2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rendkívüli, informális jellegű találkozót tartanak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői május 23-án – jelentette be a vezetők tanácskozói fórumát (Európa Tanács) elnöklő Herman Van Rompuy kedden Brüsszelben.

Fotó: MTI


Rendkívüli, informális jellegű találkozót tartanak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői május 23-án – jelentette be a vezetők tanácskozói fórumát (Európa Tanács) elnöklő Herman Van Rompuy kedden Brüsszelben.

Az uniós illetékes már korábban jelezte, hogy a június végén esedékes félévzáró találkozó előtt össze kíván hívni egy rövid értekezletet, amelyen kizárólag a növekedésre vonatkozó lehetőségekről tárgyalnak. Ez lesz egyébként a fő téma a júniusi ülésen is, de ott az elmúlt félév során elért más eredményeket, illetve tennivalókat is értékelni kell. A május 23-i brüsszeli találkozó Van Rompuy közlése szerint munkavacsora formáját ölti majd. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedden arra szólította fel az uniós tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent olyan kezdeményezések kidolgozása érdekében, amelyek segíthetik a gazdasági élénkülést. Sürgette emellett, hogy a már meglévő programokat is igyekezzenek minél szélesebb körben gyakorlatba iktatni, végrehajtani a tagországokban.

Barroso emlékeztetett arra, hogy a brüsszeli bizottság is számos kezdeményezést tett, amelyek jelenleg a tagállamok kormányközi tanácsának, illetve az Európai Parlamentnek az asztalán fekszenek.

Sürgette, hogy az érintett intézmények mielőbb hagyják jóvá ezeket. Külön említette az Európa 2020 gazdasági növekedési és versenyképességi programhoz kapcsolódó kezdeményezéseket, valamint az Európai Beruházási Bank tőkenövelésére – a kis- és középvállalkozások hatékonyabb segítése érdekében – tett javaslatot.

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató