2024. october 3., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A  Sagyebó István polgármesterrel folytatott beszélgetés során arról is szó esett, hogy itt is lehetne turizmussal foglalkozni.

Fotó: Nagy Tibor


A  Sagyebó István polgármesterrel folytatott beszélgetés során arról is szó esett, hogy itt is lehetne turizmussal foglalkozni. „Elnézem, az anyaországban rendbe tesznek egy-egy tájházat, egy-egy templomot, és programokat szerveznek egy-egy nevezetesség bemutatására. Nálunk, bár van támogatás műemlékek felújítására, gyakorlatilag nem férsz hozzá, nincs aki pályázatot írjon, maga a szakvéleményezés egy vagyonba kerül”.
Az egrestői Árpád-kori zsindelyes templomot és haranglábat kellene felújítani. Egyeztettek a református lelkésszel, hogy pályázat útján lehetne erre sort keríteni. Érdeklődtek pályázatkiíró cégeknél, de szakemberhiány van, nagyon kevés a műemlékkel foglalkozó, erre szakosodott, oklevéllel rendelkező szakember, és nagyon sokba, több tízezer euróba kerül a pályázat megírása. „Műemlékeket ezek nélkül az engedélyek nélkül nem lehet rehabilitálni. Nagyon kellemetlen helyzetbe kerül, aki nekifog és felújítja. Volt már erre eset” – mondta a község első embere. Ezért olyan megegyezés született, hogy minden évben adnak támogatást az egyházaknak, és megpróbálnak támogatást nyújtani – pályázaton keresztül – a dolumentáció elkészítésében. 
A tulajdonjog az egyházé, nekik kell pályázniuk, és elkészíteniük a pályázati anyagot, előtanulmányt, viszont az egrestői református gyülekezet kis gyülekezet, alig több mint száz személyből áll, nem tud 10-20 ezer eurót előteremteni. 
A polgármester szerint – aki a harmadik mandátumát tölti polgármesterként, előtte egy mandátum alatt alpolgármester volt, azelőtt meg helyi tanácsos – régebb sokkal egyszerűbben lehetett pályázni. „Most egy egyszerű útaszfaltozáshoz ezer jóváhagyást, láttamozást kérnek, a bukaresti fővezérkartól kell jóváhagyás egy út leaszfaltozására. Ők mondják meg, hogy stratégiailag mennyire fontos vagy mennyire nem az az út. Ilyesmi eddig nem volt”.
Az önkormányzat vezetője felháborítónak tartja, hogy nem elég, hogy szakmérnök tervezi egy építkezésnek a terveit, egy másik szakember is ellenőrzi, „akinek van egy nagy kerek pecsétje, és ezer-ezerötszáz lejért ráüti ezt a pecsétet. Újabban a szakembereket is felülvizsgálja valaki, aki csak Kolozsváron vagy Bukarestben elérhető. Nagyon mgnőtt a bürokrácia az építkezések területén” – vonta le a következtetést.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató