2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

EU-sikertörténet lesz a moldovai kapcsolat?

  • 2011-05-06 15:23:01

  • MTI

A magyar államtitkár kitért a tervezett légi forgalmi megállapodásra is.

Az Európai Unió arra törekszik, hogy keleti szomszédsági politikájában sikertörténet legyen a Moldovával való kapcsolatok fejlesztése – hangsúlyozta Németh Zsolt Brüsszelben.

A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára – Catherine Ashtont, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét helyettesítve – részt vett az EU-Moldova Együttműködési Tanács ülésén, majd Stefan Füle bővítési EU-biztossal és Vladimir Filat moldovai miniszterelnökkel együtt nemzetközi sajtótájékoztatót tartott. Mindhárman említést tettek azokról a törekvésekről, amelyek az EU és Moldova között társulási megállapodás megkötését, a szabadkereskedelem felté-teleinek biztosítását, illetve a vízumliberalizációt célozzák. A magyar államtitkár kitért a tervezett légi forgalmi megállapodásra is, amely – mint mondta – a polgárok számára is érzékelhető együttműködésről szól majd, hiszen például azt is lehetővé fogja tenni, hogy a moldovaiak elérhető árakon repülhessenek uniós országokba.

Németh Zsolt külön kiemelte: Magyarország, amellett, hogy az EU soros elnökségét ellátva az uniós külkapcsolatok terén is igyekszik segítő, előmozdító szerepet betölteni, Moldova irányában különösképpen aktív. Így például Magyarország működteti Chişinăuban az uniós vízumkiadó központot.

A sajtótájékoztatón Németh Zsolt és Vladimir Filat szólt arról, hogy a remények szerint hamarosan – valószínűleg júniusban – sor kerülhet a Dnyeszter melléki terület (Transznisztria) ügyében az öt évvel ezelőtt felfüggesztett, úgynevezett 5+2-es tárgyalások felújítására.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató