Né, hogy üti! Né, hogy üti! Régi motoros, ha ezt hallja vagy olvassa, egyből focimeccsre, esetleg vérre menő hokicsatára gondol. De hol vagyunk már ettől! Oda jutottunk mára, hogy a „pokol angyalai” is pironkodva, lányos zavarban fordulnak el a stadioni molinóktól, amelyeken a futballhuligánok fejtik ki hazafias, nemzetféltő nézeteiket. Amiről persze a tévés közvetítések jóvoltából ország-világ értesül. Na és? A cél érdekében a buliba talán még egy minimális büntetési összegecske is belefér. A közbeszéd annyira eldurvult, hogy különösebben senki meg sem rezzen a jelenségen. Nem mi kezdtük, mármint nem mi, újságírók. Noha sok mindent a mi nyakunkba próbálnak varrni. Miközben a média csak tükörként görbül ide meg oda. Felsőbb körökből indult el a romlás: a politikából. A politikusok kezdték anyázni egymást, még a parlamentben is. De ne általánosítsunk! Csupán egyesek, de azok túl sokan vannak, és annyira hangadókká váltak, hogy bármit megengedhetnek maguknak. Akár még azt is, hogy székeket vágjanak egymáshoz. Bár ilyesmi inkább külföldön szokott megtörténni. De tény, hogy nálunk is csúcsra jár a minősíthetetlen hangvétel és szóhasználat. Többen ilyen módon szeretnének országosan is vezető szerepet betölteni. Mióta tart a kampány, egyre rosszabbodtak a dolgok. Most már leplezetlenül ragasztanak mindenféle jelzőt egymásra. Az sem baj, ha a szitokáradat a határokon is átgyűrűzik. Mondjuk Brüsszelig. Sőt még azon is túl. Túl az óperencián. Igen, ha kell, még ciánra is szert tennének. Jó, ebben van már némi túlzás. De mindenkit magával ragadhat a szitokáradat szele. Pláne, hogy máshol is vannak választások, máshol is tetőzik a rágalomhullám. Van hely, ahol a tettlegességtől sem riadnak vissza. Bevetik a trollokat, bedobják a drónokat. Mindenféle eszközzel és módon zajlik az álhírek terjesztése, a valóság elferdítése, meghamisítása. Láthattuk, mi történt Moldova köztársaságban az államfő-választás körül. És nem titok, hogyan zajlott az amerikai elnökválasztás mélyre süllyedő, döbbenetesen primitív kampányforgataga. És ki tudja, ez még hova vezet?! Amikor ezeket a sorokat írom, még nem ismerhetem az ottani fejleményeket, de akár így, akár úgy, semmin nem lehet túlzottan elképedni. Az előző elnökválasztástól napjainkig mit sem változott az USA közéletének orkánszerű kiszámíthatatlansága. Azt pedig senki sem vitatja, mennyire ki van szolgáltatva mindenki az orkánoknak, akárha akaratlanul is beléjük csöppen. A katasztrófa könnyen jön, a bajok egyre nagyobbak. És utóbb majdnem mindig kiderül, hogy emberi tényezők okozzák a tragédiákat. A hatalmas veszteségek pedig a tömegeket is képesek kizökkenteni bénító közönyükből. Olyankor ne csodálkozzunk, ha a máskor jámbor alattvalók is agresszívekké válnak. A „né, hogy üti!”-effektus is könnyen felléphet. A napokban a spanyolországi áradások okozta nagy veszteségek miatt még a helyszínre érkező királyt, királynét is megdobálták sárral, iszapgolyókkal a károsultak. Az újvidéki omláskatasztrófa miatt az államfő lemondásáért tüntetnek. Az AEÁ-ban mi lesz? Nem tudhatom. Lesz-e egyáltalán valamilyen megmozdulás? Előfordulhat. És az ellenkezője is. Mint ahogy nálunk is rengeteg a bizonytalansági tényező.
A sajtó majd megírja, a média, a hivatalos meg a közösségi ugyancsak. Lesz továbbra is kit hibáztatni. Na de nem illik áldozatszerepben feltüntetni magunkat. Nem kétséges, az újságírókban is sok a lópor. De hivatástudatért, áldozathozatalért sem kell sokuknak a szomszédba menniük. Az UNESCO friss jelentése szerint az utóbbi két évben világszerte négynaponta megöltek egy újságírót. Tavaly, tavalyelőtt 162 újságíró végezte így, jelentős hányaduk valamilyen fegyveres konfliktus által sújtott országban. Minket szerencsére egyelőre elkerülnek az ilyen konfliktusok. És azt is remélem, hogy a mai nap az ominózus négynapos periódus közé ékelődik. De azért jobb lesz, ha itt abbahagyom a témát. Evezzen békésebb vizekre, kedves olvasó!
