2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke a napokban értékelte a szövetséget képviselő sportolók szereplését a párizsi olimpián. Az elnök szerint az úszók felülmúlták az elvárásokat. 

„Büszke vagyok a teljes olimpiai csapatra, természetesen különösképpen az úszókra, akik a történelmi belgrádi Európa-bajnokságot követően, ami után azt mondtuk, kezeljük helyén az ott megszerzett huszonhét érmet, Párizsban felülmúlták az elvárásainkat” – mondta Wladár Sándor a szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.

A magyar úszók három arany- (Kós Hubert 200 m hát, Milák Kristóf 100 m pillangó, Rasovszky Kristóf 10 km), valamint egy-egy ezüst- (Milák Kristóf 200 m pillangó) és bronzérmet (Betlehem Dávid 10 km) szereztek a francia fővárosban, ezenkívül két negyedik, valamint egy-egy ötödik, hatodik és nyolcadik hellyel összesen 39 pontot gyűjtöttek, és ezzel az úszás a legeredményesebb magyar olimpiai sportág volt a játékokon. Összességében ez minden idők ötödik legjobb magyar úszóteljesítménye az olimpiákon, ennél csak Helsinkiben (1952), Szöulban (1988), Barcelonában (1992) és Rio de Janeiróban (2016) szerepeltek eredményesebben a sportolók. Azt is meg kell említeni, hogy a világhatalmaknak, Ausztráliának és az Egyesült Államoknak négy-négy egyéni olimpiai bajnoka volt Párizsban.

„Ezek az eredmények a rendszerekben, a programokban rejlenek, és annak az ezerötszáz oktató edzőmunkájának is a gyümölcse, akik a szövetség kötelékében dolgoznak. Persze az érmek és a sikerek nem vakítanak el bennünket magunkkal szemben, és kritikusak vagyunk” – tette hozzá Wladár Sándor, aki elmondta, hamarosan értékelik majd a szövetségi kapitányok beszámolóját.

Sós Csaba, a medencés úszók szövetségi kapitánya kiemelte, hogy az elmúlt években többször is „hangoztatott” generációváltás megtörtént, amit jól mutat, hogy Kós Hubert és Rasovszky Kristóf személyében két új olimpiai bajnokot avattak, illetve a Tokióban negyedik „veteránokat”, Kapás Boglárkát, Verrasztó Dávidot és Kenderesi Tamást Betlehem Dávid és Németh Nándor „váltotta le”. Hozzátette, hogy a keret több mint fele, 12-en is olimpiai döntőt úsztak, ami kiváló arány.

Szántó Dávid, a szövetség nemzetközi igazgatója hangsúlyozta, minden olimpikont maximálisan támogatott a szövetség, a párizsi olimpián például a versenyhelyszínhez közel bérelt apartmanokat, hogy a legjobbaknak ne kelljen mindennap a falutól ingázniuk.

Gellért Gábor, a nyíltvízi úszók szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy az elmúlt években folyamatosan mindent megkaptak, a lehető legtöbb nemzetközi versenyen indultak, és külföldi edzőtáborokban készültek, ennek az időszaknak a csúcsa volt a párizsi olimpia.

Az olimpiai bajnokokat Kós Hubert képviselte személyesen, aki hamarosan utazik vissza az Egyesült Államokba, ahol folytatja tanulmányait és a felkészülést: 

„Még mindig hihetetlen kimondani, hogy olimpiai bajnok vagyok. Idén a nyaralás kimarad, hiszen már megyek is vissza Amerikába, az év végén pedig jön a budapesti rövidpályás világbajnokság, amire szeretnék a lehető legjobban felkészülni” – mondta Kós.

Rasovszky Kristóf videós kapcsolaton keresztül számolt be arról, hogy ebben az évben azt tervezte, hogy mindhárom világversenyen – amire valószínűleg már soha nem lesz példa –, azaz a világbajnokságon, az Európa-bajnokságon és az olimpián is dobogóra áll, és ugyan a belgrádi kontinensviadalon „csak” csapatban lett aranyérmes, előzetesen aláírta volna ezt a forgatókönyvet.

Betlehem Dávid már párjával, a női nyíltvízi úszók között ötödik Fábián Bettinával nyaral, mint videóban elmondta, mindketten túl vannak már a Szajna okozta rosszulléteken, és a pihenésre koncentrálnak.

Ugyan a sajtótájékoztatóra meghívást kapott Milák Kristóf, nem vett részt az eseményen, Wladár Sándor pedig újságírói kérdésére hosszabban beszélt a kétszeres olimpiai bajnokról.

A szövetség elnöke kijelentette, a korábbi sajtóhírek alapján lehetett néhány ember, aki tudta, hogyan készül a klasszis, azonban a Magyar Úszószövetségnek továbbra sincs információja arról, hogy a Honvéd versenyzője kivel, mikor és hol edzett.

Wladár Sándor kijelentette, a szövetség továbbra is mindent megad majd a Párizsban „hőssé váló” Milák Kristófnak a folytatáshoz, ugyanakkor kezdeményezni fogja egy „hivatalos kapcsolattartó” megjelölését.

Az elnök elnézést kért Miláktól egy nagy port kavart októberi kijelentése miatt, ugyanakkor elmondta, hogy ezt egy olyan időszakban tette, amikor Milák éppen a szövetség segítségével jelentette be visszatérését, az 500 millió forintból megrendezett, az ő arcával reklámozott világkupaversenyen, amin azonban végül nem vett részt.

A MÚSZ elnöke reagált arra a levélre is, amelyet Hosszú Katinka fogalmazott meg az olimpia közben, s amiben a háromszoros olimpiai bajnok lemondásra szólította fel az elnökséget, mert Milák állapotáról szóló nyilatkozatokkal „információkat szolgáltatott” Bob Bowmannek, a Léon Marchand-t is felkészítő legendás trénernek.

„A játékok közepén egy ilyen acsarkodó nyilatkozat a legnagyobb károkat tudja okozni az olimpiai csapatnak. Azt, hogy engem mindenféle üzenetben kritizál, nyelem, de már nem sokáig” – mondta az elnök, aki elárulta, hogy Hosszú az ő elnöki döntésével kaphatott meg minden felkészülési támogatást úgy, hogy nem úszta meg az olimpiai szintet, de bízott abban, hogy kijut a hatodik olimpiájára, ezért a szervezet állta több külföldi edzőtáborát és versenyét is. 

Ezzel a témával kapcsolatban Szántó Dávid megjegyezte, Hosszú vádjai egyszerűen szakmaiatlanok, Bob Bowman minden versenyzőjét – köztük Kós Hubertet is – az utolsó 50-re különösképpen felkészíti, Marchand-nak például a 2023-as világbajnokságon úszott utolsó 50-e is gyorsabb volt 200 méter pillangón, mint Milák 2022-es világcsúcsa a Duna Arénában.

Kós Hubert, a 200 méteres hátúszás aranyérmese (b) és Milák Kristóf, a 100 méteres pillangóúszás aranyérmese, olimpiai bajnoka és a 200 méteres pillangóúszás ezüstérmese a 2024-es párizsi nyári olimpián a Trocadéro téren a Bajnokok Parkjában 2024. augusztus 5-én 

Fotó: MTI/Illyés Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató