2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

FCSB: az első kudarc

  • 2024-10-27 15:00:00

  • -

Elszenvedte első vereségét a FCSB az Európa-ligában. A bukaresti együttes csütörtökön 4-0-ra kikapott a Glasgow Rangers vendégeként.

A román csapat bátor játékkal, letámadással kezdte a mérkőzést, aminek gyorsan lett is eredménye, ugyanis Miculescu a 2. percben ellopta a labdát a skót csapat kapuvédőjétől, Jack Butlandtől, és a hálóba küldte, azonban a bíró nem adta meg a gólt, ehelyett támadó szabálytalanságot ítélt. A bukarestiek edzője, Eliasz Haralambusz szerint a játékvezető tévedett, és félidőben el is ismerte előtte, hogy nem döntött helyesen. A történtek szárnyát szegték a vendég alakulatnak, a hazaiak már a 7. percben is veszélyeztettek, majd a 10. percben gólt is szereztek, a 31.-ben meg is duplázták előnyüket. Szünet után ott folytatták, ahol az első félidő végén abbahagyták, így két újabb találattal kialakult a 4-0-s végeredmény, amire a bukaresti csapat egyetlen kapura lövéssel tudott felelni, a 72. percben, Musi azonban fölé célzott.

Ugyancsak csütörtökön a Tottenham 1-0-ra nyert hazai pályán a holland AZ Alkmaar ellen. A londoni csapat, amely az előző fordulóban Budapesten legyőzte a Ferencvárost, pontveszteség nélkül a tabella második helyén áll. Ugyancsak százszázalékos maradt a belga Anderlecht, amely a Ferencvárossal az első körben találkozott otthon, és amely most 2-0-ra nyert a Ludogorec ellen, valamint a Twente otthonában hasonlóan 2-0-ra diadalmaskodó Lazio, amely jobb gólkülönbségével első a tabellán. A Manchester United harmadszor is döntetlent játszott, ezúttal korábbi vezetőedzője, José Mourinho jelenlegi csapata, a török Fenerbahce otthonában zárt 1-1-re.


Jegyzőkönyv

Európa-liga, 3. forduló: Glasgow Rangers – FCSB 4-0 (2-0).

Glasgow, Ibrox Park stadion, vezette: Marco Di Bello (olasz).

Rangers: Butland – Tavernier, Balogun (68. Propper), Souttar, Jefte – Barron, Raskin – Cerny (74. Kasanwirjo), Lawrence (46. Diomande), Bajrami (74. Lovelace) – Dessers (57. Igamane).

FCSB: Târnovanu – Pantea (46. Radunovic), Ngezana, Dawa, M. Popescu –  Alhassan, Edjouma (60. Musi) – Ştefănescu (46. Băluţă), Phelipe (46. Oct. Popescu), Miculescu (63. Baeten) – Bîrligea.

Gólszerzők: Lawrence (10.), Cerny (31., 55.), Igamane (72.).

Sárga lap: Tavernier (24.), Cerny (38.), Barron (81.), illetve Phelipe (16.), Ştefănescu (36.), M. Popescu (43.), Băluţă (77.).


Eredményjelző

* Európa-liga, 3. forduló: Tottenham – AZ Alkmaar 1-0, Anderlecht – Ludogorec 2-0, FC Porto – Hoffenheim 2-0, Rangers – FCSB 4-0, Olympique Lyon – Besiktas 0-1, Fenerbahce – Manchester United 1-1, Malmö FF – Olimpiakosz 0-1, Athletic Bilbao – Slavia Prága 1-0, Twente – Lazio 0-2, FERENCVÁROSI TC – Nice 1-0, Qarabag –Ajax 0-3, AS Roma – Dinamo Kijev 1-0, Eintracht Frankfurt – Riga FS 1-0, PAOK – Viktoria Plzen 2-2, Makkabi Tel-Aviv – Real Sociedad 1-2, FC Midtjylland – Royal Union Saint-Gilloise 1-0.

* Konferencialiga, 2. forduló: Real Betis – FC Koppenhága 1-1, HJK Helsinki – Dinamo Minszk 1-0, Olimpija Ljubljana – LASK 2-0, The New Saints – FK Asztana 2-0, Mlada Boleslav – FC Lugano 0-1, Topolya SC – Legia Varsó 0-3, Páfosz – 1. FC Heidenheim 0-1, Rapid Bécs – FC Noah 1-0, St. Gallen – Fiorentina 2-4, KAA Gent – Molde FK 2-1, Hearts FC – Omonia Nicosia 2-0, Víkingur Reykjavík – Cercle Brugge 3-1, Djurgarden – Vitória SC 1-2, APOEL – Borac Banja Luka 0-1, Panathinaikosz – Chelsea 1-4, Jagiellonia Bialystok – Petrocub Hincesti 2-0, NK Celje – Basaksehir 5-1, Larne FC – Shamrock Rovers 1-4.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató