2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az idei tavaszi fejlemények alapján még hosszas időhúzásra lehetett számítani a minket leginkább érintő Maroskece – Aranyosgyéres közti pályaszakasz ügyében, de az igazságszolgáltatás malmai ezúttal gyorsan őröltek. Már csak annyi kellene, hogy egy rendes munkára is képes építőt találjanak a kivitelezésre, és csodák csodájára most már ennek a szándéka is látszik.

Csak rövid emlékeztetőként: a tavasszal az építtető sztrádatársaság szerződést bontott az építővel, amellyel szemben már ama szerződés aláírásakor is zajlott a csődeljárás. Csakhogy ezt a szerződésbontást hatályon kívül helyezte a bíróság mindaddig, amíg a csődeljárás jogerősen le nem zárul. A napokban viszont elfogadták az építő hitelezőinek a csőd kinyilvánítására irányuló kérelmét, így a tavaszi szerződésbontás érvénybe lépett, és a sztrádatársaság már meg is hirdette a következő kivitelezési pályázatot.

Ami érdekes fordulat: ezúttal 450 millió lej körüli értékű szerződésről szólnak a hírek, miközben a régi építővel 270 millió lejért szerződtek, és az a pályaszakasz építési munkáinak mintegy harmadát el is végezte. Ez napnál világosabban azt támasztja alá, hogy igazuk volt azoknak, akik a 2015-ben kötött előző szerződés aláírásakor azt állították, hogy az sosem lesz befejezve, csak arra szolgál, hogy a bajban levő, de az akkor kormányzó szocikkal jó kapcsolatot ápoló építőcég bedőlését ideig-óráig elhalassza. 

Így is lett, az illető nekifogott a munkának, és amíg volt miből, dolgozott is, talán arra számíthatott még, hogy időközben kap más megrendeléseket is, és azok nyereségéből talán kipótolhatja azt, amit itt alálicitált. Másképp ennek a munkának a befejezéséhez még szüksége lett volna egy pénznyomdára is, mert féláron felvállalt munkát friss levegőből nem lehet kivitelezni. Spórolni lehet nyereségen, meg még egy sor költségtételen, de csodák csak a mesékben vannak, nem a valóságban, márpedig ez esetben azt, amit az illető felvállalt, annyiból kivitelezni már csodaszámba ment volna.

Az ügy egyelőre annyit lépett előre, hogy keresnek egy új vállalkozót a munkára. A mostani tervek szerint 2023-ra kellene befejezni ezt a nem egészen 16 kilométeres szakaszt. Persze az új versenytárgyalás még hajszálnyi garanciát nem jelent arra nézve, hogy ez meg is valósul, ahhoz kellene egy korrekt szerződés és egy komoly építőcég is. Gond csak annyi, hogy a hatóságokból a komolyság és a hozzáértés hiányzik, és ennek egyenes következményeként a komoly építővállalatok sem taposnak egymás sarkára a sztrádatársaság ajtajában, és ez hozhat még új részeket ebbe a brazil teleregényeket megszégyenítő hosszúságú sztrádás szappanoperába.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató