2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Május 9-15- között a tizenhetedik alkalommal szervezte meg a városi önkormányzat az Egerszeg Fesztivált

„Járd ki lábam, járd ki most!”


Május 9-15- között a tizenhetedik alkalommal szervezte meg a városi önkormányzat az Egerszeg Fesztivált, amelynek az idén a Cseh Köztársaság volt a díszvendége. Természetesen a városnapokra, mint annyiszor máskor a testvértelepülések küldöttségei is hivatalosak voltak, köztük Marosvásárhely, Zalaegerszeg legrégebbi, határon túli kapcsolata.

A programok május 9-én hétfőn kezdődtek, s bár minden napra akadt érdekes és változatos kínálat a cseh filmszemlétől a szimfonikus hangversenyig a rendezvények a hétvégén csúcsosodtak. Az idei fesztivál különlegessége a Taste of Europe – Európai gasztrotúra volt. Az Európai Bizottság által támogatott kulináris projekt keretében 6 testvérváros mesterszakácsai mutatták be sajátos receptjeiket. A marosvásárhelyiek mellett jelen voltak a a bolgár, horvát, karintiai, Ruhr-vidéki és lengyel ételspecialitások is. Ezekből három napig kóstolhattak az érdeklődők. A testvértelepülések Krosno (lengyel), Klagenfurt (osztrák), Marl (német), Varazd (horvát), Dobrics (bolgár) és végül Marosvásárhely konyhai különlegességekkel várták a vendégeket. A jó ételek mellé a jó hangulatról különleges dekoráció és zenészek, táncosok gondoskodtak.

A marosvásárhelyieket a Cseh Gábor által vezetett Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Társaság tagjai, míg a polgármesteri hivatalt és a tanácsot Csegzi Sándor alpolgármester képviselte. A konyha ördöge Szakács Zsombor az Anna panzió szakács volt, míg az erdélyi táncokból ízelítőt nyújtottak a Napsugár együttes tagjai.

A vásári fergeteg sem maradt el, a különböző sátrakban mindenki talált kedvére valót a jó bortól, a cseh sörtől a pálinkáig, a proszától a túros palacsintáig. Az érdeklődők hallgathattak és láthattak népzenét és néptáncot, volt musical előadás, verbunk verseny, középkori lovagi torna és sok más program, amelyen a kicsiktől a nagyokig mindenki talált magának megfelelőt.

A két központban felállított sátorban pedig ismert magyarországi együttesek léptek fel, mint a Holdviola, Firkin, Phatnom, Sexit, Bazooka, VadFrittik, Balkan Fanatik, legtöbben a több évtizede töretlen népszerűségnek örvendő Edda rock zenekarra voltak kíváncsiak. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató