2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Eszmélés a téren…

  • 2013-07-04 15:57:08

Egy hosszú-hosszú alvás után. Mert lassan kiderül, hogy meztelen a király. És magunknak kell kisepernünk az udvart, és magunknak kell szót emelnünk, ha nyelvük miatt gyerekeinket háttérbe szorítják, vagy anyanyelvünkön akarunk szót érteni saját szülőföldönkön.

Eszmélés a téren. Minden oldalon. Lassan eszmélnek a gyalogszékelyek.

Egy hosszú-hosszú alvás után. Mert lassan kiderül, hogy meztelen a király. És magunknak kell kisepernünk az udvart, és magunknak kell szót emelnünk, ha nyelvük miatt gyerekeinket háttérbe szorítják, vagy anyanyelvünkön akarunk szót érteni saját szülőföldönkön. És mi magunk kell valamilyen formában megtalálnunk azt a közös minimumot, ami az embertől emberig való együttműködéshez kell. És még ékesen szóló érdekvédőink sem fognak helyettünk cselekedni. Arra, hogy magunkra vagyunk utalva, egyre többen rájönnek (talán még mindig nem elegen). Mérnökök, munkások, nagymamák állingáltak ott hetente reggelenként némán, kétnyelvű táblákkal egy iskola előtt. Ugye, milyen kínos? Csak hogy gyerekeik jobban, netán otthon érezhessék magukat az iskola – bocsánat “şcoala”-nak nevezett intézményben. És nem állingált ott egy politikus sem… Sem érdekvédő, sem néppárti, sem polgári párti, sem semmilyen. Nem volt rá idejük. Talán éppen sajtónyilatkozataikat írták, hogy „mélységesen fel vannak háborodva és kifejezik tiltakozásukat és felszólítják ” stb., stb. És „bukott szamarak” mentek Bukarestbe, hogy felemeljék hangjukat a magyar egyetemi oktatásért. Cserében érdekvédőinktől gúnyos kritikát és a fenti jelzőt kapva.

Nem vagyunk kampányban, ha abban lennénk, akkor rögtön egyik párt is, másik is kétnyelvű táblákat szerelgetve mutogatná magát egy fotó, vagy egy újságcikk erejéig. „A nemzetiségi kérdés a nyelvi jogok csak egy szelete az amúgy nagyon komplex életnek, sok problémával kell még foglalkoznunk” – mondanák az érdekvédők. Igen, de mindannyian jól tudjuk, hogy valójában nem a nyelvről, hanem egy közösség kiszorításáról, vagy felszínen maradásáról, egzisztenciájáról van szó. Arról, hogy megtanuljuk-e, hogy hallassuk hangunkat, ha ilyen alapon kiszorítanak a munkahelyről, háttérbe szorítanak. És egyre többen rájönnek, hogy ha felemelik a hangjukat, nem biztos, hogy leharapják a fejüket.

Szóval eszmélnek a gyalogszékelyek, a civilek. Kezd nagyon nyilvánvalóvá válni, hogy nagyon nincs ez jól, esetleg lehet másképp is. Például, ami az oktatásban van. És ne áltassuk magunkat. Ami Marosvásárhelyen a magyar oktatásban történt és történik, az csak a jéghegy csúcsa, egy sokkal nagyobb probléma látható része. Egy olyan gennyes kelésé, melyet ahelyett, hogy kitisztítottak volna, minden évben egy-egy szoborral, „március tizenöttel” vagy jobb híján bőrkötéses Wass Albert-kötettel sminkeltek. Fájdalomcsillapítottak. És ezen az sem segít, ha az érdekvédők azt mantrázzák, hogy „márpedig mienk itt a tééér”. És punktum. (A tér nem mindenkié? Esetleg a románoké, cigányoké is) „Március tizenötödikén”, a Himnuszok elrebegése után, miután megtudtuk, hogy miénk „ittatér”, buszra ülünk, kérünk egy „biletát”, vásárolunk egy „pâine”-t és elvisszük a gyereket a „şcoala”-ba. Tesszük mindezt abban a térben, amely állítólag a miénk. Pedig az is elég volna, ha a miénk is lenne. Huszonegynéhány év alatt Marosvásárhelyen, a „merjünk kicsik lenni” jegyében érdekvédőink úgy tettek, mintha érdeket védenének, mi meg rájuk bíztuk magunkat. A politikusokra, bármilyen színezetűek legyenek is. És most itt állunk.

„Mély megdöbbenéssel” tapasztalják a helyi román lakosság intoleranciáját, ami részben köszönhető véresszájú agymosó sajtójuknak, de köszönhető annak is, hogy részünkről, szervezeteink, pártjaink részéről soha senki nem tartotta fontosnak a velük való párbeszéd kezdeményezését. Mert úgyis mienk itt a tér, nemde?

Valami azért elkezdett változni. Talán a gyalogszékelyek kezdtek eszmélni, rájönni, hogy másképp is lehet, talán már nem félnek annyira, mint amennyire meg voltak tanítva félni, talán… Mindenesetre jó lenne, ha ezzel az eszmélettel a politikusok, érdekvédők is egy hullámhosszra kerülnének, ha nem akarnak „stratégiai visszavonulót” fújni.

Túl a vérszegény nyilatkozatokon, felháborodáson, és a „mélységes megdöbbenésen”, hallani az úgynevezett „provokátor” renitens, feszültséget keltő gyalogszékelyek hangját, akik azt a csendes többséget képviselik, akik ma még nagyrészt hallgatnak.

Kiss Loránd

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató