2025. január 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Számadás a beruházásokról

Az év utolsó napján tett közzé számadást Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere azokról a beruházásokról, amelyek 2025-ben már kézzelfoghatók lesznek, vagy már folyamatban is vannak, s a következő hónapokban lezárulnak.

A legnagyobb méretű és leginkább várt beruházás az Anghel Saligny országos fejlesztési program keretében támogatott közlekedési infrastruktúra-fejlesztési projekt, amely több mint 19 kilométer  új aszfaltút elkészítését teszi lehetővé 22 utcában. Az 5,5 millió lej értékű projekt az aszfaltozás mellett egyebeket is magában foglal: megoldja a sáncok, a csapadékvíz elvezetésének kérdését a Reménység, Varga, Bicsok utcában, az Akác utcában az inkubátorház és a Malom utca között, a Fűzfa utcában a városháza és a temető között a járda elkészítését is, amely azért is kényes szakasz, mert a temetésre, virrasztóba s onnan hazafelé igyekvő gyalogosok zavarják a forgalmat az amúgy sem széles utcában. Véglegesítik a két parkolót a temető közelében, a szerpentin mentén, és a Récsei utcában is parkolókat alakítanak ki a temető mellett. Járda épül a Nyárád, Malom, Akác, Arató, Templom, Jegenye, Szentanna, Orgona és Vető utcákban,  a középiskola előtt is felújítják. Ezenkívül leaszfaltozzák a városhoz tartozó települések mellékutcáit is.


Megépül a vízhálózat városhoz tartozó falvakban is 
 Fotók: Gligor Róbert László


Az önkormányzat 27 millió lejt költ az ivóvízhálózat bővítésére: több mint 1800 személyt fog érinteni a megépülő 14 kilométeres vízvezeték, további 900 személyt szolgál ki a 13 kilométerrel bővülő szennyvízhálózat. Eljut a vezetékes víz a városban azokba a mellékutcákba is, ahol jelenleg hiányzik, továbbá a városhoz tartozó falvakba is. A támogatási szerződést aláírták, jelenleg a tervezés folyik, utána a közbeszerzési eljárás következik, majd a nyáron kezdetét veszi az egy évet felölelő kivitelezés.

A közvilágítás korszerűsítése is megvalósul még az idén, a 3 millió lejes beruházás kivitelezése azért késlekedik, mert két cég is megtámadta a közbeszerzési eljárást,  így meg kell várni a döntést az ügyben.

Önerőből újítják fel a demeterfalvi kultúrotthont. A 750 ezer lejes beruházást az idén avatják fel. A polgármesteri hivatal digitalizációja 32 ezer eurós projekt, új eszközöket szereznek be az új hálózatok és programok működtetésére, míg egy másik projektből új weboldalt készíttet az önkormányzat, amely telefonos alkalmazással is használható. A tömbházaknál és a sportbázisnál egy-egy elektromos autótöltő épül, a nyárra várható a tanuszoda átadása is. Az Electrica áramszolgáltató beruházása folytán négy új transzformátorállomás épül, ezáltal jelentősen javul az áramellátás minősége a városban. Épül az ifjúsági tömbház, az őszre elkészül, átvétel után kioszthatják a lakásokat az igénylők között. Idén befejezik a Studium Prospero Alapítvány által épített szolgálati lakásokat is, amelyeket az igénylő orvosok kaphatnak meg. Befejezik az iskolák digitalizációját s a következő tíz évre érvényes új területrendezési tervet, továbbra is igényelhető a de minimis támogatás, adókedvezmény a településen vagy annak határában megtelepülő vállalkozások számára.

Gázhálózat épül Székelymoson, Vece, Székelybő területén, megkötötték rá a támogatási szerződést, folyamatban van a tervezés, ezt követi a kivitelezési szerződés megkötése, legkésőbb jövő évben elkezdhetik a munkát. Ugyancsak  2026-ra nyúlhat át egy leromlott terület erdősítése. Az egykori, már felszámolt szentannai szemétlerakó helyén, az önkormányzat tulajdonában levő három hektáros területre cserefa erdőt telepítenek. Készül a terv, 2026-ban fognak hozzá az ültetéshez. 


Huszonkét utca korszerűsítése következik


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató