2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Azért jobb volt, amíg a mérsékelt égövön laktunk. Most a trópusokon folyton izzadunk, iszunk, szomjazunk, alváshiányra panaszkodunk. Nem mindenki, ezt el kell ismernem, de az ember mindig magából indul ki, és nekem kimondottan terhemre van a hetek, hónapok óta tomboló perzselő forróság. Végső soron általánosíthatnék is, olyan gyakran hallottam a hőség miatt panaszkodni ismerőseimet, de ha eszembe jut, milyen emberáradattal találkozhattunk itt, ott, amott a még most sem záruló nyár tömegrendezvényein, akkor okafogyottnak tűnik a kánikula kiváltotta panaszom. Volt úgy, hogy egy hazavezető úton egyazon nap folyamán három város – Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Nyárádszereda – fesztiválos csúcsforgalmába kényszerültem bele, és főttem saját levemben, de a kocsiból látszott, hogy a népek negyven fokban is jól érezték magukat. Ebben a fejre állt, folyton rettegésre, dühre, felháborodásra kiélezett világban, aki teheti, valamiképpen próbál kikapcsolódni, a tömegrendezvények erre is alkalmasak. Igaz, vannak, akiket bosszantanak a zajos, felfordulásos nappalok meg éjszakák, de a hivatalos hozzáállás szerint inkább sírjon az ő anyukájuk. Az önkormányzati vezetők, akiken többnyire ezek az események múlnak, nehezen húzzák be a kötőféket, még ha manapság meg is vonják tőlük az erre szánt pénzkereteket. Elvégre, ha a szekér beindult… És miért is ne, a morgolódók sokkal kevesebben vannak, mint az elégedettek! Ezt nem csak a világhálón közzétett kommentek és lájkok alapján lehet lemérni, magunk is tapasztalhatjuk lépten-nyomon, ha nyitott szemmel és füllel járkálunk az utcán. Ilyen tekintetben a vasárnap zárult Vásárhelyi Forgatag kapcsán nekem az tetszett a legjobban, ahogy sikerült megmozgatni, bevonni a várbeli programokba a legkisebbeket, és általuk a fiatal családo(so)kat. Öröm volt figyelni, milyen önfeledten tudtak ráhangolódni mindenre, amit a szervezők nekik szántak. És nagyon sok ötletes, változatos, régit és újat ötvöző, interaktivitásra ösztönző műfaj és műsorforma kelt életre, mozgatta meg a gyerekek fantáziáját, állított eléjük fizikai kihívásokat is. Ezek a kiskorúak már nem lesznek olyan gyámoltalanok, félénkek vagy visszahúzódók, mint mi voltunk annak idején másféle korokban. Nem mintha a mai olyan nagyszerű korszak lenne, de a mostani gyerekek, a mi gyerekeink fiai, lányai az ilyen eseménysoroknak köszönhetően is jóval nagyobb önbizalommal, az esélyesek magabiztosságával viszonyulnak majd a különböző élethelyzetekhez. Már amennyiben sikerül itthon tartanunk őket. A Forgatag létrehozóinak ilyenszerű irányulása a többi fiatal korosztály bevonásában sem lehetett eredménytelen. Erre vonatkozó statisztikai adataim nincsenek, viszont naponta többször is megfordulva a várban, megfigyelve, hogy hol, mit és miképpen kínálnak, azokra pedig kik és hogyan reagálnak, az volt a benyomásom, hogy mindenki a legjobbat igyekezett adni tudásából, ismereteiből, egyéniségéből. Így érdemes, pontosan, szépen, mellőzve a „vásári harsányságot”, kerülve az olcsó népszerűséget, netán a ripacskodást. Nem mondom, hogy csak dicsérendő, kiváló dolgokkal találkozhattunk, volt megannyi bírálnivaló is a fesztiválon, de kétségtelen, hogy minden forgatag-ágban a minőség igénye volt a hívó szó. Kíváncsian várom, mennyire sikerül ugyanezt érvényesíteni a Szféra hétvégi eseménysorán. Ez már inkább rétegfesztivál, a kortárs művészetek tere általában kevesebb érdeklődőt vonz, mint a mindenkinek szóló hejehuja. De a beharangozott műsorokra biztos máris nagyon sokan felfigyeltek. Bőséges és ínyenceknek is kielégítő a szeptember 6-8. között zajló 10. Szféra fesztivál kínálata. Vizuális művészetekből, irodalomból, zenéből mindenki találhat magának kedvére valót. Hajrá, fiatalok! 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató