Gesztusok – Petrovits István marosvásárhelyi kiállításán

Aki látta Petrovits István Gesztusok című kiállítását a marosvásárhelyi Bernády Házban, alighanem arra gondol, amire e sorok írója is: Klió és Kalliopé, Erató meg Euterpé, a történelem, illetve az epikus költészet, a lírai verselés és a zene múzsái néha külön-külön, máskor együttesen, de mindig ihletőn lengik körbe a sepsiszentgyörgyi szobrász műtermét, lendületes alkotómunkára ösztönözve a művészt. Egyedi hangú alkotásai – mintegy negyven kisplasztika, grafika és köztéri műveket bemutató fotográfia – e kettősség jegyében nyújtanak ízelítőt a több mint öt évtizede épülő gazdag életműből, amelyben múlt és jelenkor, nagy egyéniségek és köznapi emberek példázata, évszázadok patinája és röpke percek hangulatai egyaránt felfedezhetők. Hol hagyományosabb módon, figuratív megközelítésben, hol formabontón, nonfiguratívan, de mindenképpen közérthető, jelkép- és ötletgazdag vizualitással hatva a nézőkre. Akárcsak ugyanitt rendezett 2010-es egyéni tárlata, e mostani is meggyőzően tükrözi Petrovits tehetségét, tudását, inventivitását, üzenete bravúrosan közvetített lényegét, de most még bővebb anyagból kellett válogatnia, mint korábban, hiszen az alkotómunka a lételeme. Köztudott, hogy ő az egyik legtermékenyebb szobrászunk, nem csak Háromszék települései büszkélkedhetnek szobraival, emlékműveivel, plakettjeivel, a határokon túl is sokfelé állnak plasztikái köztereken, intézmények falain, és nagyon sokfelé hívják, várják a művésztelepekre. Marosvásárhelyre is a bálványosi alkotótáborból érkezett, ahol egy egész kiállításnyi női akttal lepte meg a művészetkedvelőket.

A Bernády Házban megelevenített üde, könnyeden is erőteljes gesztusokkal papírra vitt, színesen vidám és mozgalmasan életszerű lánycsapat ismét bizonyítja, milyen jó rajzos a szobrász, és emberismeretét milyen fölényes magabiztossággal képes rá jellemző grafikákba öltöztetni. De azt is elárulja, hogy rajzkészségéből milyen sokat nyer szobrászata. Legyen szó kőről, fáról, bronzról, más anyagról, amikből létrehozza megkapó portréit, egész alakos kompozícióit, monumentális műveit, ötletes kisszobrait, előtanulmányait. Csak töredékét láthatjuk itt mindannak, amit a műemlékszobrászatban megvalósított, Márton Áron püspök, Csutak Vilmos történész, Bálint Gábor nyelvész bronzmását fotós reprodukcióból ismerhetik meg itt a vásárhelyiek, a domborművek, Sütő András, Bartók Béla, Szilágyi Domokos, Kós Károly, Bethlen Gábor arcmásai jól érzékeltetik, mennyire fontosak szolgálatvállaló elődeink a művész számára. Alig van olyan jelentős helytörténeti személyiség Kovászna megyében, akihez ne kötődne valamelyik munkája. Csak Gelencén öt ilyen köztéri alkotása van. De a kiállítás látványvilága nyilván szimbolikus plasztikákat, a Petrovits Istvánt folyamatosan foglalkoztató formai kísérleteket is felmutat. Van, amiben úttörőnek bizonyult. A Pro Vita Hominis egy olyan méretes, nagy térszobor, amelyhez hasonló aligha van még a Kárpát-régióban. A meg nem született gyermekeknek, a terhes anyáknak állít lélekemelő emléket. Sepsiszentgyörgyön a megyei kórház udvarán avatták 2001-ben.

Marosvásárhelyen sokan nyomon követik a munkásságát, bár mindarról, amit az ötven évvel ezelőtti első, bukaresti kiállítása óta felmutatott a kökösi születésű szobrász, még barátai sem tudhatnak. Néhány, számára kedves, fontos művéről maga is beszélt a megnyitón, de mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy ide mindig úgy tér vissza, mintha hazajönne, hiszen itt kezdte tanulmányait a Művészeti Líceumban, és olyan kiváló mesterei voltak, mint Izsák Márton, Hunyadi László, Nagy Pál. A megnyitón néhányan egykori tanárai közül is jelen lehettek, és még számosan ott voltak a kortársak, a fiatalabb kollégák közül. Persze számos művészetkedvelő is kíváncsi volt a művészre és munkáira. Marosvásárhely mindig visszavárja.