2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tévedett, aki azt hitte, hogy végre szusszanásnyi szünetet tartanak a koalíciós partnerek, és kizárólag azzal foglalkoznak a továbbiakban, amiért az emberek a bársonyszékbe juttatták őket. Magyarán: bár egy időre véget vetnek a politikai csatározásoknak.

Nem ez történt. 

Alig jelentették be, hogy mennyivel növelik a nyugdíjakat, a volt liberális munkaügyi miniszter vehemens kritikákat fogalmazott meg a szociáldemokrata partnerekkel szemben. 

A volt miniszter azt mondta, hogy a szocdemeknek „nincs eszük”, csak ijesztgetik a nyugdíjasokat. Ugyanakkor „értékelte”, hogy a hátrányos helyzetű személyek kiegészítő támogatást kapnak. 

Kijelentette, reméli, hogy a munkaügyi minisztériumban nem dőlnek hátra, és nem gondolják azt, hogy immár nincs szükség a nyugdíjreformra.

Közben a koalíciós partnerek mindegyike magának vindikálja az eredményt. A szociáldemokrata munkaügyi miniszter kizárólag a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdemének tekinti, a liberálisok viszont azzal vágnak vissza, hogy a PNL eleve 15 százalékos nyugdíjemelést javasolt, a PSD csupán 10-et, mi több, a párt elnöke mindössze 6,2 százalékos nyugdíjemelést kért. 

Az RMDSZ elnöke is értékelt a közösségi oldalán. Elmondta, a kormánykoalíció hétfői ülésén arról döntött, hogy 12,5 százalékponttal nő a nyugdíjpont Romániában január 1-jétől. Az elnök szerint „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindig szívügyének tekintette, és támogatta a nyugdíjasokat”. A koalíció arról is döntött, hogy a fogyatékkal élők 13. havi juttatást kapnak, valamint az inflációhoz igazítják a háborús veteránok és azok özvegyeinek juttatását, amit 2018 óta befagyasztottak. A gyermekpénzként ismert gyermeknevelési pótlékot is az infláció növekedéséhez igazítják jövőtől, közölte Facebook-oldalán az RMDSZ elnöke.

Folyik a „hiúság vására” a kormánykoalícióban. Nem tudnak örülni a közös eredménynek. Erősebbek a személyes ambíciók, hiúságok. És ha netán egy vita végére érnének, keresnek maguknak más témát. Illetve, már találtak is. Miközben ezeket a sorokat rójuk, a hírekben arról beszélnek, hogy éppen a minimálbér miatt veszekednek. Úgy, hogy egyelőre nem lesz béke a koalíció háza táján. Nem csupán vitatkoznak, egyeztetnek, zsarolásnak, a koalíció felrúgásáig menő fenyegetőzéseknek voltunk tanúi az eltelt hónapokban is. Mint egy rossz sorozatfilmben.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató