2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mi a helyzet Maros megyében, kérdeztük Erős Csabát, a Maros Megyei Postahivatal műveleti igazgatóját.  


A központi sajtóban több nyilatkozat hangzott el a Román Posta átszervezésével kapcsolatban. A kisebb települések lakói attól tartanak postai szolgáltatás nélkül maradnak. Kovászna megyében tiltakoztak a postabezárás ellen. Moldován József, a távközlési minisztérium államtitkára a Kovászna megyében folytatott megbeszélések során kijelentette, hogy a Román Posta az elmúlt két évben több mint 266 millió lejes veszteséget könyvelhet el. Ezért olyan intézkedéseket kell hozniuk, amellyel csökkentik a veszteségeket, majd nyereségessé teszik a postát. Mi a helyzet Maros megyében, kérdeztük Erős Csabát, a Maros Megyei Postahivatal műveleti igazgatóját. 

– A Maros Megyei Postahivatal jelenleg: 930 alkalmazottat foglalkoztat 220 postán, pontosabban 44 postahivatalban, öt városi postai kirendeltségen, 54 falusi kirendeltségen – ezek községközpontokban találhatók –, 106 postai ügynökségen – ezek kisebb falusi posták, melyek általában az ügynök lakásán működnek. Az alkalmazottak között van még 11 kézbesítő, akik átveszik és legkevesebb három faluban kézbesítik a küldeményeket.

– Maros megyét mennyiben érinti a beharangozott átszervezés?

– Egyelőre nem tudom, mert a döntések nem Marosvásárhelyen születnek. Viszont azt tudom, hogy mi történt eddig, ugyanis a posta átszervezésére vonatkozó kormányhatározat 2008-ban született, s az utóbbi hat hónapban voltak módosítások a személyzeti struktúrában. Átszerveztük a munkát, de elbocsátás nem volt. Tizennégy esetben eszközöltünk módosítást. Alsóbölkényben, Nádason, Hét-bükkön, Beresztelkén, Kis- és Nagyfülpösön, Kocsárdon, Idecs-patakán, Szásznádason, Nyárád-gálfalva községben. Ezeken a településeken annyi történt, hogy a posta besorolását és a személyzetet átminősítették, például az ügynökből kézbesítő lett.

– Maros megye mennyivel járult hozzá a posta veszteségéhez?

– Erre pontos választ nem tudok adni, mert ezeket a statisztikai kimutatásokat régiónként, illetve Bukarestben végzik. Azonban azt állíthatom, hogy Maros megye a forgalmat illetően élenjáró. Itt főleg a helyi sajtó terjesztésére gondolok, hiszen a munkánk jelentős részét a helyi sajtó kézbesítése – amelyből a legjelentősebb hányadot a Népújság – tesz ki. Ezenkívül tizenegy féle állami juttatást, segélyt kézbesítünk a jogosultaknak.

– Ez azt jelenti, hogy a megyében nem áll fenn a veszély, hogy kisebb falvak posta nélkül maradnak?

– Egyelőre nem. A Román Posta vállalta, hogy ellátja az egyetemes postai szolgáltatást, ami azt jelenti, hogy az ország egész területén kézbesít, a szolgáltatást folyamatosan, mindenki számára elérhetően és hozzáférhető áron biztosítja. Ez azt jelenti, hogy a Duna-deltában, a mócvidéken éppen úgy, mint a nagyvárosokban.

– A gyorskézbesítő cégek megjelenése mennyiben jelentenek konkurenciát a postának?

– Nagyon sok ilyen cég jelent meg, de ezek csak a nagyobb településeket szolgálják ki. A posta viszont a legkisebb faluba is eljut, s ez a mi hálózatunk előnye. 2013-ig a posta mindenképpen monopolhelyzetben van a levélküldemények kézbesítése tekintetében.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató