2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

elszállt remények a Konferencialigában

Magyar és román csapat is felkerült a labdarúgó-Európa-liga főtáblájára, csütörtökön ugyanis a Ferencváros és a FCSB is sikerrel vette az utolsó selejtezőkör visszavágóját.

A magyar bajnok tizenegyespárbajban jutott tovább Banja Lukában, miután az első mérkőzésen jegyzett 0-0 után a visszavágón is hasonló eredménnyel zárult a két csapat találkozója, majd a hosszabbításban egyaránt 1-1 gól született. A tizenegyesrúgások során a bosnyák csapat játékosai közül hárman is rontottak, míg a Fradi futballistái csak egy lövést hibáztak el, így bejutottak a csoportkörbe.

A román bajnok FCSB a hajrában szerezte meg a továbbjutást jelentő gólt: a csapatkapitány Olaru a második hosszabbításpercben, lehetetlen szögből talált a hálóba. A fővárosiak ezzel 1-0-ra nyertek, és az Ausztriában elért 1-1 után 2-1-es összesítéssel kerültek fel a főtáblára. A sorsolásra a Ferencvárost a 2., a FCSB-t a 4. kalapba sorolták.

A Konferencialigában egyik román vagy magyar csapatnak sem sikerült továbbjutnia. Legközelebb a Puskás Akadémia állt a bravúrhoz, amely tizenegyespárbajban maradt alul a Fiorentinával szemben hazai pályán. A felcsúti együttes az idegenbeli 3-3 után odahaza 1-1-re végzett az előző két idényben döntős firenzei csapattal, miután a rendes játékidő utolsó percében Nagy Zsolt büntetőjével hosszabbításra mentették a párharcot. Azonban hiába voltak kettős emberelőnyben, az olasz együttes kivédekezte a ráadás félórát. A tizenegyespárbajban magyar részről Szolnoki Roland kísérletét védte David de Gea, így a firenzeiek örülhettek a továbbjutásnak és a főtáblás szereplésnek.

A Kolozsvári CFR 1907 1-0-s előny birtokában utazott Ciprusra, azonban a Pafosz agresszív, kemény játékkal várta az erdélyi együttest, és már az első félóra leteltével továbbjutásra állt, ugyanis kétgólos előnyt alakított ki. A szigetországiaknak szünet előtt volt még egy találatuk, amelyet les miatt nem adott meg a bíró, azonban a pihenő után csak sikerült háromgólosra növelniük az előnyüket, amire a kolozsváriak nem tudtak válaszolni, így 1-3-as összesítéssel alulmaradtak.

Ugyancsak 3-0-ra kapott ki a Paks, a magyar együttes hazai pályán maradt alul csütörtök este a Mlada Boleslavval szemben, így 5-2-es összesítéssel búcsúzott a labdarúgó-Konferencialiga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában. A vendégek a második félidő elején két gólt szerezve döntötték el a párharcot, majd a hajrában állították be a végeredményt.

Fotó: a FCSB közösségi oldala


Jegyzőkönyv

Európa-liga, selejtező, 4. forduló, visszavágó: Borac Banja Luka (bosnyák) – Ferencvárosi TC 1-1 (0-0, 0-0, 1-0) – 11-esekkel: 2-3. Továbbjutott: a Ferencvárosi TC 1-1-es összesítéssel, tizenegyesekkel.

Banja Luka, vezette: Erik Lambrechts (belga).

Borac Banja Luka: Manojlovic – Vukcevic (86. Kvrzic), Meijers, Carolina, Herrera – Grahovac, Skorup (86. Pihler) – Kulasin (75. Hrelja), Savic, Sreckovic (64. Cavic) – Lukic (94. Vukovic).

Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, Knoester, Cissé (106. Gruber), Ramírez (76. Civic) – Rommens, Abu Fani, Maiga (46. Zachariassen) – Misidjan (46. Ben Romdhane), Pesic (85. Varga), Traore (71. Kady).

Gólszerzők: Grahovac (104.), illetve Varga (111., 11-esből).

Sárga lap: Herrera (90+1.), Hrelja (95.), Manojlovic (109.), Meijers (119.), illetve Maiga (8.), Misidjan (41.), Ben Romdhane (63.), Varga (90+6.), Knoester (102.).


