Csütörtöki kimenő
Bár még messze a nyár és a gondtalan fürdőzés, csónakázás, azért nem árt néha már ezt is számításba venni. Hiszen a vásárhelyiek (és nem csak) számára ez legtöbbször önkéntelenül a Víkendtelep felidézésével egyenlő. Sőt a telep szó el is maradhat, hiszen a helyi közbeszédben a ’hétvégi’ angol megfelelője megmagyarosodott, elrománosodott, senki a hivatalos közlönyön kívül nem említi Mureşul szabadidőközpontként vagy sporttámaszpontként.
A történészt, a lokálpatriótát természetesen az is izgatja, hogy milyen idős a kedvelt Víkend? Mióta tölti be ezt az áldásos szerepet, kalandközponti funkcióját, miért éppen ez lett a kikapcsolódás és evezés, úszás, séták és korcsolyázás, sportok és nagy zabálások kedvelt helyszíne?
Hiába keresnők erre a választ a különben kitűnő, huszonkét évvel ezelőtt megjelent Klósz–Tolokán-féle vásárhelyi sporttörténetben (Száz éve már, több is talán... Barangolások a marosvásárhelyi sport történetében. Impress Kiadó, 2000). És nem található csak egy nyúlfarknál is rövidebb mondat Orbán István Marosvásárhely földrajza c., Sárospatakon megjelent 1943-as kis könyvecskéjében arról, hogy a Víkendtelepet lelkes polgárok alapították minden külső kényszer és hatósági késztetés nélkül a múlt század (XX.) harmincas éveiben, és ekkortól fogva kezd vonzalommá válni.
Mit tesz a kutatói szerencse, sikerült valamivel kézzelfoghatóbb dátumra bukkanni a kérdéssel kapcsolatosan a vásárhelyi újságok egyikében. A Reggeli Újság 1933. március 21-i számában a következő kis hírt olvashatjuk: „Weekend a Maroson. Az MSE evezős szakosztálya értesíti azokat, akik a szakosztály területén weekend házat, vagy kabint kívánnak felállítani, ebbeli szándékukat a felállítandó épület méreteivel közöljék a szakosztály titkárával, Both Károllyal. A szakosztály a területet ingyen bocsájtja rendelkezésre.” Majd egy héttel később ugyancsak a Reggeli Újságban:
„Riport a jövendő Weekend-telepről. Az MSE evezős szakosztálya nagy ambícióval készül az új szezonra. Ennek a lehetőségét nagyban elősegítette a szakosztály elnökének, Krenn Konrád kapitánynak telekadománya, ezzel lehetővé tette, hogy a szakosztály tagjai csónakházat létesítsenek. Az evezős szakosztály tagjai, megfelelő anyagiak hiányában, dicséretre méltó szorgalommal és igyekezettel saját maguk végzik el a munkálatokat, amelyek máskülönben nagy összegeket emésztenének fel. Munkatársunk a helyszínen állapította meg, hogy mint kubikoló, vízlecsapoló avagy földmunkások is nagyszerűen megállják derék evezőseink helyüket. Nyakig sárosan, de lankadatlan lelkesedéssel dolgoznak, hogy Marosvásárhely csónaksportját megkedveltessék a közönséggel. Itt említjük meg, hogy az öltözőkön kívül, az MSE evezős szakosztálya díjtalanul bocsájt a közönség rendelkezésére weekend házterületeket is. Azonban az errevaló igényeket mielőbb be kell jelenteni.”
Bár ugyanzon év július 8-án nagyobb árvízzel kellett megküzdeni a sajtó híradása szerint, ugyanis az Ár utcában a házak ablakain folyik be a víz. Víz alatt áll Remeteszeg egy része. A gát körül emelt weekend-házakat elvitte az árvíz. Az Agyagási fürdőben 4,25 méter volt a víz mélysége a szokott 2,20 helyett. Összesen három városi csónak állt a mentés rendelkezésére, ami természetesen kevésnek bizonyult. A lakosság nagy része húzódozik az evakuálástól, de a rendőrségnek kötelessége a kitelepítéseket elvégezni. A hajléktalan embereket a Horea laktanyában (ma tűzoltóság) helyezik el éjszakára. Az áradás délután 5 órakor érte el a csúcspontját, azontúl némi apadást lehetett tapasztalni. Még ez sem tudta kedvét szegni az evezőssport szerelmeseinek, a szakoszálynak. A szakosztály kísérletképpen ezen a nyáron minden hétvégén evezős túrákat szervezett Gernyeszegig vagy Gernyeszegtől lefelé csorogva, máskor Vásárhelytől Marosludasig.
Krenn Konrád dúsgazdag szász kereskedő volt, aki Vásárhelyen telepedett le a világháború után. Az I. világháborúban hajóskapitányként szolgált a haditengerészetnél, mondják. És abban az évben, amikor a szász férfiak egy része, elvesztve józanságát, Berlin felé, a kefebajuszos felé tekintett, Krenn úr decemberben érdekes felhívást tett közzé a sajtóban: „Krenn Konrád nyug. kapitány felhívást intéz a keresztény lakossághoz, hogy 35 állásajánlattal segítsék a kivándorláshoz készülődő zsidó fiatalokat. Maga is gyakrolóteleppé alakította át kertészetét és gazdaságát.” Igaz: december 23-ig még egyetlen munkaadó sem válaszolt a felhívásra.
Némi magyarázat a fenti bekezdéshez: a cionista mozgalom fiatalembereket, férfiakat és nőket készített elő a kivándorlásra. Fizikai munkára – mezőgazdaság, gyári termelés – kívánta szoktatni őket, ui. odakint Palesztinában (angol protektorátus) mostoha sivatagi vagy félsivatagi körülmények várták a kitelepedőket (hivatalnokok, kereskedők, ékszerészek, tanárok, orvosok), akik merész országépítésbe fogtak. Az utólagos jelek szerint – sikerrel. És nem váltak a lágerek és munkaszolgálat áldozataivá egy évtizeddel később.
Ezért gondoljunk néha Krenn Konrád nyugállományú tengerészkapitányra és kereskedőre, amikor elhaladunk Teleki utcai (ma 1918. December 1. út), platánfákkal szegélyezett palotája előtt.
