2021. október 25., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A nemzetünk fővárosában megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sokak számára felemelő élményt nyújtott. „Találkozz Jézussal Budapesten!” – hirdették a plakátok, némileg mutatványos jelleggel, amihez azonban – az egyén szintjén felszínre kerülő lelkiség által – jelképesen adott volt a lehetőség, a felemelő hangulat, a hitből és szeretetből fakadó hitvallások és papi üzenetek, az emberi együttlétek. A több tízezer, százezer jelenlevő számára, de a zárómisét a tévéképernyők előtt követők részére is, életre szóló élményt, harmonikus és szemet gyönyörködtető együttlétet, személyes találkozást, lelki feltöltődést nyújtott a katolikusság csúcsrendezvénye, egyúttal Magyarország ünnepe, amely a békesség, a szeretet, az összefogás jegyében zajlott. „Minden forrásom belőled fakad” – ezt a jelmondatot tűzte zászlajára a kongresszus. Arra irányította a figyelmet, hogy ebben a gyakran békételen, szeretetlen és széthúzó világban, országban szánjunk időt az életünkben Krisztusra és az általa közvetített emberközeli jóságra.

A körmeneten és a zárómisén személyesen is részt vettem. Azt megelőző, részben gyalogos zarándoklatom végállomásán, Budapesten magyar református keresztyénként telítődtem hálával, békével és szeretettel a Bazilikában, az Országház előtt, a Hősök terén. Rám fért, ránk fért. Ebben a – hadd ne minősítsem milyen – világban. Miközben a szeretet szavát nem ismerő politikusok, újságírók, véleményformálók hada már-már minősíthetetlen bírálatokat fogalmazott meg a „katolikus olimpiáról”, „a pesti dzsemboriról”. Egyre istentelenebb világunkban a demokrácia szárnyai alatt fejtették ki néhol gúnyos, félretájékoztató, saját érdekeiket szolgáló véleményüket az egyébként minduntalan a sajtószabadságot féltő, számomra „névtelen” firkászok. Nagyon sokak nevében kikérem magamnak minősítéseiket. Majd a Fennvaló megítéli azt a tiszteletlenséget, amely egyre gyakrabban megfogalmazódik az immár kisebbségként definiálható vallásos ember irányába. Miközben – kérdezem én – a mai szabadelvű és egyéni jogokra alapozó világ talált-e ki jobbat az egyház példamutatásánál és erkölcsi kontrolljánál? 

Mindenféle ellendrukkolás és egyesek hazaszeretet-hiánya ellenére a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elérte mind vallásos, mind világias célját. Valóban forrásként szolgált a keresztény ember számára, jó imázst nyújtott, miközben a nemzet többsége az esemény mellé állt, csendben és méltóságteljesen. Megmutatta, hogy napjainkban szép, tartalmas, magasztos „tömegrendezvényt” is lehet szervezni és azon részt venni. Némileg és átmenetileg javított a nyugati világ által rasszistának és homofóbnak minősített Magyarország megítélésén, bár „az ördög nem alszik”, kiváltképpen akkor, amikor a krisztusi szeretet igyekszik teret hódítani. Álhírek terjesztése, nem létező információkról való – tudatosan – téves beszámolók, végeláthatatlannak tűnő kommentelések igyekeztek Szent Péter utódjának, Ferenc pápának a budapesti szolgálatát szeretetlenséggel feltölteni. Miközben a járvány miatti bezártságból végre a hívei körében integető, a gyermekeket magához emelő pápa a megbékélés, a szeretet útjára irányította a figyelmet. Hittel és reménnyel képviselve az ismert bibliai igét, miszerint „A szeretet soha el nem fogy”.

Amúgy a keresztény lelkiség kiteljesedéséhez nyújt eszközt Poór István rendező nemrég megjelent, erdélyi helyszíneken forgatott, a kongresszus ideje alatt – sajnos kis számú közönségnek – bemutatott Eucharisztia című filmje is. A Jézus életéről készült, tanítását és személyiségét bensőséges emberközelségből bemutató alkotás hozzásegít a krisztusi szeretet útjának a megtalálásához. Az eucharisztia, az oltáriszentség, a kenyér és a bor jegyei – a szeretet forrása. A kongresszus, a pápalátogatás leginkább erre hívta fel a figyelmet a katolikus hívő, a bármely vallású keresztény ember számára. Abban bízva, hogy a keresztényüldözéssel telített világunkban mégiscsak azé a jövő, aki szeretetteljes életet él.