Gondozatlan sáncok a Nyárád mentén

Lehajtva a Régen felé tartó útról Iszló irányába, háta mögött hagyja az ember azt a zajt, ami ennek a forgalmas útnak a velejárója. Szinte egyből rászakad a csend, a nyugodtság, a vidéki élet törvényszerű velejárója. Szemlélem a tájat. Vegyes érzésekkel. Nyugodtság és nyugtalanság kavarog bennem. A szülőföld közelsége mindig megsimogat, megnyugtat, de látványa elszomorít, nyugtalanít. Tehetetlenül szemlélem azt a képet, ami rögtön Ernyét elhagyva végigkísér felfele a Nyárád mentén. Aggasztónak is mondhatnám a lesújtó látványt! Tanúbizonyságul ott vannak az országút szélén a mára már nem tátongó, inkább gazzal gazdagon betömött sáncok, az út szegélyét beborító gyümölcsfák nagy szomorúságára. Szegény útszéli fák! Magukra hagyottan küszködnek, levegő után kapkodva a gaz fölött. Az évek során már sok helyütt elfáradtak, elvegyültek, meghúzták magukat a buja növényzet között. Hiába várták, vessen egy pillantást már rájuk is valaki, tisztítsa meg ágaikat, de leginkább szabadítsa meg az őket körülzáró, mindjárt mindent elnyelő burjántól, gaztól.

Annyira lesújtó a látvány, hogy szinte fáj!

Benövi a burján a sáncokat, kimerészkedve itt-ott már az úttestre is, így nemcsak kiábrándító képet nyújt a szemnek, de akadályozza az arra közlekedők térlátását is. Tisztelet a kivételnek! Ez a hodosi letérő pár száz méteres környéke. Ennyi, semmi több! Disszonanciában van a sáncok elhanyagoltsága a határ, a vidék szép látványával. Az elburjánzott, gazdátlan senki földje a határ szép, gondozott parcelláival.

Vagy talán ez a kép a nyári turistaszezon kellékeként nem hiányozhat tájaink látványosságai közül? A nyáron keresztül-kasul jártunk többek között a szomszédban. Nem kerülhette el figyelmünket az útszélek gondozottsága. Lépten-nyomon sáncot karbantartó emberekkel/gépezetekkel találkoztunk. Jó példáért tehát, ha már önerőből nem tudják kigondolni az arra megbízottak, csak a szomszédig kellene elmenni, annak példáját követni.

Bezzeg ilyenkor ősszel tele a piac dióval, diót árusító személyekkel. Kérdem az egyik asszonytól, honnan hozzák? – Hodosról – jön a válasz. – És környékéről – teszem hozzá én. Az iszlói út tele van még az átkos idejében ültetett diófákkal. Örvendetes dolog, hisz a gyümölcsfák még hasznot is hoznak az embernek amellett, hogy megkímélnek a por kellemetlenségeitől. Sajnálatos viszont, hogy senkinek eszébe nem jut nyár folyamán egy kicsit rendbe tenni a környéküket, vigyázni rájuk. Meghálálják, ha gondoskodnak róluk! Akár közmunkával is, mindenki javára! Ha azokat az embereket, akiket csak ilyenkor, gyümölcséréskor látni a fák alatt, a községi elöljárók a megyei útügyisekkel karöltve egy csokorba fognák és rávennék, hogy valamit adjanak is cserébe mindazért, amit adópénzeinkből kapnak, mindenki jól járna vele. Talán akkor ők is nyugodtabb lelkiismerettel kínálnák portékájukat a piacokon, mi is jó szívvel vennénk belőle.

Talán még nem késő az útügyiseknek sem a jövő évi költségvetésbe belefoglalni egy fűnyíró/sánctakarító gép megvásárlását, hozzárendelni pár ember fizetését, meg a gép karbantartási költségeit. Elég volna, ha csak két hónaponként mennének át egy-egy útszakaszon, máris megváltozna a kép! Olyan sokba kerülne?

Fogarasiné Bereczki Irma