Azért a víz az úr! Akkor is, ha túl sok van belőle, és akkor is, ha vészesen fogyóban van. Az utóbbi jelenség talán még több rosszal jár, pláne, ha kegyetlen hőhullámmal is társul. Mint az utóbbi hetekben, napokban nálunk is, mióta Európa jelentős részére hőkupola telepedett, és úgy érezhetjük, búcsút inthetünk a mérsékelt égöv jótéteményeinek. Mi mérsékelt ma már errefelé?! Ami most van, az kíméletlen Afrika, vég nélküli, forró Szahara. A letaglózó hőséget persze mindenki saját életkora, állóképessége, vérmérséklete, életkörülményei szerint próbálja átvészelni, de nem kétlem, hogy ne viselne meg bárkit is a mostani víztelenséggel fellépett, kilátástalannak tűnő válságállapot, amely regionális, társadalmi vonatkozásban is lesújtó helyzeteket teremt. Egyénileg nyilván ki-ki a maga démonjaival száll harcba. Nekem például az alvásomat zavarta meg leginkább. A mind jobban felmelegedő blokklakás éjszakáról éjszakára újabb hőrekordokat dönt, ami krónikus kialvatlansághoz vezet. Nyugodt pihenés helyett rémálmokkal, félálomban kísértő víziókkal érkezik a virradat. A minap például, jobban mondva a miéjszaka (ha egyáltalán van ilyen) arra ébredtem, hogy az Így edződött az acél című egykor híres szovjet regénnyel küszködöm. Az egyik Osztrovszkij szocreál remeke volt, kötelező olvasmány kisdiák koromban nálunk Nagyenyeden is az ötvenes években. A memória legrejtettebb bugyraiból hozhatták elő az agyforraló hőfokok, hiszen legalább hat évtizede nem is került a szemem elé. Az acélt megedzik címen is forgalmazott könyvet biztos a vásárhelyiek is sokat emlegették akkoriban, hiszen Maros-parti városunk még később is a hőkezelés egyik fellegvára volt. Nem csak Nagy István regénye izzott a legmagasabb hőfokon akkortájt Kolozsváron, errefelé is új embert, új világot próbáltak teremteni az elvtársak. De máris kezdek elkalandozni. Könnyen ilyen hibába eshet a jegyzetíró, főleg, ha már ennyire benne van a korban. Mi mondhatni mindent megéltünk, amit megélhettünk, mesélhetnénk eleget háborúról (bár azt még kisgyerek fejjel vészeltük át!), rendszerváltásokról, diktatúráról, kitelepítésről, éhínségről, aszályról, viszályról, kollektivizálásról, államosításról, magánosításról, hidegről, melegről, árvízről, földrengésről, nukleáris katasztrófáról, falurombolásról, etnikai ás egyéb gyűlöletkeltésről, covidos világjárványról, személyi kultuszról és az ezekkel járó megannyi rossz dologról, amit emberként nem lehet megúszni, a mi tájainkon különösen nem. Nem csoda, ha gondolatmenetünkben kitérőre tévedünk, mindezek valahogy napjaink valóságában és a kialvatlanság okozta eltévelyedésekben is benne vannak. Ahogy a mostani éghajlati rendellenességek is ide gyökereznek. Azok felelősségére fordítva a figyelmet, akik a társadalmakat irányítják, és a hatalmukat féltve az igazán sorsdöntő problémákat, amilyen a vészes klímaváltozás, nem hajlandók érdemben és idejében napirenden tartani, kezelni. A 12. óra végén bizony aktuálissá vált a csernavodai és a paksi atomerőmű leállításának, a Duna és a többi vízfelület drámai csökkenésének kérdésköre. És még ki tudja, a jelenlegi helyzet hova vezet! De a honi csúcspolitikusok mintha még most sem azzal foglalkoznának, ami tényleg a legfontosabb. Véletlen egybeesés, hogy egyszerre zajlik a pótérettségi és a parlament rendkívüli ülésszaka. Könnyű kapcsolatot teremteni a kettő között. Főleg ironikusan. Biztos megteszi ön helyettem, kedves olvasó. Ettől persze a regionális energiaválság, vagy a Duna vízállásának égető kérdése nem tekinthető megoldottnak, sőt a narancssárga vagy vörös riasztás sem hoz megnyugvást a köztudatba. Ennél azért többet vár mindenki a politikusoktól, az országvezetőktől. Vajon ők netán abban bíznak, hogy egy-két esetleges hőzivatar minden problémát megold? Ilyenkor természetesnek vélhető bármilyen áramkimaradás. De hát minek idegeskedem? Megszokhattam volna már, hogy ebben az országban minden csak ideiglenes.
