A napokban megjelent híradás szerint a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a nagy infrastruktúra-fejlesztésre szép hazánkban lehívható európai pénzkeret kereken negyedét sikerült elkölteni. Állítólag, mert például a frissen elkészült dél-erdélyi sztrádaszakasznál fizetés helyett éppen cirkusz zajlik. Nem újdonság, ez így megy a rendszerváltás óta.
A vonatkozó anyagban kitérnek rá, hogy az e pénzkeretből zajló tíz legnagyobb beruházás közül hét Erdélyben van. Ezt a témát még lehet, hogy előveszi az elnökválasztási kampányban valamelyik szolgálatos hazavédő olyan tálalásban, hogy ezek a fránya magyarok egyszer jól kiépítik ezt a tündérkertet, mielőtt elragadnák az ősromán haza kebléről. De a száraz valóság az, hogy az uniós szakik megrajzolták a földrészt átszelő vasúti és közúti folyosókat, és a jelen hétéves költségvetési ciklusban adtak rájuk 26 milliárd eurót a tagállamoknak. Nekünk jutott ennek a pénzforrásnak több mint egyharmad része, 9,2 milliárd, abból pepecseltünk el 2,3 milliárdot ezeknek a szállítási folyosóknak a hazánk területére jutó szakaszaira, amelyek nagyrészt a hegyeken innen találhatók. Ha nem lennének ezek stratégiai fontosságú útvonalak, lehet, hogy egy fityinget sem kaptunk volna rájuk.
És volt ott persze miniszteri szavalat is a közlekedési hálózatok fejlesztésének fontosságáról gazdasági viszonylatban. Hasonló nyilatkozatokkal nemhogy Marost, de Dunát is lehetne rekeszteni kis kitartással. Ezzel szemben a száraz valóság az, hogy kereken húsz esztendeje telepedett vissza az országba a „nemzeti” autómárkánk anyavállalata. Jelenleg a gyárukban és a beszállítói meg a kereskedelmi és szervizhálózatukban hozzávetőleg százezer munkahelyet tartanak fenn, amivel az ország legnagyobb vállalatának számítanak. És nagyjából a visszatelepedésük óta rágják a mindenkori regáti kormányok fülét, hogy építsék már meg a fent említett közúti szállítási folyosóba tartozó sztrádát, de ahogy a dolgok haladnak, az még a következő ötéves elnöki ciklus végére sem lesz készen. Állítólag minden egyes legyártott autójuknál ötven euró pluszköltséget jelent csak az, hogy a szállítmányok nem az autópályán, hanem vasúton, észveszejtően gyors, 15 km/órás átlagsebességű romániai tehervonatokkal mennek el a határig. És amióta nálunk inkább csak szavalnak a sztrádákról valós építés helyett, a szóban forgó konszern tokkal-vonóval felépített egy új gyárat egy észak-afrikai kikötő szomszédságában, ahová, ha úgy diktálják az érdekei, áttelepítheti a regáti gyárát. Ilyen horderejű döntést valószínűleg csak nagyon komoly gazdasági gondok esetén vennének fontolóra, de a gond ott van, hogy az ilyen tempójú országfejlesztésre képes kormányok láttán a komoly beruházók kerülik szép hazánkat. Nem csoda, hogy a lakosság negyede vándorolt el innen, jobb megélhetésért.
