De Dánia bezzeg csendes. Se botrányos parlamenti összetűzés, se szélsőséges migráns- vagy kisebbségellenes kirohanás, se gyűlöletkeltő, EU-bomlasztó óriásplakát… Semmi ilyesmi, ami a vén kontinens keletibb, délibb tájain az utóbbi években annyira otthonossá vált, nem tűnt fel sehol, bárhol is jártunk Jütland félszigetén, illetve Fyn- sziget térségében jó tíz napja, amióta itt furikázunk. Hogy tényleg boldogok-e a dániaiak, amint a statisztikák szerint hírlik, az kívülről nem látszik, annál inkább az, hogy nyugodtak, magabiztosak, jól szituáltak, és szeretnek is jól élni. Persze morgás itt is van elég, főleg az őket is számottevően érintő drágulások, költségnövekedések miatt, sőt a hírcsatornák a gazdák traktoros útblokádjáról meg a szakszervezeti tiltakozásokról is hírt adtak, de ezek a jelek szerint különösebb visszhangot nem keltettek az országban. Választási kampánynak sem láttam nyomát, pedig az EU-s szavazás őket is érinti majd. De, mint mondják, a politika a köznépet nemigen érdekli. Tény, hogy itt-tartózkodásom óta sem a miniszterelnöknőt, sem a januárban beiktatott új királyt nem láttam a tévében. Igaz, nem is néztem túl sokat a televíziót. Jellemző viszont, hogy amikor többet akartam megtudni X. Frigyesről, és rákapcsolódtam a chatbotomra, a mesterséges intelligenciának arról sem volt tudomása, hogy II. Margit királynő lemondott a fia javára. Úgy látszik, nagy késésben van az AI magyar nyelvű információfrissítése. Szokatlan ezt egy olyan országban tapasztalni, ahol szinte minden területre kiterjed a digitalizálás. Billund környékén, egy mesebeli természetvédelmi rezervátumban, ahol erdőrengeteg és hét egymásba kapcsolódó romantikus tó ejti rabul a fantáziát, QR-kódos kijelzők segítik a tájékozódást. S miközben a táj trollok és boszorkák titkos jelenlétét sugallja, okostelefonon lehet pótolni a történelmi, természetjárói tudnivalókat. A látvány bűvöletében is megfigyeltem, minden korosztály él a tudásszerzés e modern lehetőségével. Erre alapozva találtunk rá mi is az egyik híres, Odense melletti óriástroll, a kölyökképű Hans Hulehand (magyar fordításban Lyukasmarkú Hans) hátborzongató rejtekére. A mocsaras, zsombékos bozótlabirintuson át keskeny fapalló kanyargott a hulladékfából tákolt kunyhóhoz s a föléje magasodó félelmetes mesebeli lényhez. Esti szürkület volt már, fenyegető viharfelhőkkel a láthatáron. Helyiek vagy más látogatók már nem mutatkoztak. Hans egykedvűen vette tudomásul hívatlan jelenlétünket. Mégis libabőrös élményeink közé sorolhatjuk a látogatást. De megúsztuk, és egyre szebb az emléke. Különben ritka Dániában, hogy a kirándulóhelyeken csak egy-két ember lézengjen. Zuhoghat eső, potyoghat az égből akárki, akármi, tombolhat szél, csikoroghat fagy, nem riaszthatják el az elszánt sétálók, kerékpározók hadát. Nincs rossz idő, mondják az itteniek, csak rosszul, észszerűtlenül öltözött emberek vannak. Idén késik a tavasz. A korai virágok kinyíltak ugyan, de kutya hideg van, a szél sem csitul, egymást érik a záporok, marasztalna a szoba melege, mégis szedi a cókmókját a sok turista. A húsvéti szabadnapok is erre biztatták. Igaz, Esbjergben nagycsütörtökön olyan bőrig hatoló, cudar, jeges eső zúdult a földiek nyakába, hogy még a mindenre elszánt motorosok nagyobb hányada is kihagyta a hagyományos felvonulást. Máskor több ezer csodajárgányos parádézott a kikötőváros főterén, főutcáin, most alig pár száz, de az sem volt akármi. Viszont másnap Römőn, a híres dán szigeten, a Watt-tenger viharvert partján a szeles, viharos időjárás ellenére rengetegen voltak, a szomszédos Németországból is özönlöttek az ünnepen kikapcsolódni vágyók. Nyuszi ide, tojás oda, evés, ivás, trollkodás, volt ott minden, de öntözni nem szokás. Ennek dacára bőven feltarisznyáltuk magunkat olyan élményekkel, amiket a későbbiekben is érdemes lesz megosztanunk olvasóinkkal. Majd erre is sort kerítünk alkalomadtán.
