Fogyatékkal élők a munkaerőpiacon

*Fotók: Vásárhelyi Forgatag

Lehetőségek és akadályok 

Milyen lehetőségeik vannak a fogyatékkal élő személyeknek a munkavállalásra? Milyen akadályokkal találkoznak, ha dolgozni szeretnének, hogyan viszonyul ehhez a társadalom? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ azon a beszélgetésen, amelyet nemrég a Vásárhelyi Forgatag keretében szerveztek meg. A beszélgetésre a témához illő helyszínen, a marosvásárhelyi Kandake kávézóban került sor, amelynek különlegessége, hogy fogyatékkal élők szolgálják ki az oda betérő vendégeket. 

Marosvásárhelyen már egy ideje működik egy különleges hely, a Kandake kávézó, amely nemcsak finom kávéval várja vendégeit, hanem elismerésre méltó küldetéssel is: fogyatékkal élőknek biztosítani munkalehetőséget, esélyt a méltóságteljes életre és a társadalomba való beilleszkedésre. 

A beszélgetésen jelen volt Makkai Péter, a munkaügyi és szociális minisztérium volt államtitkára, aki hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a fogyatékkal élők ne segélyből éljenek, hanem a munkájuk nyomán szerzett bevételből tudjanak boldogulni. Mint mondta, a Kandake kávézónak kimondottan az a célja, hogy fogyatékkal élőket foglalkoztasson, azonban a működéséhez nem elég a puszta jó szándék, legalább napi ötven vendégre van szükség ahhoz, hogy a hely fennmaradjon. Egy ilyen vállalkozás csak akkor működhet, ha az emberek nemcsak szimpatizálnak a céllal, hanem aktívan támogatják is azáltal, hogy fogyasztanak ott – emelte ki. 

Inkább fizetnek az államnak ahelyett, hogy fogyatékkal élőket alkalmazzanak

A volt államtitkár rámutatott, sajnos a fogyatékkal élőkre vonatkozó törvénykezés bőven hagy kívánnivalót maga után, gyakori, hogy olyan törvények születnek, amelyek nem jelentenek valós megoldásokat azokra a problémákra, amelyekkel az érintettek a mindennapokban szembesülnek.

A fogyatékkal élők alkalmazását ösztönözni kívánó törvény szerint az ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató cégek esetében az alkalmazottak négy százaléka fogyatékkal élő kellene legyen. Ellenkező esetben az adott cégnek havi két minimálbérnek megfelelő összeget kell befizetnie az államkasszába. A 2022-es adatok szerint Romániában 200 millió euró folyt be az államkasszába ezen rendelkezés nyomán, sokan inkább kifizetik ezt az összeget ahelyett, hogy sérült személyeket alkalmaznának. Makkai Péter hozzátette, ideális az lenne, ha a pénzt, ami ebből befolyik, azt átlátható módon, a fogyatékkal élők munkaerőpiacon való elhelyezkedésének az ösztönzésére fordítaná az állam, viszont a mai napig nem számít prioritásnak ez a kérdés. 

Segély helyett lehetőség 

Makkai Péter úgy véli, a törvényeink, a szociális rendszerünk egy passzív rendszer, ami arra az elvre épül, hogy valamilyen segélyt adjunk annak, aki bajban van és rászorul. 

– Nálunk mindig ez a megoldás, meg van határozva egy bizonyos összeg, azt adja az állam, és úgy tekint rá, hogy ezzel meg van oldva a dolog. Amíg ez a mentalitás nem változik meg, és a társadalomban nem tudatosul, hogy egy olyan rendszerre van szükségünk, ami aktivizál, aktivizálja a szülőt, magát a fogyatékkal élőt annak érdekében, hogy ténylegesen előre tudjon haladni, addig nehéz arról beszélni, hogy hogyan kellene a tanügyi rendszerben megtalálni a fogyatékkal élőknek a helyét – véli a volt államtitkár. Mint mondta, nagyon sok jó példa van arra, hogy ha például egy Down-szindrómás vagy egy autizmussal élő gyerek bekerül egy osztályba, és ott ténylegesen odafigyelnek rá a társai, támogatón viszonyul hozzá a tanítónő, elfogadó a szülői közösség, akkor akár a 12 osztályt is el tudja végezni. Egy ilyen osztályból kikerülő vállalkozónak pedig majd biztosan nem kell „büntetést” fizetnie az államnak, amiért nem akar fogyatékkal élőket alkalmazni, mert magától értetődőnek fogja tartani, hogy az ő vállalkozásában lesznek sérült alkalmazottak, hiszen neki is volt ilyen osztálytársa – világított rá a volt államtitkár. 

Már gyerekkorban kellene kezdeni az elfogadásra való nevelést

Hiánypótlónak nevezte Csép Éva Andrea, szociális ügyekért felelős, Maros megyei parlamenti képviselő a Forgatag keretében szervezett beszélgetést, ugyanis bár a fogyatékkal élők ügye nagyon sok családot érint, mégis kevés hangsúlyt kap a közéletben. A tapasztalat általában az, hogy amikor valaki valamilyen formában megtapasztalja, mit jelent egy fogyatékos személy a családban, annak az ellátása, alkalmazása vagy akár a szállítása, akkor fog érzékennyé válni a téma iránt. – Amikor foglalkoztatásról beszélünk, azt kell megnéznünk, a társadalom mennyire van felkészülve erre. Elfogadják-e, ha egy fogyatékkal élő gyerek bekerül egy iskolába, egy osztályba, a szülők úgy nevelik-e a gyerekeiket, hogy elfogadják, hogy az a gyerek is része a közösségnek? Elfogadják-e egy munkahelyen, hogy esetleg van egy fogyatékos kolleganő, úgy, hogy ő ott jól érezhesse magát, érezze, hogy tisztelik, nem pedig megbélyegzik? Ugyanakkor figyelnek-e a cégek arra, hogy lehetőséget kínáljanak ezeknek a személyeknek, figyel-e a közösség arra, hogy amikor egy buszon egy autista gyerek felszáll, nem megbámuljuk, hanem elfogadóan viszonyulunk hozzá? Ezek a gátak azok, amelyek az alkalmazásnál fontos szerepet játszanak, ugyanis nem vagyunk megtanítva erre, nem így vagyunk nevelve, így sokan előítéletekkel közelítenek ezekhez a személyekhez – adott hangot véleményének a képviselő, aki szerint a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, amikor mindenhonnan faragják le a kiadásokat, nagy kihívás lesz elérni azt, hogy ne a fogyatékkal élők és a családtagjaik –akik ellátják őket – legyenek ennek az elszenvedői, hiszen így is elég nehéz az életük. Csép Éva Andrea megjegyezte, sajnos nagyon nehéz meggyőzni a koalíciós partnereket, főleg abban az esetben, ha életükben nem kerültek kapcsolatba fogyatékkal élőkkel. Mint mondta, volt helyzet, amikor a pénzügyminiszterrel vitatkozott, aki azt állította, túl sok kedvezménye van a fogyatékkal élőknek, emiatt át kell gondolni, melyek azok a kedvezmények, amiket le lehetne vágni. Amennyiben visszaélések történnek, azokat természetesen ki kell szűrni, ki kell vizsgálni, azonban határozottan fel kell lépni annak érdekében, hogy ne szenvedjenek azok is, akik tisztességesek – hangsúlyozta a képviselő. 

Amikor egy fogyatékkal élőt alkalmaznak, az édesanyát is „alkalmazzák”

A sérülteket két és fél évtizede felkaroló HIFA Románia Egyesület igazgatója, Csata Éva rámutatott, néhány hónapja lépett érvénybe egy rendelkezés, amely előírja a cégeknek, hogy rendszeresen, egy-egy emailben tudassák a fogyatékkal élőkkel, hogy milyen üres állások vannak. Csata Éva megdöbbentőnek nevezte, hogy esetenként olyan állásajánlatokkal keresik meg az egyesületet, amely munkaköröket egy fogyatékkal élőnek lehetetlen ellátnia, tehát az egész már-már nevetséges és sértő. 

A sérültekkel sok éve dolgozó Csata Éva egy érdekes tapasztalatot is megosztott a jelenlévőkkel. 18-20 évvel ezelőtt coachként dolgozott, segítette a fogyatékkal élőket a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, ő volt az, aki a családdal felvette a kapcsolatot, felkészítette a fogyatékkal élőket az új kihívásokra. De elment a munkahelyekre is, ahol a meghirdetett állások voltak, ott beszélgetett a kollégákkal, elmondta nekik, mi az, amire számíthatnak, hogy miért fog esetleg a sérült többszőr megállni, szünetet tartani, stresszhelyzetben esetleg hisztériás rohamot produkálni, a sérültekkel meg megtanultak felülni az autóbuszra, pontos időben találkozni. Bár úgy érzi, szép időszak volt, egy meglepő dologgal szembesült: hogy általában nem a munkahelyekkel, a kollégákkal volt gond, hanem az édesanyákkal, ők voltak azok, akiknek a részéről ellenállásba ütköztek, sok esetben nem akarták, hogy munkába álljon a fogyatékkal élő gyerekük, arra hivatkozva, hogy ott majd megalázzák, bántják, úgyis megkapja az államtól a segélyt, és legalább nyugodt. – Amikor egy fogyatékkal élőt alkalmaznak, az anyát is „alkalmazzák” – tette hozzá. 

A HIFA Románia Egyesület alkalmazottainak a negyven százaléka fogyatékkal élő, Csata Éva pedig elismerte, nagy kihívás sérültekkel dolgozni. Például egy munkahelyen egy egészséges embernek, aki mindent beleadva, teljes gőzzel dolgozik, nagyon nehéz elfogadni, hogy a mellette lévő azt mondja, én ezt nem tudom, nem fogom csinálni. Az első reakció mindig az, hogy vajon ravaszkodik-e, vajon ki akarja-e húzni magát a feladat alól. 

A HIFA Romániának van egy programja, aminek az a célja, hogy érzékenyítsék a gyerekeket, fiatalokat a fogyatékkal élőkkel szemben, ugyanis a tapasztalat az, hogy ha egy 3-5 éves gyerek találkozik az utcán egy sérülttel, az első, amit mond neki az anyukája, hogy: „jaj, szegény”. – Ezzel a „csomaggal” indulnak el a gyerekeink, ezért fontos lenne, hogy elmondjuk nekik, a szegény nem erről szól, az ő szegénysége nem önmagából fakad, hanem abból, hogy én nem fogadom el, nem adok neki esélyt – hangsúlyozta az egyesület igazgatója, aki szerint számos példa van a környezetében is, amikor a testi fogyatékkal élő személy sok egészséges társát meghazudtoló értelmi képességekkel rendelkezik. 

A szülő dönt, de nem mindig képes jól dönteni

Vargancsik Iringó szociálpszichológus rámutatott, a fogyatékkal élő gyerekek oktatása, fejlesztése terén mindenről a szülő dönt, és ez gyakran hátrány, ugyanis előfordul, hogy a szülő nem képes átlátni a helyzetet, megérteni például a törvényes jogokat, mert nincs olyan értelmi képessége vagy rálátása a dolgokra. 

– Nálunk a szakembereknek kevés döntési lehetőségük van, szinte semmiféle beleszólásuk nincs, a szülő dönti el, hogyan fejleszti, milyen iskolába íratja a gyerekét – tette szóvá a szakember, aki elmondta, munkássága során találkozott már szülővel, aki állította, hogy semmi baja nincs a gyerekének, holott a papírján írta, hogy autizmus, a szülő azonban nem tudta, mit jelent ez a diagnózis.