2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Március 1-jétől lehet igényelni a mezőgazdasági támogatást

A korábbi évekhez hasonlóan március 1. és május 15. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséghez (APIA) a támogatási kérvényt. Az APIA arra kéri a gazdákat, hogy a járványügyi óvintézkedésekre való tekintettel, amennyiben lehet, online nyújtsák be a kérvényeket. Bár az előző évekhez képest a kiírások nem sokat változtak, az alábbiakban az intézmény közleménye alapján – a teljesség igénye nélkül – összefoglaltuk azokat az intézkedéseket, amelyek szerint pénzt igényelhetnek a gazdák. 


Általános követelmények 

Az egységes kifizetési kérelmet az ún. IPA online felületen lehet feltölteni. Az alkalmazás előnye, hogy nem kell papíralapú térképekre felrajzolni a parcellákat. Az elektronikus helyrajz jelzi a terület nagyságát, azt is, ha a támogatandó terület egybeesik egy másik gazda parcellájával, így sokkal kevesebb a hibalehetőség. A kitöltött egységes kifizetési kérelem automatikusan bekerül az integrált ellenőrzési rendszerbe, mely révén az APIA ellenőrzi a támogatási kérelmet, így a kifizetést sokkal hamarabb jóváhagyják, és az átutalásra sem kell annyit várni, mint korábban.

A területtámogatáshoz a gazda legkevesebb 1 ha földterületet meg kell műveljen, a parcellák legalább 0,3 hektárosak kell legyenek. Szőlős, gyümölcsös, komlóültetvény, gyümölcsfaiskola, faiskola esetén legalább 0,1 hektárosak, és/vagy adott esetben egy minimális számú állatot kell tartani. A fólia- és az üvegházak esetében a gazdaság minimális területe 0,3 ha, a legkisebb parcella pedig 0,03 ha kell legyen. Azok a gazdák, akiknek 0,1 hektárosnál kisebb parcelláik vannak, amelyekre nem kérnek/kérhetnek támogatást, nem kötelesek ezeket a területeket fentüntetni az egységes kérvényben, ha a parcellák összfelülete nem haladja meg az 1 hektárt. Nem kötelező az egy hektárosnál kisebb területekre támogatást igényelni, ellenben a 3/2015-ös sürgősségi kormányrendelet alapján a gazdának kötelessége az összes mezőgazdasági, valamint ökológiai jelentőségű területet feltüntetni a nyilatkozatban. Közvetlen támogatásra, illetve a 11-es és 13-as, környezetkímélő és klímaváltozást megelőző intézkedésre kizárólag az aktív gazdák jogosultak. 

Aktív gazdák azok a fizikai és/vagy jogi személyek, akik a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, mezőgazdasági területet hivatalosan használók és/vagy hivatalos állattartók. A 10-es intézkedésnél (a közönséges madárfajok számára szántóterületeken, mezőgazdasági földterületen ökológiai menedékhelyek kialakítása) nem szükséges igazolni, hogy a gazda aktív. Amennyiben a gyepterületet egy állattartó egyesület bérli, a támogatást azok az egyesületi tagok igényelhetik, akik lefedik állattal a bérbe vett területet, ez esetben mindegyik egyesületi tag a bérleti szerződés másolatával és egy összesítővel igazolja ezt. A dokumentum magában foglalja az egyesületi tagok beleegyezését, a társulási tagok azonosító adatait, az ott legelő állatok számát, az állattartó gazdaságának az országos állatfarm-nyilvántartásban (RNE) szereplő számát. Támogatásban részesülhet az az állattartó egyesület is, amely a nyári legeltetést biztosítja a saját gazdaságára bejegyzett állatokkal. Ehhez szerepelnie kell az APIA nyilvántartásában (ahol a gazdasága van), a nyilatkozatban be kell jelölnie a támogatandó területet, kultúrát és/vagy állatlétszámot a megfelelően behatárolt parcellákkal. Be kell tartania a kölcsönös megfeleltetés szabályait (GAEC és SMR) a gazdaság egész területén. Meg kell engednie az APIA illetékeseinek, hogy ellenőrizzék a kérvényben szereplő adatok helyességét mind a dokumentációban, mind a helyszínen. Ajánlott, hogy a kérelem benyújtása előtt a gazda ellenőrizze a polgármesteri hivatalnál a mezőgazdasági regiszterben szereplő területeket és az adott évre kiállított igazolást. Ha a gazdaságban állatok is vannak, ellenőrizze az állatorvosnál és az országos állatfarm-nyilvántartásban (RNE) levő adatokat. A 10-es intézkedés, P8-as csomag – kihalófélben levő haszonállatok – esetében be kell mutatni a támogatás igénylésekor (az M2-es kiegészítési űrlapnál) az Országos Állattenyésztési Ügynökség (ANZ) hitelesítette egyesületek által kibocsátott, a fajtatiszta tenyésznőstények nyilvántartására vonatkozó igazolást. A szabályokat, követelményeket a gazdáknak egész évben a gazdaság minden parcelláján – a támogatástól függetlenül – be kell tartania. Ezek a szabályok megtalálhatók a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter 352/636/54/2015-ös számú határozatában. 

Fotó: Vajda György (archív)


Támogatás erdővédelemre

Az említettek mellett a 15-ös intézkedéscsomag alapján erdészeti szolgáltatásokra, a klímaváltozás meggátolására és erdővédelemre is lehet pályázni. Ezt évente, hektáronkénti fix összegként, a nemzeti erdőalapban levő erdő tulajdonosai kaphatják (beleértve a területi igazgatási egységeket), öt évre szóló kötelezettségvállalás alapján. Az 1-es csomag szerint ún. csendes övezeteket kell biztosítani, amelyre egy évre hektáronként 38 eurót fizetnek. A 2-es csomagban, amennyiben lóvontatású járművel, szekérrel hozzák le az erdőből a gyérítésből származó fát, évente hektáronként 137 euró támogatás jár. A két csomag együtt igényelhető. A támogatást legkevesebb 100 hektárra adják, amennyiben az erdőterületnek van érvényes üzemterve és a tulajdonosnak van szerződése valamilyen engedélyezett erdészeti hivatallal. Ugyanakkor az összterület legkevesebb 20%-át egységes csendes övezetté kell nyilvánítani, ahol öt év alatt nem vágnak ki fát. Gyérítéskor azokon a területeken, amelyekre a 2-es kötelezettségvállalás van érvényben, a fát az elsődleges gyűjtőpontig kizárólag fogattal szállíthatják. A kérvényeket március 1-je és május 17-e között lehet benyújtani. A megpályázandó keretösszeg 22.318.866 euró. Pozitív elbírálás esetén a támogatást ez év végéig átutalják. A részletes feltételek a www.apia.org.ro honlap pályázati útmutatójában találhatók. 

Érdemes pályázni az erdős területek fejlesztését, létrehozását, fenntartását célzó 8-as intézkedéscsomagra is. 12 évre szóló kötelezettségvállalás mellett a terület (alföld, domb, hegy) milyensége, valamint az üzemtervbe foglaltak alapján erdős területek, védelmi sávok létrehozására hektáronként a karbantartási költségek fedezésére (legfeljebb 6 év) és az erdőtelepítési költségek megtérítésére, valamint a kitermelés stagnálása miatt a jövedelemkiesés kompenzálására lehet támogatást igényelni. Egy adott projekthez a jelenlegi keret alapján 7.000.000 euróra pályázhatnak azok, akik a kérés benyújtásakor aktív gazdálkodók. Az erdősítésre javasolt földterületnek legalább egyhektárosnak kell lennie, a beültetendő parcellák és az erdővédelmi sávok minimális nagysága 0,5 hektár. Nem támogatják az állandó legelőterületek (kivételek az erdősítési műszaki terv szerint erodált területek) és azon mezőgazdasági földterületek erdősítését, amelyekért agrár-környezetvédelmi (10-es intézkedés), valamint biogazdálkodási (11-es intézkedés) támogatás jár. Az erdősítést üzemterv alapján kell végezni. Az igénylést március elsejétől lehet benyújtani. Évente szakaszonként egyszer fizetnek. A kifizetési kérelemhez szükséges dokumentumok listája az APIA www.apia.org.ro honlapján található. A tulajdonosnak gondoskodnia kell arról, hogy az összes elvégzett munkálatról jelentés készül, amit az erdészek, erdőőrök a helyszínen ellenőriznek és láttamoznak. A pénzt az APIA, az erdészeti felügyelőség és az AFIR képviselőinek terepszemléjét követően utalják át. 

Fotó: Nagy Tibor (archív)


Sajátos feltételek 

Amint említettük, a gazdáknak 2020. január 1-től kötelezően be kell tartaniuk az Európai Unió által előírt gazdálkodási követelményeket (SMR) és a földterület állapotára vonatkozó előírásokat (GAEC), kiemelten azoknak, akik környezetkímélő és a klímaváltozás hatásait csökkentő intézkedésekre pályáznak, továbbá kötelező az állatjóléti, növényvédelmi és közegészségügyi szabályok tiszteletben tartása is. Környezetvédelmi szempontok miatt meg kell akadályozni a vizek nitráttal való szennyezését (SMR 1). A szabály szerint 1 méter széles árkot kell ásni a 12%-os és 3 méterest a 12%-nál nagyobb lejtésszögű mezőgazdasági területek között, amelyeket karban kell tartani. Amennyiben a talajvizet öntözésre használják, be kell tartani a talajvízvédelmi szabályokat, amelyek szerint tilos a környéken veszélyes vegyi anyagok használata, amelynek listája megtalálható a 80/68/CEE előírás mellékletének I-es és II-es jegyzékében. Továbbá be kell tartani a növényvédő szerek tárolására, kezelésére és felhasználására vonatkozó mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszteri (297/2017-es) rendeletet, ezenkívül az állati eredetű szerves trágya és műtrágya használatára, tárolására, kezelésére vonatkozó, utólag módosított és kiegészített 1182/1270/2005. számú mezőgazdasági miniszteri rendeletet. A talaj védelme miatt ősszel az illető terület 20%-át be kell vetni. Az erózió meggátolásáért a 12%-os dőlésszöget meghaladó területet be kell vetni kapásnövényekkel. Ajánlott a vetésforgó alkalmazása, szigorúan tilos a tarlóégetés. A biodiverzitás megőrzéséért (a vadállatok és növények természetes élőhelyeinek megőrzéséért) ki kell irtani az invazív növényeket, hogy megőrződjön a táj jellege. Tilos az élősövények és ágak vágása a vadon élő madarak tojásrakó, költő időszakában, minden év március 15-e és június 30-a között. 

Az állattenyésztőknek szigorúan be kell tartaniuk az élelmiszer-biztonsági és állatjólét előírásokat. Tilos egyes hormonkészítmények vagy tireosztatikus hatású, ill. béta-agonista anyagok használata. A követhetőség miatt kötelező az állatok (sertés, szarvasmarha, juh- és kecskefélék) fülszámozása. A feltételek figyelmen kívül hagyása miatt csökkenthetik, akár vissza is vonhatják a támogatást egy vagy több évre. Az igénylő elhunyta, hosszan tartó munkaképtelenség, a farmot sújtó természeti katasztrófa, a gazdasági épületek megsemmisülése (tűz), a szántóföldet vagy az állatállományt részben vagy teljes egészében érintő járvány, a terület kisajátítása esetén  írásban értesíteni kell az APIA-t, ugyanakkor 15 munkanapon belül bizonyítani kell azt.

A pályázatok benyújtásához szükséges használati útmutató elérhető magyar nyelven is a www.apia.org.ro honlapon. A kifizetési, támogatási rendszerekhez való hozzáférés részletes információi, a térképek és a támogatható közigazgatási-területi egységek (UAT) listája, az M10, M11, M13-as (a speciális és jelentősen hátrányos helyzetű természeti területekre járó) támogatás, intézkedések megtalálhatók a megyei/helyi APIA-kirendeltségeknél, illetve a www.apia.org.ro, www.madr.ro és www.pndr.ro honlapokon. 

Fotó: Nagy Tibor (archív)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató