2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Görögországnak meg kell mutatnia, hogy elkötelezett a reformok mellett

  • 2012-10-09 15:53:58

  • MTI

Görögországnak a nemzetközi hitelprogram szerint esedékes következő kifizetés előtt meg kell mutatnia, hogy elkötelezett a reformintézkedések mellett.

Görögországnak a nemzetközi hitelprogram szerint esedékes következő kifizetés előtt meg kell mutatnia, hogy elkötelezett a reformintézkedések mellett – jelentette ki az euróövezet országainak pénzügyminiszteri csoportját (Eurogroup) elnöklő Jean-Claude Juncker a miniszterek hétfői találkozója után Luxembourgban.

A késő estébe nyúló megbeszélések fő témája a pénzügyi segítségre szoruló országok, köztük Görögország gazdasági kiigazító intézkedéseinek értékelése volt. Mint a luxemburgi kormányfő, Juncker elmondta, az Eurócsoport megállapította, hogy Görögország az elmúlt hetekben lényegi haladást tudott felmutatni ezen a téren.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szintén megerősítette, hogy Athénnak sikerült előrelépnie, de hozzátette: ennél minden téren, azaz a pénzügyek, a strukturális reformok és az adósság csökkentése terén is többre van szükség.

Spanyolország is napirendre került az Eurócsoport pénzügyminiszteri tanácskozásán – számolt be Juncker. Elmondta: megállapításuk szerint a spanyol kormány által szeptember végén bemutatott strukturális reformprogram összhangban van az uniós ajánlásokkal, sőt, bizonyos téren túl is teljesíti őket.

Több újságíró is rákérdezett: most, hogy felállt az eurózóna állandó válságkezelő intézménye, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), támogatja-e az Eurogroup, hogy Madrid segítséget kérjen ebből a forrásból. Juncker azt válaszolta, hogy ezt a spanyol kormánynak kell eldöntenie. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter ugyanakkor hétfőn indokolatlannak nevezte Spanyolország megsegítését.

„Spanyolország nem szorul segítségre” – jelentette ki még a találkozó előtt Schäuble, majd hozzátette: „Madrid minden szükséges lépést megtesz a költségvetésben és a strukturális reformokat illetően. Spanyolországnak a bankjaival van gondja, miután az elmúlt évek ingatlanbuborékja kipukkadt. Ezért Spanyolország segítséget kap, hogy a bankjait feltőkésítse.”

Ez utóbbiról szólva Jean-Claude Juncker elmondta: a spanyol bankok kockázatelemzése megmutatta, hogy tőkehiányuk valamivel kevesebb, mint 60 milliárd euró, a bankszektor feltőkésítését célzó uniós források folyósítása pedig novembertől kezdődhet majd meg.

Portugáliával kapcsolatban az Eurogroup üdvözölte, hogy a trojka (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF) befejezte az ötödik felülvizsgálati eljárást. Ennek következtében a miniszteri csoport azt javasolja, hogy az uniós mentőalapokból Lisszabon kapja meg a következő 2,8 milliárd eurós kifizetést, és az IMF is hagyja jóvá 1,5 milliárd euró kifizetését. Az Eurócsoport vezetője emlékeztetett, hogy az uniós források nagyobbik részének folyósításához az uniós pénzügyminisztereknek is hozzá kell járulniuk keddi tanácskozásuk alkalmával.

Jean-Claude Juncker újságírói kérdésre kifejtette: az eurózóna közepes és hosszú távú jövőjéről, valamint a bankunióról is szó esett a tanácskozáson. Erről mindazon-által nem volt hajlandó további részleteket elárulni, mondván: a bankunió kérdését kedden az összes uniós pénzügyminiszternek, az Ecofin tanácsnak kell megvitatnia.

Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért, valamint az eurózónáért felelős alelnöke elmondta, két és fél évvel ezelőtt, amikor Görögország hirtelen képtelen volt magát piaci forrásokból finanszírozni, az Európai Uniónak még semmilyen eszköze nem volt, hogy biztosítsa a finanszírozást, ezért ad hoc, eseti megoldást kellett kidolgozni. Később létrejött az eurózóna és az Európai Unió átmeneti mentőalapja, ma pedig már az övezet állandó, önálló válságkezelő intézménnyel rendelkezik az ESM formájában, amely Rehn szerint kiterjedt eszközrendszerrel bír a piac stabilizálásának érdekében.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató