2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy, az európai uniós statisztikai hivataltól származó, az itthoni sajtóban is megjelentetett közlemény szerint szép hazánk függ a legkevésbé az orosz gáztól az uniós tagállamok közül.

Arról nem szól a közlemény, pedig az adatokból világosan látszik, hogy ez a harcias nyilatkozatok kórusában egyre hangosabb ország, amely az unió második legnagyobb gázkitermelőjének számít, a közelmúltig aktívan dolgozott az orosz gázfüggőség elmélyítésén. Az elmúlt években a belföldi kitermelés csökkentése mellett egyre nagyobb mértékben importált olcsó orosz gázt. 2020-ban például a teljes belföldi fogyasztás 8 százaléka, több mint egymilliárd köbméter jött orosz gázmezőről, sőt, a múlt esztendő februárjának hideg időszakában a fogyasztás 20 százalékára is felment az orosz importgáz részesedése a hazai fogyasztásból.

Mindez úgy, hogy a jelenlegi orosz–ukrán háborút megelőző kelet-ukrajnai konfliktus már 2014 óta zajlott, és az oroszellenes gazdasági szankciók már a Krím félsziget akkori orosz annektálása óta divatban vannak. Az oroszok nem most februártól lettek „rosszfiúk”, már számos alkalommal világos jelét adták az utóbbi évtizedekben, hogy amikor a hatalmi érdekeik úgy kívánják, gátlás nélkül alkalmaznak fegyveres erőt azok érvényesítésére. És az európai döntéshozók ennek pontos tudatában üzletelnek velük azóta is, erre csak egy példa, hogy az uniós gázfogyasztásból az orosz beszállítás részesedése 24-ről 40 százalékra nőtt 2008-20 között. Amint a sokak által tudomásul sem vett kelet-ukrajnai konfliktus már két ország közti valódi háborúvá nőtte ki magát, persze azonnal megváltozott a fehér galléros kórus műsora, most már totális szankciózás van a kottán. Csak arról is dalolni kellene, többet és világosan, hogy ha a büdössé vált orosz gázt más forrásból származóval pótolják, az mennyivel lesz drágább, és ez hogyan hat az életszínvonalunkra. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy más gáz sem sokkal illatosabb ám az orosznál, például az őt kiváltható arabok, akiknek a németek és a jenkik is udvarolnak mostanság a gázért, fikarcnyival sem demokratábbak a moszkvai macipásztornál. Csak nincs minden második este főhír az európai tévékben arról, hogy ott embereket szokás például lefejezni, ha a helyzet úgy hozza, hogy egyéb ínyencségekkel már ne is zavarjuk a finnyás demokrata gyomrokat. Rossz hír, de attól még igaz, hogy földanyánk fosszilis energiahordozó-készleteinek és más erőforrásainak jelentős része autoriter hatalmak kezében van. Most itt mellettünk a háború jelenlegi szakaszában is hatalmas gázmezők felett ömlik a vér. A nagyfiúknak az erőforrások feletti hatalom a lényeg. A játszma tárgyalóasztalnál vagy harcmezőn folyik, és mindig a koldus fizet a gazdagnak, pénzben vagy vérben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató