2024. october 3., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közeleg a mindenszentek és a halottak napja, ezért tegnap terepszemlét tartottunk néhány megyeszékhelyi temetőben, az elhunyt szeretteinkre való emlékezés előkészületeire összpontosítva.

Fotó: Nagy Tibor


Közeleg a mindenszentek és a halottak napja, ezért tegnap terepszemlét tartottunk néhány megyeszékhelyi temetőben, az elhunyt szeretteinkre való emlékezés előkészületeire összpontosítva.

A népi kultúrában a mindenszentekhez talán egyetlen szokás sem kötődik, ezzel szemben a halottak napjának, melyet a katolikus vallásból a reformációval született többi vallás is átvett, komoly hagyománya van.

A megyeszékhelyi sírkertekben a virágokkal feldíszített sírok ápoltsága arról tanúskodik, hogy a hozzátartozók nagy része már kilátogatott és rendbe tette elhunyt hozzátartozója nyughelyét. A marosvásárhelyi református egyházközség tulajdonában lévő sírkert gondnoka szeptember elsejétől Nemes István, aki a halottak napi előkészületekről tájékoztatott. Mint hangsúlyozta, most fokozottan foglalkoznak a takarítással, karbantartással. A 6,7 ha-on elterülő központi református temető – amelyet egyetlen temetőőrnek igencsak körülményes lehet őrizni – ottjártunkkor gondozott sírkert benyomását keltette. A közel hétezer sírhely tulajdonosának az egyszerű sírokért évente 21 lejt, a dupla sírok tulajdonosainak ennek kétszeresét kell fizetniük, amely a karbantartási munkálatok díját képezi, amit köznyelven tévesen csak vízdíjként emlegetnek. Az összeg magában foglalja a takarítást, a sírokig vezető utak, ösvények

karbantartását, amit hat alkalmazott, a sírásók csapata végez. A sírhelyek közötti terület megtisztítása azonban a sírhelytulajdonosok feladata. A tulajdonjog megváltására húszévente kerül sor, 350–900 lej közötti összegért. A megváltási díj nagysága a helyek függvényében változik, illetve az egyházfenntartói járulékot fizetők és a nem egyháztagok számára is más-más díjakkal számolnak. Amint a református temető gondnoka hangsúlyozta, mindenszentek napján, kedden 17 órától Dénes Előd, a Szabadság úti református egyházközség lelkipásztora tart istentiszteletet a református temető ravatalozójában. Mivel nem hétvégére esik november elseje, elképzelhető, hogy szombat-vasárnap könnyebb lesz a parkolás, hét közben nehézkesebb.

„A sírok közötti takarítás a sírhelytulajdonosok feladata”

A református sírkert szomszédságában található katolikus temető gondnokságán Simon Imrét kérdeztük. A hozzávetőleg 3 ha-os sírkertben 3.600 sírhely található, és összesen hat alkalmazott van. Olvasói panasz nyomán érdeklődtünk a gondnoktól a sírok közötti gyomtalanításról. Amint kérdésünkre elmondta, a karbantartási, takarítási munkálatokat négy ember, a sírásók csapata végzi, így a sírok közötti kaszálást, gyomtalanítást nem tudják elvégezni, ez a sírhelyek tulajdonosainak a feladata, akik évente 20 lejt fizetnek a karbantartási munkálatok fedezésére. A sírhelyek megváltása kapcsán azt is megtudtuk, hogy 10-20 évre lehet a tulajdonjogot felújítani. Tízéves időtartamra egy sírhely megváltása 400–700 lej között váltakozik.

A marosszentgyörgyi, somostetői, remeteszegi és Jeddi úti városi temetők osztályvezetőjével, Şarlea Cristiannal a Jeddi úti temetőben beszélgettünk. A gondozott,

virágokkal díszített nyughelyek ott is a mindenszentek és halottak napi előkészületekről tanúskodnak. Az osztályvezető kérdésünkre elmondta, 5.500 sírhely van a marosvásárhelyi önkormányzathoz tartozó Jeddi úti temetőben, a sírok közötti takarítás a gondnokság feladata, bár sok szabad terület nincs a sírok között, következésképpen a gyom sem nő magasra. Amint kifejtette, 21 lej a karbantartási díj, aki késik a törlesztéssel, annak késedelmi kamatot számolnak fel. Sírhelyeket csak halotti bizonyítvány birtokában utalnak ki, 2013-ig bizonyos feltételekhez kötve (életkor, orvosi igazolás stb.) olyanok is igényelhettek, akik csupán előre meg szerették volna váltani a végső nyughelyet.

Múlt héten, a verőfényes október délelőtti látogatásunk alkalmával a radnóti temetőben többnyire idős emberekkel találkoztunk, akik szeretteik sírját készítették elő a halottak napi megemlékezésre. Oszoli László presbiter a sírkertben helyenként igencsak magasra nőtt gyom miatt szabadkozott. Ez idáig egymaga végezte a temető karbantartását a saját fűnyírójával és saját költségén, bérmentve kaszálta a sírok közötti területeket is, annak ellenére, hogy az egyház gondnokságának kellene elrendelni és megoldani a sírkert karbantartását annak érdekében, hogy a „világításra érkezők ne térdig érő fűben kelljen a szeretteik sírjáig eljussanak” – mondta Oszoli Laci bácsi.

Amint Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője kérdésünkre kifejtette, mindenszentek és halottak napján a testület tagjai nagyobb létszámban és fokozottabban felügyelnek a megyeszékhely sírkertjeinek környékén parkoló gépkocsikra, illetve a forgalmi rendre. A rendőrparancsnok hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a gépkocsivezetők a parkolással lehetőleg ne akadályozzák a gyalogosforgalmat a járdákon. Mint jelezte, a lehetőségekhez mérten megértéssel kezelik a helyzetet, ugyanakkor fontos, hogy mindenki elővigyázatos legyen, a gépkocsivezetők, gyalogosok egyaránt egymásra is legyenek tekintettel.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató