2022. május 25., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lassan egy hete elkezdődött a farsangi időszak, de semmi sem utal rá. Régebben ilyenkor lázas készülődésben élték meg a januárt-februárt a keresztény kultúrkörben élők itthon és külföldön egyaránt, igaz, elsősorban vidéken. Erdélyben is számos népszokás, néphagyomány kötődik eme vidám, mulatságokban, bálokban, népünnepélyekben gazdag időszakhoz, leginkább annak utolsó három, a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó napjához, a télbúcsúztató, tavaszköszöntő farsang farkához. Ekkor szervezik a leghíresebb karneválokat, például Velencében vagy Rióban, Magyarországon pedig ekkor kerül sor a mohácsi busójárásra. A tavaszköszöntés az új remény ideje is – a farsangot követő nagyböjt, a bűnbánat, az áldozatvállalás, a megtisztulás ideje húsvétig tart, ekkor már március-áprilisban járunk, véget ért a tél, a nehézségek, a hideg, a dologtalanság évszaka, hamarosan kezdődik a jó idő, kizöldülnek a mezők, kezdődhet az őszig tartó munka odakint a földeken, amely eltartja és megtartja a családot. Évszázadokon keresztül ez a gondolatmenet kísérte a vidéken élők mindennapjait, és ez a gondolatmenet állt a farsangi hagyományok mögött is, hiszen ilyenkor nincsen egyházi ünnep, éppen ellenkezőleg, az ember szórakozás utáni vágyának, humorérzékének az ünnepe van, ami előtt a hiányos iskolázottság sem volt akadály, hiszen a humor nem tanulható – az idők homályos kezdetéig visszanyúló népszokások a bizonyítékai mindennek: a farsangi játékok, a fonók, a vidám lakodalmak, a bálok, a maszkos alakoskodások, a farsangi színjátékok, a batykózás, a maszkurázás, majd e vidám, bohókás, gyakran nyers és erőteljes népi humorral fűszerezett időszak lezárásaként a farsangtemetés, amely az elmúlt években ismét hatalmas mulatsággá, látványos ünneppé vált Maros megyében is. 

Ugyanakkor sok, évszázadokig a farsangi ünnepkör részeként létező szokás kikopott a hagyományból. Volt, amelyik elvesztődött, volt, amelyiket már nem tolerálta a megváltozott társadalom és annak rendje. Maga a farsangi szellem is már csak vidéken él tovább, a városokban megszervezett egy-két farsangi bálnak vajmi kevés köze van a duhaj – és a dolgos nyári, majd csendes téli hónapok után elemi erővel feltörő –, vidéken megélhető farsangoláshoz. Nemrég még mi is folyamatosan adtunk hírt a különböző falvakban, községekben sorra kerülő farsangi bálokról, de ezek a híradások két éve mind csökkennek. Az ok nyilvánvaló, mindannyian tudjuk. A gond az, hogy a jelenlegi vírushelyzet sok egyéb néphagyományt is kiirtott. Több vidéki utunk alkalmával szembesültünk azzal, hogy a helyi, közösségi népszokások a bezártság miatt elmaradtak, és amikor a helyzet enyhülésével már újra meg lehetett volna őket tartani, már nem volt irántuk érdeklődés. Az évszázados hagyományok több esetben is egyetlen elmaradt alkalom miatt kettétörtek, megszűntek, többé már nem volt rájuk igény. A ma embere mind városon, mind vidéken már inkább ül a jó melegben, tévézik, fészbukozik, netflixezik, és közben lassan kihal körülötte mindaz, ami a környéket, települést jellemzi, ahol él, és ezáltal jellemzi őt magát is.

Reméljük, hogy a farsang, a mulatságok és a hatalmas partik időszaka, a hamis prüdériát és erkölcsösséget elementális erővel szembeköpő ünnepkörünk nem jut ilyen sorsra, a járvány lecsengése után pedig ismét felélednek a fonók, lóhátra ülnek a maszkosok, és a falu határában, a közelmúlt rossz emlékeivel egyetemben, ismét eltemetik Illyést – e legbujább időszak újkori feltámadásának ünnepeként, előnapján a böjti csendességnek.