2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ötgólos előnye birtokában formalitásnak tűnik a Ferencváros mai visszavágója a walesi The New Saints vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

A holland Pascal Jansen vezetőedző bemutatkozása remekül sikerült a zöld-fehérek élén, de nemcsak az 5-0-s eredmény miatt, hanem a játék is kifejezetten meggyőző volt. Kérésének megfelelően kifejezetten energikusan futballozott a magyar bajnok, és láthatóan komolyan vette az összecsapást, hogy elkerülje a tavalyihoz hasonló fiaskót, amikor is a feröeri Klaksvíkkal szemben váratlanul alulmaradt.

A Ferencváros pihenten várja a párharc második, idegenbeli meccsét, mivel az NB I nyitófordulójában nem lépett pályára. A Debreceni VSC kérésére ugyanis elhalasztották a találkozót, mert a hajdúsági városban éppen fesztivál zajlott.

A két csapat múltja is magyar sikert ígér, ti. az FTC egyszer találkozott walesi riválissal, 1974-ben kettős győzelemmel búcsúztatta a Cardiff City a KEK első fordulójában, míg a TNS 2015-ben a Videotonnal szemben alulmaradt a BL-selejtezőben.

Amennyiben az FTC a papírformát érvényesítve továbbjut a párharcból, akkor legrosszabb esetben is az Európa-konferencialiga főtábláján lesz érdekelt ősszel, míg a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájához további két párharcot kellene nyernie. A következőt valószínűleg a Midtjylland ellen, ugyanis a dán bajnok háromgólos előnyre tett szert az andorrai Santa Coloma vendégeként.

A mai összecsapást a Duna Televízió 21 órától élőben közvetíti.

Szerdán játszik a FCSB

A román bajnok FCSB szerdán játssza BL-selejtezős visszavágó mérkőzését a Maccabi Tel Aviv ellen.

Az 1-1-re végződött bukaresti találkozó után a továbbjutáshoz valamelyik csapatnak nyernie kellene, a döntetlen hosszabbítást és tizenegyespárbajt von maga után. A találkozót a Budapest Honvédnak otthont adó Bozsik Arénában rendezik, az izraeli háború miatt ugyanis a közel-keleti ország egyetlen klubcsapata sem fogadhatja ellenfeleit hazai pályán az európai kupasorozatokban.

Az első meccsen látottak alapján a FCSB tűnik esélyesebbnek a kvalifikációra, bár a Maccabi a kiemelt együttes a párharcban, ráadásul a bukaresti csapat el is vesztette legutóbbi mérkőzését a hazai bajnokságban (2-0-ra kikapott az SC Oțelul Galactól), aminek következtében az izraeli sportsajtó arról cikkezett, hogy a bukaresti klub válságban van, amit a Maccabi meglovagolhat.

A mérkőzés szerdán 21 órakor kezdődik, az Antena 1 televízió élőben közvetíti.

Eredményjelző

* Szuperliga, 3. forduló (vasárnapi eredmények): Konstancai FCV Farul – Botosáni FC 0-1, Kolozsvári CFR 1907 – CSU Craiova 0-2. Az élcsoport: 1. CSU Craiova 7 pont (6-2), 2. SC Oțelul Galac 7 (5-2), 3. Sepsi OSK 7 (4-2).

* NB I, 1. forduló: Újpest FC – Puskás Akadémia FC 1-2, Diósgyőri VTK – Paksi FC 2-2, Kecskeméti TE – Fehérvár FC 0-0, Zalaegerszegi TE FC – MTK Budapest 0-1, Nyíregyháza Spartacus FC – ETO FC Győr 2-1.


Habib Maiga (j), a Ferencvárosi TC és Ben Clark, a walesi The New Saints játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában játszott Ferencvárosi TC – The New Saits mérkőzésen a Groupama Arénában 2024. július 23-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató