2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gondok és lehetőségek az új tanév küszöbén

Kérdéseinkre Niţă Fănică főtanfelügyelő válaszolt

A 2023–24-es tanév előkészítéséről szóló beszámolót követően Niţă Fănică ideiglenesen kinevezett Maros megyei főtanfelügyelőt arról kérdeztük, hogy mit tesz az intézmény annak érdekében, hogy jó körülmények között lehessen megkezdeni az új iskolai évet. A 11 fejezetből álló beszámolót augusztus 31-én a kormányhivatal kollégiuma előtt mutatta be. 

– Hány iskola van megyénkben, amely nem tudja a saját épületében fogadni a tanulókat? – érdeklődtem az egyik legfontosabb feltételről.

– A tanintézmények egy részében nem fejeződtek be a felújítási munkálatok, ezért az oktatók más helyszínen kezdik a tanítást. Az igazgatók jelentése szerint 13 épületről van szó, ahol folyik még a felújítás. A marosvásárhelyiek egy részéről szóltunk, a vidékiek közül például a nyárádremetei Nyulas Ferenc Általános Iskola, Ludason a Ioan Vlăduţiu, Szentannán a Ion Chinezu, Dicsőszentmártonban a Traian Általános Iskola felújítása van folyamatban. Ez utóbbiban a lehetőségekhez igazított program szerint fognak tanítani, amíg a főépület nagyszabású felújítása befejeződik. Megemlíthetjük a Dózsa György községi Rákosi Lajos Általános Iskolát, valamint Csíkfalván az elemi osztályokat és az óvodát befogadó épületet.

– Lesz-e elég képzett pedagógus a megye minden iskolájában?

– Ami a meghirdetett helyek betöltését illeti, ez már a múlt tanévben megkezdődött a kért áthelyezésekkel, az ideiglenes kinevezésekkel, majd a nyári véglegesítő vizsgával, amelyen 888 pedagógus kapott osztályzatot, akiknek a 82,17 százaléka ért el ötösnél magasabb átlagot. Ez lehetővé teszi, hogy 7-en felüli átlaggal meghatározatlan időre szóló (tituláris) kinevezéssel (ha van elegendő állás), 5-7 közötti átlaggal szakképzett helyettesítőként tanítsanak. 

– Maradtak-e üres állások?

– Kevés, amelyeket az elért eredmény függvényében szakképzett és nagyon kis mértékben szakképzetlen helyettesítőkkel töltünk be a napokban zajló vizsga eredményei függvényében.

– Idén sok diáknak nem sikerült az érettségi vizsgája, elsősorban azért, mert nem érte el minden tantárgyból az ötöst, összesítve pedig a hatos átlagot. Milyen volt az átmenési arány a pótérettségi vizsgán? 

– A beiratkozottak közül 958 jelentkezőt osztályoztak. Az idén végzetteknek a 28 százaléka érte el a hatos általánost a pótérettségin a korábbi években végzetteknek pedig a 26%-a. Az országos adatok tükrében is megállapíthatjuk, hogy a pótérettségin sokkal kevesebben voltak sikeresek, mint a korábbi szesszióban. 

– Vannak iskolák, ahol egy bizonyos tantárgyból – például román nyelvből – feltűnően sok volt a sikertelenül érettségizők száma. Készített-e az okokról felmérést a tanfelügyelőség?

– A tanév közben tartott próbaérettségit követően azokban az iskolákban, ahol nagyon gyengék voltak az eredmények, a tanfelügyelőség egy tervet kért arra vonatkozóan, hogy miként lehetne javítani a diákok teljesítményén. A későbbiekben ellenőrzést is végeztünk, hogy az elkészített tervezetet hogyan ültetik életbe. Ebbe a folyamatba sajnos beleszólt a pedagógussztrájk, ami nagyon elhúzódott. 

– Hogyan értékelte a beszámolóban a nyolcadik osztályt lezáró vizsga eredményét, és hogyan történt a diákok elosztása?

– Azon iskolák kivételével, ahol külön tehetségfelmérő vizsgát kellett tenni, a nyolcadik osztályt lezáró vizsga eredménye a legtöbb esetben megegyezett volt a diák négyévi munkáját tükröző teszt eredményével. A diákok második körben való elosztása során azokat, akik nem vettek részt az országos képességmérő osztályt lezáró vizsgán, a négyévi átlaguk alapján soroltuk be a különböző szakképző iskolákba, ahol üres helyek voltak. 

– Az új tanügyi törvény értelmében megváltozik az érdemösztöndíjakra való jogosultság. Milyen változásra lehet számítani?

– Várjuk az ösztöndíjra való jogosultság új módszertanát. Eddig azt közölték, hogy a pénzügyminisztérium fogja átutalni az oktatásügyi tárcának, és a helyhatóságok kimaradnak, mivel sok helyen késtek a kifizetésekkel. 

– Részesülnek-e a taneszközsegélyben a szerény anyagi körülmények között élő gyermekek?

– Ebben a tanévben az előkészítőtől a nyolcadik osztályig 9646 diák részesül az összesen 663.920 értékű taneszközsegélyből.

– Sikerült-e megszervezni az új előírásoknak megfelelően, hogy minden kilencedik osztályba jusson egy roma és egy sajátos helyzetű diák?

– Megbeszéléseket tartottunk az illetékesekkel, és részben sikerült betölteni a fenntartott helyeket. A roma diákok közül körülbelül 200-an éltek a lehetőséggel, és a legjobb iskolákat, osztályokat választották, ahova az általános iskolában elért eredményeik sorrendjében írták be őket. A sajátos igényű diákokat, akiknek rendben voltak az igazolásaik, külön szakaszokban osztottuk el a fenntartott helyekre. 

– Nehéz dolguk lesz azoknak, akik a legjobb iskolákat, osztályokat jelölték meg. 

– A tanároknak lesz nehezebb, akik differenciáltan kell ezekkel a gyermekekkel foglalkozzanak. Azokat a diákokat, akiknek nem sikerül beilleszkedni, a kérésükre más iskolába, osztályba helyezzük át. 

– Feltehetően az idén is folytatódnak a már elindított projektek, programok belföldi vagy nemzetközi finanszírozással.

– A diákok számára folytatódik a tej, kifli, gyümölcs program, amiből 46.330 előkészítő – nyolcadik osztályos diák részesül a megyei tanácson keresztül. A Második esély program keretében azok a fiatalok és felnőttek folytathatják abbamaradt általános iskola tanulmányaikat , akiknek korábban nem sikerült ezt befejezni. Olyan helyszíneken lesz erre lehetőség, amelyek közel vannak azokhoz a közösségekhez, melyekben ez a probléma fennáll. Egy másik program az iskolából való kimaradás megelőzését segíti elő. A pedagógusoknak szólnak a folyamatos továbbképzést biztosító tanfolyamok a Pedagógusok Háza a szervezésében. Az iskolából való kimaradás megfékezésére vonatkozó program keretében nemzetközi alapok is rendelkezésünkre állnak. Eddig 58 iskola vesz részt megyénkből a programban. Ezek az iskolák 250.000 eurós segítségből beruházásokat végezhetnek, didaktikai eszközöket vásárolhatnak, különböző nevelési programokat és megsegítő órákat szervezhetnek. Személyesen is részt vettem a programnak a mezőcsávási általános iskolában tartott megnyitóján, nagyon szép volt. 

Érdeklődésemre a főtanfelügyelő a beszélgetés végén megjegyezte, hogy az iskolai tantervek folyamatosan változnak, és ennek megfelelően új tankönyvek is megjelentek. 


Pontosítás 

Bár csütörtök estig úgy tűnt, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetésével ideiglenesen megbízott Niţã Fănică fogja betölteni az intézmény vezetői tisztségét, de végül is megmaradt korábbi főtanfelügyelő-helyettesi tisztségében, és Dărăban Paula-Maria matematika szakos tanfelügyelőt nevezték ki a megyei tanügy élére. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató