Nem világrengető hír, van rengeteg más olyan esemény, történés, amely alapjaiban ki tudja mozdítani helyéről a földgolyót, háború, népirtás, éhhalál, természeti katasztrófa, amire kénytelenek vagyunk odafigyelni, de a média egy részének erre az információjára is felkapták a fejüket néhányan: a Gyimesekből, pontosabban a Hidegségből származik Magyarország legújabb szépségkirálynője, Blága Tünde. Idén ő fogja képviselni az anyaországot a Miss Universe világversenyen. Sokan örülnek neki, de alighanem nagyobb az ellendrukkerei tábora. Főleg Magyarországon, ahol a világhálós megnyilatkozások alapján jól érzékelhetően nő azoknak a száma, akiket irritál az erdélyi tehetségek sikere. Ha lehetne, valamiképpen akadályoznák az érvényesülésüket. Szerencsére a legjobbakban ott van a „csak azért is” elszántsága, itthon azt is hamar megtapasztalták, hogy akkor lehetünk igazán sikeresek, ha többet tudunk, jobb teljesítményt nyújtunk a többségieknél. Blága Tünde egyébként már tinédzserként kitűnt egy marosvásárhelyi szépségversenyen, azóta nagyon sokat tanult, dolgozott, művelődött, hogy az élre kerüljön. Talán nem ez indítja el mai jegyzetemet, ha nem éppen a Gyimes-völgyben, Borospatakán lennék ma, amikor ezzel az írással találkozik, kedves olvasó. De oda szólított a Gyimesi Skanzen Panzió szervezte művésztábor záróeseménye, az idei alkotótáborozás tárlatnyitója. Mindig örömmel mutatom be a művészetkedvelő közönségnek. Az évente megújuló művésztelep törzsvendégei és az újonnan hozzájuk csatlakozó festők, szobrászok, díszítőművészek kiváló alkotásokkal gyarapítják a tábor műgyűjteményét, örökítik meg ezt a szépséges kisrégiót.
Másfél évtizede jártam először Borospatakán, az történelmi léptékben nem hosszú idő, mégis nagyon sokat változott, fejlődött a település és környéke. Építkezésben, gazdálkodásban, elérhetőségben, életmódban, szemléletben. Az utóbbi különösen fontos. Mindig is kitartóak, dolgosak, fáradhatatlanok voltak a gyimesi emberek, viszonylagos elzártságukban konokul ragaszkodtak hagyományaikhoz, identitásukhoz is, de nem zárkóztak el az újtól, a haladás nyújtotta változásoktól. Feltételezésem szerint ez vitte annyira előre az ottani életvitelt, hogy lépten-nyomon elámulhatunk a megújulás jelein. Kezdetben tört szét a gépkocsi, amíg a köves, kátyús úton felkínlódtunk a skanzenig, pár éve már azon felül is kanyarog az aszfaltút. Ez csak egy a látványos megvalósítások közül. Az alkotótábort is létrehozó, működtető csíkszeredai Szász család következetes újító, fejlesztő, korszerűsítő igyekezete is jó példa volt az ott élők számára, hogy ötletelve, az esélyeket alaposan felmérve, de átgondoltan, merészen kell előre tekinteni, jobbat és többet nyújtani mindenkinek a maga terén. Ki gondolta volna, hogy e vadregényes táj is hirtelen felkerül a gasztronómia nemzetközi térképére?! Szászék bátorságának, a modern világ elvárásaihoz igazodó távlati gondolkodásának is köszönhető, hogy a Taste of Transilvania gasztrofesztivál már kétszer számos nagyhírű séfet, gasztroszakembert vonzott Borospatakára, és már határon túlról érkező különvonatot is szerveztek az iránta érdeklődők számára. Persze még sok szervezőmunkára, kreatív megoldásra lesz szükség, amíg nagyobb tömegek számára is vonzó lesz az odautazás s a Gyimesi Picula, de ilyen vonatkozásban is jó úton haladnak. A szemléletváltásra egy kisebb horderejű, szerényebb, de ugyancsak beszédes példát is felhozhatok. Még a művésztábor indítása idején Bálint Zsigmond fotóművészhez csatlakoztam az egyik kiruccanáson. A népéletet szenvedélyesen megörökítő marosvásárhelyi fotós a település felső felén, az erdő és a hegy felé vezető út mentén akadt egy ötgyermekes család jellegzetes gyimesi portájára. Az apa két fiával erdőmunkán volt, az anya, a nagymama és a három lány kenyeret sütött. Ez a kívülálló számára is izgalmas látvány, öröm látni a frissen sült, kívánatos kenyereket s a kenyérsütő asszonyok, lányok elégtételét. A napokban elővettem az akkor készült képet, s mintha máris éreztem volna a sütőkemence előtt a nagy tekenőben alig férő kilenc vert héjú, pirosan kerekedő kenyér illatát. Csillogott a sok boldog női szempár, egy hétre a mindennapi kenyeret már biztosították. Bálint Zsigmond később is nyomon követte a család sorsát. A fiúk egyetemet végeztek, mérnökké váltak. A lányok is elvégezték az iskolát, szakmát is tanultak. Először a legnagyobb ment ki Angliába. Utóbb a két kisebb is követte, hírlik, jól boldogulnak ott. A szülőkről nemigen tudok újdonságokat. Ha arra sétálok, távolról is látszik, takarosabb, módosabb a házuk, mint korábban. Hol a boldogság mostanában? Erre egyetlen jegyzetben már nem sikerül válaszolnom. A piculáját!
