Várakozás közben azon gondolkodtam, hogy a férfiak világnapján, amit korántsem ihletetten a vécé világnapjára tettek, mivel lepjem meg kedves ismerőseimet, akik mindig segítenek, ha megkérem őket, akikkel tartalmas, jó beszélgetéseink vannak, és jó velük viccelődni ünnep- és hétköznapokon is.
A marosvásárhelyi kereskedelmi bank előtt sétálva várakoztam, hogy az előzetes beosztás alapján sorra kerüljek, és egy diákokat segítő alapítványnak átutaljam a támogatásukra megígért pénzösszeget. Mivel a szóban forgó bankban van a kártyám, és nem működött a pénzátutalást lehetővé tevő funkciója, személyesen készpénzzel akartam megoldani, amíg tisztázódik, hogy én vagyok-e ügyetlen, vagy más gond miatt nem tudom átutalásra használni a kártyát. Miután a várakozással töltött húsz perc alatt alaposan átfáztam, két perccel a megadott időpont előtt benyitottam, fertőtlenítettem a kezem, a kapus lázat mért (nem tudom, mennyi lehetett a jéghideg karom hőmérséklete), majd kiderült, hogy továbbra is várnom kell, mert a négyes ablaknál még nem végeztek az előző klienssel. Már nem voltam türelmetlen, mert láttam a célt, de amikor végre bemehettem, kiderült, hogy az ablaknál levő hölgy a kolléganőjétől át kellett vegyen egy nagyobb összeget. Nem egy-két perc volt, de a melegben kényelmesebb volt várakozni. Amikor végre az ablakhoz léphettem, hogy elmondjam ottlétem célját, egy dühös férfi jelent meg a színen, a jelek szerint valamilyen főnök lehetett, aki rászólt a hölgyre, hogy egy úr várakozik, és már sorra kellett volna kerülnie. Parancsoló hangon szólt, és elég csúnyán nézett rám, mintha én lennék a hibás a késedelemért. Az ablaknál ülő nő is szabadkozott, hogy a kolléganőjét szolgálta ki, majd rám szólt, hogy mit akarok, és amikor elmondtam, hogy pénzt szeretnék egy másik bankba átutalni, türelmetlenül utasított, hogy menjek a másik bankba, a Tudor negyed vagy a főtér irányába. Felháborodásomat látva, egy szelvényt lobogtatott meg, amit ki kellene töltenem, és kilátásba helyezte, hogy fizetnem is kell az átutalásért, amiről a BCR udvarias képviselője, aki a kártyákat átadta, egészen másképp tájékoztatott. Persze az is lehet, hogy én hallottam rosszul. Mivel a főnöknek vélt dühös férfi továbbra is ott állt, láttam, hogy vesztett ügyem van, valamilyen kifogást fognak találni, hogy elutasítsanak. Veszekedni nem volt kedvem, így jobbnak láttam, ha távozom. Mikor kifele mentem az ajtón, az arcvédő páncélt viselő férfi, aki már előttem is szeretett volna bemenni, de kiderült, hogy utánam következik, diadalmasan nyomult be a bankba. Győzött a férfifölény, elvégre csütörtökön a férfiak napja volt. Az udvariasságé, a türelmes, civilizált kiszolgálásé a bankban, ahova évek óta járok, annál kevésbé.
