2019. szeptember 23., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A 176 vizsgált ország között

Románia az 51. helyen áll a gyermekek helyzetét illetően – derül ki a Save the Children gyerekvédelmi szervezet gyermeknap alkalmából napvilágot látott jelentéséből. Országunkban igen aggasztó a helyzet a kiskorú anyák, a tizennyolc éven aluliak között köttetett házasságok, valamint az oktatáshoz való hiányos hozzáférés miatt – derül ki Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményéből. 

A nemzetközi gyermeknap alkalmából a Save the Children gyerekvédelmi szervezet idén is kiadta jelentését, melyet 176 ország vizsgálatával készítettek el. Ebből kiderül, hogy Szingapúrban, Svédországban, Finnországban, Norvégiában és Szlovéniában a legjobb a gyerekek helyzete, a sort pedig Nigéria, Csád és a Közép-afrikai Köztársaság zárja. Románia – a tavalyhoz képest három helyet javítva – az 51. a listán, de így is kritikusan áll, ha olyan szempontokat veszünk figyelembe, mint a kiskorú anyák száma vagy az oktatáshoz való hozzáférés. Ezzel egyébként olyan országok mellett sorakozunk fel, mint Tunézia, Omán vagy Kazahsztán.

A jelentés 176 országban vizsgál olyan tényezőket, mint az elhalálozási ráta az 5 évnél kisebb gyerekek körében, az alultápláltság által veszélyeztetett kiskorúak aránya, az iskoláskorú gyerekek oktatáshoz való hozzáférésének a hiánya, valamint az anyává vált, illetve házastársi vagy élettársi kapcsolatban élő kiskorúak helyzete. 

A közlemény szerint, bár az elmúlt években Romániában csökkent az 5 éven aluli gyerekek elhalálozási aránya, minden ezer szülésre 7,8 elhalálozás jut, viszont ez szinte kétszerese az európai uniós átlagnak, ahol 4,1 százalékról szólnak a statisztikák. Az Országos Statisztikai Intézet adatai értelmében 2000-ben 5202 ötévesnél fiatalabb gyerek vesztette életét Romániában, 2017-re pedig 1639-re csökkent ez a szám. Sajnos a mindennapok tapasztalata azt mutatja, hogy főként vidéken gyakran nem elérhető vagy nem megfelelő az egészségügyi ellátás, számos háztartásban nincsen ivóvíz, a gyerekek táplálása nem megfelelő, a szülők sok esetben nem rendelkeznek még az alapvető ismeretekkel sem egy újszülött vagy kisgyerek biztonságos ellátását illetően. 

A csecsemők elhalálozási aránya tekintetében is észlelhető a csökkenő tendencia, hiszen míg 2011-ben minden ezer szülésre 10,1 elhalálozás jutott, 2017-ben 6,7-re csökkent az arány. Ennek ellenére ez a szám még így is szinte kétszerese az európai átlagnak, ami 3,6. 

A jelentés szerint Romániában továbbra is aggasztó, hogy igen magas azoknak a lányoknak a száma, akik 15–19 éves korukban adnak életet gyermeküknek. Minden ezer kiskorúból mintegy 33 válik idő előtt anyává. Európai viszonylatban csupán Bulgáriában és Grúziában rosszabbak az arányok ezen a téren. A 2017-es adatok szerint Romániában 2306 tizenöt évnél fiatalabb és 6848 tizenhat–tizennyolc év közötti lány vált anyává. A kiskorúak házassága terén sem derűlátóbbak a statisztikák, a 2018-as évre is vonatkozó adatok alapján a 15-19 év közötti fiatalok 6,7 százaléka kötött házasságot, annak ellenére, hogy a törvény értelmében ezt nagykorúak tehetik meg, illetve a 16 éven felüliek különleges esetekben, és akkor is a szülők vagy gyámok beleegyezésével. 

Az oktatáshoz való hozzáférés hiánya szintén jelentős probléma az országban, az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a 2017–2018-as tanévben 287 ezer 7-17 év közötti gyerek nem járt iskolába. A 2016–2017-es tanévben 26 ezer 1–8. osztályos és 19 ezer középiskolás, illetve szakiskolás fiatal hagyta abba a tanulmányait idő előtt. 

Mindezek ellenére, a jelentés szerint, a vizsgált országokban összességében véve történt javulás a gyerekek helyzetét illetően az utóbbi két évtizedben: egészségesebben és nagyobb biztonságban nőnek fel, oktatáshoz és elegendő táplálékhoz jutnak, és kevésbé vannak kitéve a gyerekmunkának vagy a korai házasságnak. 

A szervezet szerint 4,4 millióval kevesebb gyerekkorban bekövetkező haláleset történik, 48 millióval kevesebb gyerek szenved hiányos táplálkozás okozta fejlődési zavartól, 94 millióval kevesebb gyerek dolgozik és 3 millióval csökkent a tinédzserterhességek száma. A gyerekek helyzete a konfliktusos területeken a legrosszabb. 420 millió gyerek él ilyen régióban, kétszer annyi, mint 1995-ben. A konfliktusos országokban a legmagasabb a gyerekkori halandóság, nagy a fejletlen gyerekek aránya, és növekszik azok száma, akik nem járnak iskolába.