Berzenkedve, szavazgatva egymást érik a vasárnapok. Költőibben: dörzspapíron futnak napjaink. És még sokféleképp jellemezhetnők a végveszéllyel fenyegető évrekesztő heteket. Az az érzésem, az általános nagy riadalomban kicsit el is vetettük a sulykot. Vagy ki tudja? Talán éppen azoknak van igazuk, akik szerint nem eléggé. Tényleg, meg tudja-e mondani bárki is biztosan, mi lesz ebből, tekintetes úr? Meeeg! Hogyne tudná! Rengeteg a magabiztos megmondóember. Tévében, rádióban, sajtóban, közösségi médiában, TikTokon, akárhol, mindenütt csupa szakember, tévedhetetlen szaktekintély, buggyant pártpolitikus, önjelölt stratéga fröcsögi a magáét, osztja az észt, határozza meg, mit és miképpen kellene tenni. Ők aztán helyretennék az országot, világot! Nincsenek kétségeik. Lesz itt olyan parlament, hogy kő kövön nem marad! Könnyű nekem, persze, akárhány X-en túl verset idézgethetek meg gúnyolódhatom, az ilyenekre az érintettek csak legyintenek. De a nagy baj az, hogy nem csak az ilyenekre. Úgy tűnik, mindenkire, akire csak lehet. Ez a parlament nem fog finomkodni, az tuti. Pedig csupa kivételesen művelt fő és zárdai neveltetésű úriember, úriasszony alkotja. Legalábbis mindazok ezt tartják és hangoztatják magukról, akiket sorsuk bekevert a parlamenti zakuszkába. Ami végső soron jó, ízes, sajátos is lehetne, ha akarnák. De nagyon sokan olyanok is kerültek bele, akik ezt nem akarják. Már abból is jól látszik, ahogy a pártok képviselői a nagy nyilvánosság előtt az államelnökjelöltek támogatása tekintetében megnyilatkoznak. Automatikusan ismételgetik ugyanazokat a mondatokat, amiket rájuk osztottak, őket ebből ki nem lehet zökkenteni. Akkor sem, ha a kérdezők vagy a vitafelek konkrét tényekkel és adatokkal cáfolják meg állításaikat. Elképzelem, micsoda kalamajka lesz a szenátusban és a képviselőházban, amikor egyszer majd összeülnek. Akkor pláne, amikor valami igazán fontosról kell dönteni. Egyáltalán, hogy lesz ebből közös kormányzás?! Ki bízik meg kiben? Na, de addig még előttünk az elnökválasztás utolsó (?) fázisa. Rajtunk, magyarokon is múlik, mire vezet, ezt be kell látnunk. Az, hogy a parlamenti képviseletünk érdekében erőt vettünk magunkon, és példásan össze tudtunk fogni, igazán jó ómen. A szó negatív kicsengését most próbáljuk elfelejteni. Induljunk neki a szavazásnak december második vasárnapján is. Ha nem is jaj de lelkesen, tegyük meg mégis saját érdekünkben. Hogy nehogy a nagyobbik rossz nyerjen. Tudjuk, ki az? Sejtjük. A mai világban biztos-e valami egyáltalán? De a nagyobb gonosz általában valamivel könnyebben leleplezi magát. Ez történt most is. Kezdetben nem is nagyon leplezték. Hogy is hangzott a valamikori szekus-diktátoros vicc csattanója? „Las’ că știm noi cine-i porcu!” (Tudjuk mi, hogy ki a disznó!) Tudunk, amit tudunk. Én viszont szívesebben idézem a nagy ironikus, Esterházy Péter mondását, miszerint „kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot”. Egyesek ezt itt mifelénk igyekeztek tökélyre vinni. Több-kevesebb sikerrel. Mi lesz ezután? Bízzunk a mesében. Hét párt képviselete szerzett jogot a parlamentben való részvételre, a romániai magyaroké a legkisebb. Ha hiszünk a csodában, bizakodhatunk. A legkisebbel, a hetedikkel még csoda dolgok történhetnek. Persze ezekhez magunknak is nagymértékben hozzá kell járulnunk. Mindenekelőtt vasárnap is számítanak mindannyiunk voksára.
