2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

avagy őszintén felvállalni a belső küzdelmeinket

One of Us – Egy közülünk, ez a címe a Mano & Gregor erdélyi indie folk zenekar legújabb dalának, amely a formáció gitárosának családi tragédiájából, a zenész édesapja öngyilkosságának lelki feldolgozásából született.

Amint a csapat sajtóközleményében beszámolt róla, fontos üzenetet szeretnének átadni a kedves olvasóknak: „Az öngyilkosság egy lappangó és alattomos elmeállapot eredménye, ezért hatványozottan figyeljünk a magunk és a környezetünkben élők pszichés egészségére. Nem tudhatjuk, hogy kinek menthetjük meg az életét pár emberi szóval”.

A csapat ezúttal olyan dallal jelentkezik, amely „nem az előzőekben megszokott derűt sugározza, de fontos missziója van: felhívni a figyelmet azokra, akiknek óriási szüksége lehet most ránk, mert egyedül nem képesek magukat kisegíteni az életüket beárnyékoló pszichés pokolból” – olvasható a közleményben. 

A dalt az Euróvíziós dalfesztiválra is el szerette volna vinni a csapat, ám az utolsó pillanatban Románia visszalépett a versenyzéstől. A dal érdekessége, hogy első alkalommal találkozik az indie folk és a slam poetry műfaja. A slam poetry rész két nyelven hallható a dalban, románul és magyarul.

A Marosvásárhelyi Rádió reggeli műsorának vendégei voltak a Mano & Gregor zenekar tagjai: Ráduly Botond Manó, Petri Gergő Gregor, Kádár Zoltán János Krampusz, Szekeres Árpád, és beszéltek a dal keletkezéséről. 

– Ismert, hogy a tavaly édesapám öngyilkos lett – mondja Kádár Zoltán János –, és ez meghatározó sokk volt a családom és a zenekar számára. Ebből a baráti és szakmai összefogásból, a feldolgozás folyamata részeként írtunk egy dalt, amivel eredetileg az Euróvízióra szerettünk volna menni, de mivel Románia nem vesz részt a megmérettetésen, megszületett a videóklip ötlete. A dal arról szól, hogy fontos, hogy őszintén felvállaljuk a belső küzdelmeinket, mert hiszünk abban, hogy a közösség egy megtartó erő. Az a fontos, hogy ne zárkózzunk el a problémáinkkal, merjük kimondani őket, merjünk segítséget kérni. Van remény, van megoldás. Nem mindig egyértelmű a felszínről, hogy a mélyben mi forrong. A klip is erről szól.

– Hogyan sikerült megírni a szöveget, zenébe önteni a mélyben zajló folyamatokat?

– A dalszövegeket picit elvontabban írjuk – válaszolt Petri Gergő. – Megvan a téma, amiről szeretnénk, hogy szóljon a dal, és azt elkezdjük boncolgatni. Arra törekszünk, hogy picit elvontabb és többféleképpen értelmezhető legyen a szöveg. Mi inkább arra gondoltunk, és azt az üzenetet akartuk megfogalmazni a szövegben, hogy ha bármilyen problémád van, légy újra egy közülünk. Azt az embert, akinek most épp rossz a hangulata, vagy valami olyasmi történik vele, ami nem egy általános társadalmi jelenség, arra szólítjuk fel a dalszövegben, hogy engedje, hogy egy legyen közülünk, mármint a többségé, a társadalomé, akik viszonylag stabilnak érezzük magunkat. 

– Milyen volt ezzel a témával foglalkozni, benne lenni a történetben, zenét teremteni hozzá, voltaképpen beszélni az öngyilkosságról?

– Inkább a klip az, ami ezt testesíti meg. A dal elvontabb. Úgy fogalmaznék – újragondolva a kérdést –: milyen az, hogy az emberek rosszul érezhetik magukat? Ilyen szemszögből nem volt annyira nehéz, mert mindannyian megélünk ilyen pillanatokat. Az már csak egy extra, hogy a klip megtestesíti ezt a családi drámát, itt viszont teljesen a témára fókuszáltunk. A dalszövegnél nem volt kimondottan nyomasztó, de éreztük a felelősséget, és éreztük, hogy valami olyasmit kell most összehozni, ami hiteles. Néhányszor felmerült, hogy vajon etikailag helyes-e saját drámákból, helyes-e Krampusz (Kádár Zoltán János) drámájából meríteni. Sokszor feltettük egymásnak ezt a kérdést. Ezt a drámát együtt élte meg a zenekar, együtt vállaltuk. 

– Milyen a szöveg zenei világa?

– A zene alapvetően indie folk, mint minden dalunk. Mivel tudatosan készültünk az Eurovízióra, elég nagy volt a nyomás, hogy jó minőségű, és valamilyen szinten nemzetközi is legyen. Ekkor jött az ötlet, hogy jó lenne a slam poetryt is belevonni, most pedig van egy olyan dal, ami ötvözi a két műfajt. 

– Mit jelent számotokra ez a téma? Mennyire kockázatos ennek a kifejtése?

– Romániában alapvetően minden kockázat, minden tabu. Az, ha van családon belüli erőszak, ha valaki meghal, vagy hogy kimenjünk az utcára zenélni. Sok olyan tabu van még ebben az országban, ami szerintünk nem tesz jót a társadalom lelkiállapotának. Mi beleállunk ezekbe a dolgokba, és ha valami kockázatosnak tűnik, megcsináljuk. A visszajelzések alapján nagyon úgy tűnik, hogy amikor nekifogunk valami kockázatosnak, az mégsem az. Az emberek egyszerűen magukra találnak az ilyen dolgokban, és kell a felerősített hang, ugyanis szeretik hallani a saját történeteiket, amelyekről nehezen beszélnek. Ha ők nehezen beszélnek ezekről, legalább egy zenekar tegye meg helyettük. 

Ha úgy érzi, önnek is segítségre van szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754-800-808-as telefonszámot, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre. A Solidaris Telefonos Szeretetszolgálat elérhetősége: 0265-555-555.

Tasnády Ádám



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató