Abszurdisztánban senki nem kapta volna fel a fejét a hírre, hogy az egyenruhások a hősök napján teljes harci díszben kivonulnak szovjet emlékművet koszorúzni. Ám az eset a minap itt a szomszédban esett meg, egy NATO-tagországban, ami tekintve, hogy a nemzetközi helyzet manapság hidegháborús hőfokon forr, finoman szólva kínos. Lehetett néhány kényelmetlen telefonbeszélgetés a tengerentúli kancellária és a regáti nagykövetség között, vélhetően a zsenge korában innen az Újvilágba távozott nagykövet meg tudta értetni a főnökeivel, hogy itt a gyarmaton ilyen apróságokat nem kell véresen komolyan venni, mert ez egy ilyen fejetlen hely. Az egyenruhások a baki után csendben lapítva átvitték a koszorúkat a saját hőseik emlékművére, amelynek a szovjet monumentumhoz való közelsége nagyban hozzájárult a tévedéshez.
Lehet, hogy véletlenül sikerült így a hősök napi emlékezés, mindenesetre legalább őszinteség volt benne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a második világháborús román táborváltás után a főszerep azért a szovjeteké volt, akik az új szövetségesek emberanyagával még nagyvonalúbban bántak, mint a sajátjukkal. Mert ez a csapat már akkor is, de tulajdonképpen a területének országgá fércelése óta fejetlenül volt vezetve, nem csak manapság.
Ugyanez a fejetlenség a felelős azért is, ami a csütörtöki centenáriumi évfordulóhoz kötődő megemlékezés kapcsán itt a közelmúltban lezajlott a közéletben. Történelmi évfordulók margójára aktuálpolitikai cirkuszokat gerjeszteni olyan politikusoknak az egyik kedvenc fogása, akiknél nincs egyéb a tarsolyban áporodott levegőnél. Ezt kiválóan lehet leplezni a másikra mutogatással és az uszítással, mert aki az ilyenre vevő, az az ilyen csalik majszolása közben sem azzal foglalkozik majd, hogy az uszítgató fehér galléros vajon miért is nem azzal törődik, amiért voltaképpen fizetést kap, vagyis a hatáskörébe tartozó hivatal, szakterület irányításával. A gond ott van, hogy az ilyen műbalhékkal jóllaktathatók még elegen vannak ahhoz, hogy az időnkénti jól tartásuk kamatosan jövedelmezzen a szavazatszámlálós napokon. Izzadságosan meg is harcol a voksaikért a teljes pártpaletta parlamenten belül s kívül, meg igyekeznek is sötétben tartani őket, amíg csak lehet. Mert csak addig megvezethetők, amíg rá nem ébrednek, hogy ugyanúgy bánnak velük az uraik, mint a kis államokkal a nagyhatalmak a most évfordulós békerendszer kidolgozásakor. A nagyoknak nincsenek barátaik, csak érdekeik, és ennek megfelelően tologatják vagy éppen feláldozzák a kicsiket, élő figurákként, a hatalmi sakktáblán.
