Mindenki szabadulna valamitől, valakitől. Helyzettől, jelenségtől, káros szenvedélytől, kellemetlen személytől, hisztis főnöktől, rossz társaságtól, egy egész rendszertől… Holnapig sorolhatnám, mi mindentől. Ez könnyű, annál nehezebb megtalálni a szabadulás módját. Sok dolog kell hozzá, találékonyság mindenképpen. De nagyon távolról kezdem. Amiről ez eszembe jutott, az a Vásárhelyi Forgatag egy szerényen háttérbe húzódó, figyelemre mégis érdemes jelensége, a szabadulószoba volt. A felhőtlen szórakozás, az izgalmas családi, baráti kikapcsolódás e különleges helyszínei világszerte igen népszerűek, városunkban eddig még eléggé bátortalanul próbálták meghonosítani. Pedig potenciális helyiség biztos bőven akadna, számos kihasználatlan, lerobbant épület van Vásárhelyen is, amelyeknek valamelyik szintjét, több szobáját, alagsorát kis befektetéssel megfelelő játéktérré lehetne alakítani. Kreativitásban sem hiszem, hogy hiány lenne. Miért éppen nálunk hiányozna? A szabadulójátékok tematikájának kiválasztásában, a helyi sajátosságok felfuttatásában sok lehetőség rejlik ebben a kisrégióban is. És ha a kezdeményezők kellőképpen találékonyak és ötletesek, nyilván számíthatnak arra, hogy a virtuális játékos csapatok is rá tudnak hangolódni a kigondolt talányokra, eléggé leleményesek, hogy megoldják a zárakat nyitó feladatokat. A forgatagos napokon pontosan ez történt. Ezzel egyébként az eseményektől nyüzsgő várudvar egyik csendesebb részén találkoztam a zárónap reggelén, véletlenül. A Szűcsök bástyájába tartottam, Gyarmathy János és Mana Bucur kiállítása vonzott magához újra, és persze a Marx József Fotóklub újabb rendezvényére is kíváncsi voltam, a bejáratnál viszont egy csalódott családdal találkoztam, azon szomorkodtak, hogy a bástya felső szintjén berendezett szabadulószobába nem léphetnek be. Az előzetes helyfoglalások a teljes napot lefedték már. Így volt ez a fesztivál minden napján. A szoba ötletével előálló AntePortum Egyesület idejében meghirdette szándékát, erre reagáltak annyian, hogy a programálás hamar lezárult. Pedig nem volt égrengető hírverés. Az egyesület képviseletében Ugron Győző, az alakulat egyik alapítója vigasztalta a lemaradtakat. Elmondta, hogy a játék tulajdonképpen egy bűntény felgöngyölítése, olyanszerű tálalásban, ahogy Agatha Christie krimijeiből, a Poirot-s filmekből megismertük. A szobába belépőknek egy óra áll rendelkezésükre, hogy kellő logikával, kreativitással, jó megfigyelő- és problémamegoldó képességgel kiderítsék az igazságot. Ez a résztvevőknek többnyire sikerül. Közben jól szórakoznak.
Az egyesület különben, amelyet nemesi származású, családi és kulturális hagyományaikat ápoló fiatalok hoztak létre értékmentő és értékteremtő szándékkal, elsősorban a fiatalabb nemzedékek képviselőit igyekszik megszólítani, tudtam meg Ugron Győzőtől. Nyilván a mai kor elvárásai szerint népszerűsítik történelmi tradícióikat, próbálják szélesíteni kortársaik látókörét. Ebbe a folyamatba az ilyen jellegű foglalatosságok is beilleszkednek. Hogy számíthatunk-e ezután is szabadulószobára, arra határozott választ nem tudott adni. Szándékuk viszont továbbra is fenntartani mindazt, ami jó. Utóbb a várfal árnyékában egy padon mélázgatva gon-doltam tovább a zajegyvelegben: olyan ínséges időket vetít előre a nagypolitika a kultúrára nézve, hogy az azokból való kilábalásra szabadulószobák ezrei sem kínálhatnak megoldást. Talán még akkor sem, ha kreatív játékkedvelők facsarintos észjárással kiderítik a teljes igazságot.
