Sajnos szerdán sem tudtunk meg többet arról, hogy akinek családi problémája vagy ügyes-bajos dolga van Magyarországon vagy szabadságra készült Görögországba, hogyan juthat a negatív teszteredmények birtokába, amelyek lehetővé teszik a belépésüket a két országba, valamint a többibe is, ahol a sárga övezetbe sorolt Románia állampolgárai számára kötelezővé vált a Covid–19-teszt eredményének felmutatása.
Mára már nemcsak úgy tűnik, hanem valóság, hogy jól átverték az állampolgárokat azzal a listával, amelyet a szaktárca közzétett azokról az állami egészségügyi egységekről (névvel, címmel, telefonszámmal), ahol a külföldre utazóknak megcsinálják a tesztet. A Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórházban továbbra sem végzik el kérésre a tesztelést. Közleményükből kiderül, hogy akkreditált központként, a megyei klinikai kórház kivételével, a vidéki egészségügyi intézményeket is el kell látniuk. Keresik a lehetőségét annak, hogy növeljék a teljesítményüket, amit a közönség tudomására hoznak, amikor megtalálták. Pontos időpontot a megyei klinikai kórházban sem ígérnek. Továbbra is arra hivatkoznak, hogy a gyanús és a pozitív betegek ellátása az elsőrendű. Nincs pénzalap, a kapacitásuk véges, a személyzet a végkimerülés határán van, úgyhogy egyelőre reménykedni is fölösleges. Az Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai egyetemen is határozottan visszautasítják az érdeklődőt, és a közegészségügyi igazgatósághoz irányítják.
A legtöbb helyen megoldásként az engedélyezett magánlaboratóriumokba irányítják az érdeklődőt, amelyek a minisztérium által közzétett listán a központjuk szerinti városnál szerepelnek. Marosvásárhelyi kirendeltségüknél többnapos várakozási idő után végzik el a mintavételt, és közölnek eredményt, amit helyenként már csak augusztusra vállalnak. Ily módon a Magyarország által kért két egymást követő teszt (48 órán belül adják ki az eredményt egy tesztre) nem vagy nagyon nehezen kivitelezhető. A kiadásokról nem is beszélve. Például egy kétgyermekes családnál négy személyre a nyolc teszt egy vagyonba kerül, amihez hozzá kell még számítani az angolra vagy a magyarra fordítás költségét.
Feltevődik a kérdés, hogy milyen hitele van a kormánynak, hogyan hihetünk az egészségügyi szaktárcának, ha így félrevezette, lehetetlenné tette a helyzetét azoknak, akik külföldre szeretnének utazni. Mintha elítélendő lenne, hogy görögországi üdülésre, szabadságra megy egy olyan család, amely két-három gyermekkel – közöttük képesítőzők vagy érettségizők – egy erkély nélküli tömbházlakásban vészelte át a karantén időszakát. Ugyanakkor azokról se feledkezzünk meg, akik betegség, kezelés, beütemezett műtét miatt keltek volna útra Magyarországra, és itthon rekedtek. Vajon hol a határ, ameddig a lakosság bizalmával vissza lehet élni? A félrevezetés helyett sokkal becsületesebb lett volna bevallani, hogy képtelenek megoldani a helyzetet.
