Egy friss felmérés szerint, amelyet azoknak az európai államoknak a lakosai körében készítettek, melyek még nem vezették be a közös európai fizetőeszközt, mi szeretjük a legjobban az eurót. Az euró viszont nem szeret minket, és ez a viszony a közeljövőben nem fog sokat változni.
Ahogy a dolgok itt haladnak, még évekig nem kerülhet komolyan szóba szép hazánknak az euróövezethez való csatlakozása, mert a felvételi kritériumok teljesítésétől egyre távolodunk az utóbbi időben, és ami rosszabb, ennek a lejtőnek az alja még nem látszik a sötétben. Ahhoz, hogy komolyan megfontolják az eurózónába való felvételünket, négy feltételt kéne teljesíteni. Ezekből a két fontosabb, hogy a GDP-arányos államháztartási deficitet évi 3% alá kellene csökkenteni, és az államadósságnak a bruttó nemzeti össztermék 60%-a alatt kellene maradnia. Noha a kormány tervei szerint a deficitcélt jövőre már el kéne érjük, ha a jelenlegi iramban adósodik tovább az ország, a második említett kritériumnak hamarosan harangoznak. Ez még önmagában nem lenne világvége, mert az euróklubba elvileg bevehetnek adósokat is. De csak olyanokat, akik stabilan tudják csökkenteni az adóssághalmazukat. A mi esetünkben ez csak úgy látszik teljesíthetőnek, ha alaposan összehúzzák odafent a nadrágszíjat, amit itt egy kormány sem fog önként felvállalni, mert ha lemond a haverok és kliensek zsebeinek töméséről, azzal egyben önként lemond a hatalomról is. Az államháztartás rendbetétele nélkül esélyünk nem lesz az eurózónába belépni, mert a múlt évtized eleji görög hitelválság óta a nagyok szigorúan figyelnek a belépésre és a tagságra egyaránt érvényes feltételek betartására. Csak néha nem, mert volt már példa rá, hogy a franciák vagy a németek sértették meg a feltételrendszert, de abból nem lett probléma. A nagyoknak olyat is elnéznek, amire a kisebbeknek gondolni is tilos, ez itt is ugyanúgy érvényes, mint bármilyen közösségben.
De amúgy a nagyfiúk nem is siettetnék különösebben az euróklubba való felvételünket. Gyakorlatilag a teljes szolgáltatói szféra a nyugati multik kezében van, akik euróban számláznak, és már csak szinte észrevehetetlenül apró árfolyamjátszmákkal is komolyan nyerhetnek egy közel húszmilliós fogyasztói piacon. Szintén nagyon jó ez így az euróban számoló nyugati munkaadóknak, akik az alkalmazottjaikat gyenge és gyengülő lejben fizetik. Anélkül vágnak zsebre egy kalap pénzre rúgó hasznot, hogy a kisujjukat meg kéne érte mozdítaniuk. Szóval okkal szeretjük mi az eurót, de a gazdáinak is jó okuk van rá, hogy ezt a szerelmet ne engedjék beteljesedni.