Jegyzőkönyv

Európa-liga, selejtező, 4. forduló, visszavágó: FCSB – LASK Linz (osztrák) 1-0 (0-0). Továbbjutott: a FCSB, 2-1-es összesítéssel.

Bukarest, Steaua-stadion, 21.523 néző. Vezette: Felix Zwayer (német).

FCSB: Târnovanu – Creţu, Ngezana, Lixandru, Radunovic – Şut (72. Chiricheş), Alhassan (46. Edjouma) – Băluţă (46. D. Popa), Olaru, Miculescu (78. Oct. Popescu) – Fl. Tănase (78. Baeten).

LASK: Siebenhandl – Bogarde (90+5. J. Boateng), Ziereis, Stojkovic, Bello –Talovierov – Usor (87. Tibidi), Horvath (38. Pintor), Taoui, V. Berisha – Ljubicic. 

Gólszerző: Olaru (90+3.). Sárga lap: Ngezana (31.), D. Popa (88.), Fl. Tănase (90+4.), illetve V. Berisha (41.), Usor (46.), Ljubicic (47.), Pintor (87.).


Jegyzőkönyv

Konferencialiga, selejtező, 4. forduló, visszavágó: Puskás Akadémia FC – Fiorentina (olasz) 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) - 11-esekkel: 4-5. Továbbjutott: a Fiorentina 4-4-es összesítéssel, tizenegyesekkel.

Felcsút, Pancho Aréna, 3528 néző, vezette: Nobre (portugál).

Puskás AFC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. – Plsek (79. Szolnoki), Favorov, Nissila – Soisalo (88. Vékony), Puljic (67. Komáromi), Levi (67. Colley).

Fiorentina: De Gea – Quarta (70. Parisi), Pongracic (54. Comuzzo), Ranieri – Dodo (83. Kayode), Amrabat, Richardson, Biraghi – Ikone (54. Colpani), Kean (91. Mandragora), Sottil (54. Kouamé).

Gólszerzők: Nagy Zs. (90+7. – 11-esből), illetve Kean (59.).

Sárga lap: Plsek (52.), Colley (78.), Komáromi (81.), Favorov (90+2.), Maceiras (90+3.), illetve Pongracic (8.), Kean (44.), Comuzzo (76., 96.), Ranieri (78., 90+4.)

Piros lap: Ranieri (90+4.), Comuzzo (96.).


Jegyzőkönyv

Konferencialiga, selejtező, 4. forduló, visszavágó: FC Pafosz (ciprusi) – Kolozsvári CFR 1907 3-0 (2-0). Továbbjutott: az FC Pafosz, 3-1-es összesítéssel.

Limasszol, Limassol Stadium, vezette: Craig Pawson (angol).

FC Pafosz: Ivusic – D. Luckassen, Goldar, Pontelo (52. Pileasz) – Bruno (72. Correia), Sunjic, Pepe (81. Name), Vl. Dragomir – Jaja (72. L. Vieira), Jairo (81. Anderson), Tankovic.

CFR 1907: Mihai Popa – Mogoş, Boben, Kresic, Camora – Artean (62. Kamara), K. Keita (46. D. Djokovic), Tahcidisz (79. Fica) – Nkololo (87. Ad. Păun), Bîrligea, Korenica (62. L. Munteanu).

Gólszerzők: Jaja (28.), Goldar (31.), Tankovic (49. – büntetőből).

Sárga lap: Goldar (60.), Bruno (69.), Vl. Dragomir (74.), illetve M. Popa (35.), Tahcidisz (67.), Kamara (83.).


Jegyzőkönyv

Konferencialiga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágó: Paksi FC – Mlada Boleslav (cseh) 0-3 (0-0). Továbbjutott: a Mlada Boleslav 5-2-es összesítéssel.

Paks, vezette: Lawrence Visser (belga).

Paksi FC: Simon – Ötvös, Kinyik, Vas – Osváth, Vécsei (68. Balogh), Papp, Mezei (57. Böde), Szabó J. (76. Szabó B.) – Haraszti (57. Silye) – Tóth.

Mlada Boleslav: Trmal – Kostka, Kral, Kralik, Fulnek (78. Kadlec) – Sakala (90. Donat), Suchy – Jawo (64. Langhamer), Vydra, Kusej (78. Pulkrab) – Ladra (90. Matejovsky).

Gólszerzők: Jawo (48.), Kralik (55.), Pulkrab (90+2.).

Sárga lap: Ötvös (54.), illetve Trmal (81.), Pulkrab (85.), Suchy (88.).


Eredményjelző

Európa-liga, selejtező, 4. forduló, visszavágó: Borac Banja Luka – Ferencváros 1-1 (összesítésben 1-1), tizenegyesekkel 2-3, Rapid Bécs – Braga 2-2 (3-4), Shamrock Rovers – PAOK Szaloniki 0-2 (0-6), Bácskatopolya – Maccabi Tel Aviv 1-5 (1-8), Heart of Midlothian – Viktoria Plzen 0-1 (0-2), FCSB – LASK Linz 1-0 (2-1), Ajax – Jagiellonia 3-0 (7-1), Anderlecht – Dinamo Minszk 1-0 (2-0), Besiktas – Lugano 5-1 (8-4), APOEL Nikoszia – Rigas FS 2-1 (3-3), tizenegyesekkel 2-4, Elfsborg – Molde 0-1 (1-1), tizenegyesekkel 4-2, Petrocub – Ludogorec 1-2 (1-6).

Konferencialiga, selejtező, 4. forduló, visszavágó: Puskás Akadémia – Fiorentina 1-1 (4-4), tizenegyesekkel 4-5, Betis – Krivbasz 3-0 (5-0), Larne – Lincoln Red Imps 3-1 (4-3), Servette – Chelsea 2-1 (2-3), Heidenheim – Häcken 3-2 (5-3), Maribor – Djurgarden 0-1 (0-2), Celje – Pjunik 4-1 (4-2), Panathinaikosz – Lens 2-0 (3-2), Kilmarnock – FC Koppenhága 1-1 (1-3), Drita Gijlan – Legia Varsó 0-1 (0-3), Cercle Brugge – Wisla Krakkó 1-4 (7-5), Zrinjszki – Guimaraes 0-4 (0-7), UE Santa Coloma – Víkingur Reykjavík 0-0 (0-5), The New Saints – Panevezys 0-0 (3-0), Pafosz FC – Kolozsvári CFR 1907 3-0 (3-1), Paks – Mlada Boleslav 0-3 (2-5), Trabzonspor – St. Gallen 1-1 (1-1), tizenegyesekkel 4-5, Olimpija Ljubljana – Rijeka 5-0 (6-1), Rózsahegy – Noah 3-1 (3-4), HJK Helsinki – Klaksvík 2-1 (4-3), Zira – Omonia Nikoszia 1-0 (1-6), FK Asztana – Brann 3-0 (3-2), Gent – Partizan Belgrád 1-0 (2-0), Istanbul Basaksehir – St. Patricks 2-0 (2-0).


Először BL-főtáblás a Slovan

A pozsonyi Slovan története során először főtáblára jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ugyanis az idegenbeli döntetlen után a szerda esti visszavágón 3-2-re legyőzte a Midtjyllandot a sorozat selejtezőjének utolsó fordulójában.

A pozsonyi mérkőzésen az első félidő 1-1-es döntetlennel zárult, aztán az előző körben a Ferencvárost felülmúló dán csapat a szünet után vezetést szerzett. A szlovák csapat a hajrában két távoli lövéssel fordított: előbb Marko Tolic szerezte meg a második gólját, majd Tigran Barseghyan célzott pontosan a 16-oson kívülről.

A Bajnokok Ligája-selejtező szerdai eredményei:

* Slovan Pozsony – Midtjylland 3-2, továbbjutott: a Slovan 4-3-as összesítéssel; 

* Crvena zvezda Belgrád – Bodø/Glimt 2-0, továbbjutott: a Crvena zvezda 3-2-es összesítéssel;

* Slavia Prága – Lille 2-1, továbbjutott: a Lille 3-2-es összesítéssel;

* Qarabag – Dinamo Zágráb 0-2, továbbjutott: a Dinamo Zágráb, kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.

A párharcok vesztesei az Európa-ligában folytatják szereplésüket.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató