Vajdahunyadi Corvinul – FK Csíkszereda 3-0, Bukaresti FC Rapid 1923 – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1-0.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató