2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

az erősen tartalékos Sepsi OSK

Rég nem volt a Sepsi OSK keretében ennyi hiányzó, mint a Jászvásári CSM Politehnica elleni kiszálláson, azonban ilyen foghíjas felállásban is nyerni tudott a csapat, mi több, 0-1-ről fordított a labdarúgó Szuperliga alapszakasz visszavágójának első fordulójában.

Az előző fordulóban Kallaku és Coman piros lapot kapott, Szota pedig a sárgák kigyűlése miatt nem játszhatott, de ott van még a sérültek listája is. Szintén hányzott a keretből Matei, Debeljuh, sőt meglepetésre Dumitrescu is, a Petrolul elleni meccs hőse, noha korábban nem esett szó róla, hogy sérült lenne. És Păunról, akinek a visszatérésére rég várnak, ne is szóljunk. Így a Jászvásár elleni meccsre mindössze hét tartalékot sikerült nevezni, és csupán a szintén sérülés után visszatérő Oteliță lépett a meccs végén pályára ezek közül, ami azért sokat elmond a kispadon maradt néhány játékos értékéről.

Az improvizált csapatban Oberlin játszott középcsatárt, Hajdin pedig középpályást, Ștefan visszahúzódott balhátvédnek, az eredeti posztjára, Szotát pedig logikusan Sigér helyettesítette. Az első fordulóbeli Jászvásár elleni csapatból csupán négyen voltak a kezdőben: Ciobotariu, Ňinaj, Ștefan és Alimi.

A 12. percben pedig úgy tűnt, elégtelen lesz a foghíjas csapat, hiszen Ispas elfutott a bal oldalon, beadását Harrison tette ki Kamberinek lövésre. A labda középre érkezett, és Gyenge gond nélkül megfogta volna, azonban Ňinaj szerencsétlenül belepiszkált, így az a hálóban kötött ki.

A kapott balszerencsés gól után az OSK nem omlott össze, sőt. Egyre veszélyesebbé vált, és a 21. percben egyenlített Alimi révén, aki egy szögletet követően csukafejessel küldött, Fernandez bizonytalankodását is kihasználva, a hálóba. 

Ezt követően többnyire a Poli birtokolta a labdát, azonban az OSK több veszélyes ellentámadást vezetett, és helyzetek is csak Fernandez kapuja előtt alakultak ki. A 25. percben El-Sawy ugrott ki, de csak annyira tudta megelőzni Fernandezt, hogy a labda megpattanjon a házigazdák kapusán, erre Oberlin csapott rá, de kissé kisodródva a gyengébbik lábával, ballal csúnyán mellé lőtte. A 37. percben El-Sawy fejesét fogta a jászvásári kapus, míg a 45+2. percben Ňinaj fejese egy szöglet után fölé szállt.

A második félidőben nem változott meg lényegesen a játék képe, az 59. percben azonban a hazaiaknak volt először jó lehetőségük. Az 59. percben Gheorghiță kapta 14 méterre jó lövőpozícióban, azonban pontatlan volt. A 62. percben ismét El-Sawy veszélyeztetett, jobbról belőtt labdája kapura ment volna, de Fernandez mentett, egy perccel később azonban ismét főszerepet kapott a marosvásárhelyi születésű fiatal csatár: a tizenhatos jobb oldalán tört be, kisodródott az alapvonalig, azonban nem a kapu előterébe adta be, hanem a mélyről érkező Nešković elé ívelt, aki 12 méterről a jobb felső sarokba csavart. 

A hátrányba került házigazdák részéről a 65. percben Harrison került a védők mögé, de belebonyolódott a cseleibe, így a védők felszabadítottak. A 77. percben El-Sawy lezárhatta volna a meccset, de 20 méterről átvétel nélkül küldött lövése a keresztlécet találta el. 

A 79. percben Jászvásár szabadrúgást kapott a tizenhatos vonala elől egy tiszta szerelést követően, de V. Gheorghe szabadrúgása a sorfalról fölé pattant. Szögletek sorozata következett Gyenge kapujánál, a védők azonban a helyükön voltak.

Gyenge első védését pedig a 90+3. percben jegyezhettük fel, amikor Itu közeli fejesét fogta.

A Sepsi OSK játékán végig érezhető volt az az önbizalom, amit a Petrolul elleni kétszeres emberhátrányból való egyenlítés hozott, noha többen azon a meccsen pályán sem voltak. Ezért egyrészt kár, hogy most rövid bajnoki szünet következik, mert megtörik a lendület, másrészt van idő a sérültek talpra állítására. Az OSK legközelebb november 23. táján (pontos időpont még nincs) lép pályára, amikor a Bodzavásári Gloria együttesét fogadja.

A kényszerű helyzetben Sigér Dávid visszakerült a székelyföldi csapat kezdő tizenegyébe.

Fotó: a Sepsi OSK közösségi oldala


Jegyzőkönyv

Szuperliga, 16. forduló: Jászvásári CSM Politehnica – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1-2 (1-1).

Jászvásár, Emil Alexandrescu-stadion. Vezette: Andrei Chivulete (Bukarest) – Sebastian Gheorghe (Suceava), Andrei Constantinescu (Bukarest). Tartalék: Constantin Olaru (Rm. Vâlcea). Videóbíró: Sorin Costreie (Voluntari). Segéd-videóbíró: Claudiu Marcu (Konstanca). Ellenőr: Adrian Vidan (Bukarest).

CSM Politehnica: Fernandez – Todoroszki (31. Itu), Guilherme, Samayoa, Ispas, Gheorghiță, Bordeianu, Gouet (69. V. Gheorghe), Kamberi, Roman, Harrison (69. Tailson).

Sepsi OSK: Gyenge – Haruț, Ciobotariu, Ňinaj, Ștefan, Alimi, Sigér, Hajdin, Nešković, El-Sawy (90+1. Oteliță), Oberlin.  

Gólszerzők: Kamberi (12.), illetve Alimi (21.), Nešković (63.).

Sárga lap: Bordeianu (50.), illetve Sigér (33.), Nešković (73.).


Eredményjelző

Szuperliga, 16. forduló: Galaci Suporter Club Oțelul – Botosáni FC 0-0, Bukaresti Dinamo 1948 – Kolozsvári CFR 1907 1-1, Jászvásári CSM Polithnica – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1-2, CSU Craiova – Nagyszebeni Hermannstadt 3-1, Bukaresti Rapid 1923 – Aradi UTA 2-0.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató