„Tele van a város akácfaillattal”…, dehogy, mindenütt tobzódnak a fényfüzérek, lépten-nyomon találkozni velük. Évről évre többülnek, dúsulnak, változatosabbá nemesednek, variációik terebélyesednek, mutálódnak, mindent beborítanak. Elfedik a rútságot. Mintha egyre jobban tartana az emberiség a sötétség hatalmától, és azt a vidám karácsonyi fényekkel próbálja elűzni. Tényleg vár reánk az örök nagy sötétség? A bolygómagány? Tényleg ennyire fenyegetettnek érezzük magunkat? Vagy csak vigadni akarunk a fáklyafénytől és gyertyák pislákoló özönétől a fényorgiáig?
Az összeesküvés-elméletek kedvelői minden jelenséget, melyek a véletlen vagy előre nem látottság folyományaként előjönnek, eggyé gyúrnak, összekapcsolnak, és ebből egyetemleges következtetéseket vonnak le, felismernek nagy összefüggéseket, rájönnek az összekapcsolódások, összekacsintások vagy szövetkezések titkos szereplőire, facsaratos terveikre, a láthatók mögött még hatalmasabban eltitkolt erők, földöntúli hatalommal felruházott, pokolból szabadult, onnan küldött főnökök, tirannusok állnak. Magának Tyrannosaurus Rexnek az utasításait hajtják végre. Szolgai módon. A gazdi fényoltó parancsát. Akit akár nevezhetünk Gyuri bácsinak is, ő ugyanis a soros ördög. Minden korszaknak megvan a maga képzelt soros sátánja. Csak idejében fel kell ismerni. És le kell leplezni.
Na de vissza fényfüzérekhez, amelyek ablakokban, tömbházak szédítő magasságában, utcák fölött átívelő villanyhuzalokon, utcai világítótesteken, középületeken, tornyokon, mézeskalács házikókon, szarvasagancson és vaddisznóagyaron éppenúgy függnek, mint ahogyan a karácsonyfákon, üzletek kirakatában vagy portálján, a homlokzaton és bent a nagyáruházak belső tereiben, templomokban, hivatalokban, ahonnan pár napra elűzik a bürokrácia bűzös kipárolgását. De sajna hiányoznak az elárvult óvodákból és iskolákból, színházakból, koncerttermekből, más szokott közösségi terekből, amelyeket most a tilalmas napokban, hetekben nem lehet felkeresni, belakni. Nem világítják be a télifaünnepeket, elmaradnak a szavalatok, dalok és belesülések, a tanci kétségbeesése, és a beöltöztetett télapók közhelykérdései, műnyájaskodásai. (Helyette lőn elegendő hájas tészta – ez pusztán gondolattársítás útján létrejött kapcsolat.)
Kérdéses, hogy lesz-e pl. élő bécsi újévi keringőközvetítés? Lesz a visszaszámlálás a Time Square-en szilveszter éjjelén tömegekkel, vagy csupán ablakaikból nézik-e a párizsiak és az a néhány odavetődött idegen és haza nem repült, szolgálatot teljesítő diplomata a pompásan kivilágított Eiffel-tornyot? Az északiak rendszerint a sötét téli napok és éjszakák elől a naposabb délre húznak, svédek és angolok népesítik be rendszerint Mallorcát, Costa Bravát, a spanyol partokat, ott vészelik át a telet. Vajon az idén mindezt akadálytalanul megtehetik?
A fényfüzérek zöld-piros-sárga-kék csillogásában mennyire lesz népes a karácsonyi családi vacsora, a fa alatt található ajándékokat hányan veszik majd át egy nagycsaládban egy szobában ugyanakkor, és hánynak kell postázni, vagy megvárni, míg hazajöhet, lejár a karantén kötelező két hete? Türelmetlenek, kiábrándultak, csalódottak lesznek-e a gyerekek, akiknek szülei nem jöhettek haza a járvány miatt, csak telefonon beszélnek, skype-olnak, messengereznek. Felkészítették a hiányra őket?
Csöndesebb lesz az idén a családi összejövetel. Számban korlátozott. Kevésbé zajos, kevesebb az ilyenkor óhatatlanul kirobbanó feszültség, visszaszorulnak az indulatok. És persze – legyünk realisták, nem kötelezően cinikusok –, lesz, aki direkt örül, hogy nem kell részt vennie egy unalmas, kényelmetlen szülői kérdésektől megcsomósodott, szemrehányásokkal tarkított, végtelenített vacsorán, nem kell dicsérni valaki főztjét, nem kell magyarázkodni, hogy tudod, én már ultravega lettem, és nem eszem húst, zsírosat, szalonnát, kolbászt, pláne nem töltött káposztát…
Avagy, tekintve, hogy mostanság megvonatik tőlünk az együtt virrasztás, a karácsony-újév éjszakájának meghittsége, annál jobban fogjuk értékelni jövőre (tíz év múlva) ezeket az alkalmakat, jeles napokat, midőn a járvány végre elkotródik, és bekaptuk már a 32. újraoltást is, aztán a koronáról nem a vírus, hanem V. Károly koronája jut eszünkbe. Tudod, az az ötödik Károly, akinek birodalmában soha nem nyugszik le a nap, akarom mondani, soha nem kapcsolták le a fényfüzéreket.
