Egész héten a romániai érettségizők leszereplésétől visszhangzott a hazai média, a maturandus „tömeglebőgésre” még a határon túli sajtó is felkapta a fejét.
Egész héten a romániai érettségizők leszereplésétől visszhangzott a hazai média, a maturandus „tömeglebőgésre” még a határon túli sajtó is felkapta a fejét. Bár a fellebbezések utáni végső eredmények csak ma tétetnek közhírré, és bár az idei tudásmérés sem volt mentes a javítóbizottságok bakijaitól – egy tantárgyversenyeken bizonyító nagybányai diák 9,20-ra értékelt fizikadolgozatára például a kettesek, hármasok „áradatában” véletlenül 2,20-as osztályzat került –, mégis szinte kizárt, hogy az átmenési arány egy-két százalékkal többet „szépüljön” az újrajavítás során. Az egyesre teljesítőket – mesebeli tündértrióként „előtűnő” – három pluszpont sem emelné ki a bukottak sorából. Pedig a korábbi évek „lezserebb”, csalásnak teret engedő vizsgasorozatai után – megfelelő anyagi háttér esetében – talán még egyetemista is válhatott volna a tudásszintjükkel a középiskolás gólyákat is „alulszárnyaló” fiatalokból. Mióta ugyanis a felsőoktatást nyújtó tanintézetek legtöbbjében a 9-12. osztályos tanulmányi eredményekre, illetve az érettségijegyekre alapozott „dossziévizsga” váltotta fel a felvételit, számos esetben nem a szellemi képességektől, szorgalomtól, sokkal inkább a családi kasszától függött a bejutás a szép számban kínált fizetéses helyek valamelyikére. Aki viszont 12 év alatt távol tartotta magát a könyvektől, az a továbbiakban sem „fecsérelte” tanulásra az időt. Így aztán nem csoda, hogy az értelmiséget „futószalagon” termelő intézmények végzősei közül sokan hónapokig, évekig tébláboltak tétlenül az ünnepélyes kicsengetés után, aztán külföldre, képzésüktől – nemcsak földrajzilag – távol eső munkalehetőségek felé vették az irányt. Az egyetemista lét múlékony – három- négy éves – presztízsét leszámítva aligha kaptak valamit a tanintézettől, amelyre jelentős összegeket áldoztak. Mind a felsőfokú oktatás státusa, mind a magasabb képzésre nem megfelelő pályakezdők jövője szempontjából szükséges volt hát a változás. Még akkor is, ha néhány egyetemen pánikhangulatot keltett a korábbi felvételikre jellemző „diákinvázió” érettségi „bukták” általi megfékezése. Egyes tanintézetekben, ahol rendszerint kevesebb a hely, mint a jelentkező, és a dossziévizsgának is tétje van, persze, nem aggódnak a „gólyahiány” miatt, hiszen az a „diákkategória”, amelynek a felvételit nyárról nyárra meghirdetik, az idei érettségin is többé-kevésbé sikeresen szerepelt. Úgy tűnik, az „intellektusgyárak” helyett végre az igazi szellemi „műhelyek” kerülnek előtérbe. Remélhetőleg ez egyszer nem illan úgy el a minőségi növekedést szolgálni hivatott szándék, mint oktatási rendszerünk megannyi múlékony „tüneménye” az évtizedek során.
